Színház

Elkészült a szombathelyi évadterv

2011.04.15. 13:20
Ajánlom
Kilenc bemutatóval készül az új évadra a szombathelyi Weöres Sándor Színház!

Az őszi bérletsorozatban öt, a tavasziban négy új darabot állítanak színpadra. Az első premier Gaál József A peleskei nótárius című műve lesz, melyet Schlanger András októberben állít színpadra. A direktor rendezésében szintén októberben lesz egy bérleten kívüli produkció, Zalán Tibor és Huzella Péter gyerekeknek szóló interaktív mesejátéka. Novemberben a Kander-Ebb-Frosse trió Chicago című darabja kerül színre Keszég László rendezésében, és ugyancsak novemberben a Márkus Emília teremben lesz a bemutatója Reginald Rose A tizenkét dühös ember című darabjának Silló Sándor rendezésében, a nagyszínpadon pedig Shakespeare Szentivánéji álom című művét mutatják be Mohácsi János rendezésében januárban.

Ugyancsak Jordán Tamás rendezi a tavaszi évad első bemutatóját, Móricz Zsigmond Rokonok című művét, amelyet márciusban láthat majd a közönség, akárcsak a Márkus Emília teremben Ivo Bresant Paraszthamlet című művének premierjét Soós Péter rendezésében. 2012 májusában Moliére A nők iskolája című vígjátéka és Urs Wimer Top Dogs című darabja lesz látható a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

A teátrum társulatából az idén senki sem távozott, ugyanakkor a csapat Fekete Linda, Märcz Fruzsina, Mertz Tibor és Zayzon Zsolt személyében négy új taggal bővült.
Jordán Tamás szólt arról is, hogy az új, immár teljes évadban szeretnék tovább emelni bérleteseik számát, négyezer bérletes elérését célozták meg, ami szinte teljes kihasználtságot jelentene a fiatal színház számára.
A direktor tájékoztatása szerint továbbra is műsoron marad Az ember tragédiája, a Kabaré, a Herner Ferike faterja és a Jó pálinka itassa magát című színházi produkció. Folytatódnak az úgynevezett Thea-tér programok, a Kötelező olvasmány, a Tudomány a színpadon, a Lamantin Klub, a Császárok napja, a Viccel ütjük agyon című produkció, az Operamesék, és továbbra is lesznek kiállítások, valamint újra lesz Színházszerda is Szombathely egyik ismert kávézójában.

Bérleten kívüli bemutatóként kerül színre idén májusban Arthur Miller Az ügynök halála, Heltai Jenő Naftalin című színműve, valamint egy kisiskolások számára készült interaktív színházi produkció Varázskendő - Egérbolygó címmel.

Idén, de már júniusban láthatja a közönség a Weöres Sándor Színház és a Junion Színház közös produkcióját, Sultz Sándor Pótkolbász, avagy a Szurrogátum Delikátesz című alkotása képében, és májusban rendezi meg Nagy Cili John Osborne Dühöngő ifjúság című művét, amely egyelőre a Szemben a haraggal munkacímet viseli.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház börtönszínház

Újra börtönszínházi társulatoké a József Attila Színház színpada

A produkciókat a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.
Színház vidék

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Színház ajánló

„A betyárromantika örök” – Bonnie&Clyde a Városmajorban

A nyáron bemutatott musical augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.