Színház

Elhunyt Tahi Tóth László

2018.02.22. 15:55
Ajánlom
A Vígszínház közleménye szerint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész ma délután, 75 éves korában elhunyt.

A Vígszínház közleménye:

Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük. Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.

Tahi Tóth László

Tahi Tóth László (Fotó/Forrás: Vígszínház)

Tahi Tóth László először 2017 januárjában, a Hattyúdal előadása közben lett rosszul. Az előadást még végigjátszotta, de azután a mentők kórházba szállították, ahol három hónapig ápolták. Panaszait egy korábbi stroke okozta és műtéte után hónapokig lábadozott.

A magyarszinkron.hu-nak adott interjújában emlékezetes szerepeiről és a komikus műfaj nehézségeiről szólva elmondta: 

Sok szép feladatot kaptam, bár a színházi élet nem nagyon becsüli a vidám műfajt. A televízió viszont előszeretettel foglalkoztatta azt, akinek volt komikus vénája. Készült velem egy burleszk Variációk címmel, ami hetente került adásba és nagy népszerűségnek örvendett. Olyannyira, hogy egy angol televízió is leadott néhány részt és Benny Hillhez hasonlítottak engem. Ezt szégyellnem kellett, mint drámai színház tagjának. Ennek ellenére azért voltak bátor rendezők, akik eljátszattak velem nagy főszerepeket: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Házmestersirató, Csehov: Platonovjának címszerepe és rengeteg egyéb.

Tahi Tóth László 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Vígszínház tagja. Több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész. A GEG című „színészkedési kézikönyve” 2006-ban jelent meg. 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat, 1985-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Pro Comedia-díjat kapott. Az Ajtay Andor-emlékdíjat kétszer nyerte el (1979, 1986). 2012-ben Kiváló Művész elismerésben, 2017-ben Kossuth-díjban részesült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.