Színház

Elkészült a Vígszínház Etikai Kódexe

2021.03.09. 11:40
Ajánlom
Az elmúlt időszakban számos olyan ügy látott napvilágot a színházi világban, melyek ismeretében Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója kiemelten fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy olyan eljárási rend és dokumentum, amely mentén hatékonyan tudnak fellépni a visszaélésekkel szemben.

A most elkészült Etikai Kódex és Eljárási Rend – amely mérföldkő a magyar színházi életben – több hónapos munka eredménye, és két szervezet (Biztonságos Terek Alapítvány, Színházi Dolgozók Vígszínházi Alapszervezete), a Vígszínház Művészeti Tanácsa, valamint ügyvédek és szakértők bevonásával született meg.

A dokumentum létrehozásával a színház arra törekszik, hogy biztonságos munkahelyi környezetet teremtsen mind saját munkavállalói, mind szerződéses partnerei számára.

„Egy tiszta keretrendszer önmagában visszatartó erő. Ki-ki tudja, milyen következményekkel jár a normák megsértése.

Össze kellett egyeztetnünk etikai kérdéseket a jog világával, mindezt a színház sajátos munkarendjébe ágyazva. Fontos, hogy élni és ne visszaélni lehessen a kódex kínálta szabályrendszerrel.

Tisztességes, átlátható eljárás keretében legyenek kivizsgálva ezek az esetek.” – mondta el Rudolf Péter, aki bízik benne, hogy az Etikai Kódexben lefektetett keretek segítenek majd abban is, hogy a színházi szakmáról kialakult kép pozitív irányba változzon.

A Vígszínház igazgatója kezdeményezte az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a Főpolgármesteri Hivatalnál a dokumentum kiterjesztését az ügyvezető igazgatóra és a gazdasági igazgatóra is – az ő esetükben ugyanis jelenleg kizárólag a Fenntartó indíthat etikai eljárást.

A dokumentum értelmében az eljárási rend akkor alkalmazható, ha a sértett a színház munkavállalója szerződéses partnere, vagy ott nyújt szolgáltatást, úgy érzi, hogy hatalmi visszaélés vagy zaklatás áldozata lett (ezek pontos fogalmait példákkal ellátva tartalmazza a Kódex), a sérelem munkavégzés közben, munkaidőben, vagy a munkavégzéssel szoros összefüggésben történt, valamint a bepanaszolt személy valamilyen formában (munkavállaló vagy szerződéses partner) a Vígszínházhoz köthető.

A Kódex egyértelműen meghatározza azt is, hogy a sértettek kihez fordulhatnak panasszal, illetve szükség esetén biztosítják az anonimitást is a bejelentő számára.

A sértett anonimitása, ahhoz, hogy az eljárást érdemben lefolytathassák, nem biztosítható.

Ugyanakkor az eljárásban résztvevő személyeket titoktartási nyilatkozat köti majd.

A színház az Etikai Kódex kiadása mellett létrehozott egy háromfős Etikai Bizottságot is, amely kifejezetten ezeket az ügyeket hivatott kivizsgálni.

Az Etikai Kódex és Eljárási Rend bárki számára elérhető a Vígszínház oldaláról.

Fejléckép: A vígszínház épülete (fotó: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Jazz/World

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Klasszikus

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Könyv

Szállj költemény – Kortárs költemények, katonás színészek előadásában

A Katona öt színművésze, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Rezes Judit, Tasnádi Bence és Vizi Dávid mondják el kedvenc kortárs költőik egy-egy versét a költészet napja alkalmából.
Vizuál

Látogatás a Pokolban: bűnökről született alkotások kerültek kirakatba

A Dante-emlékévet is elhalványítja a pandémia, ám a Kispont Galéria most az utcáról megtekinthető kirakatkiállítással dolgozza fel Dante Pokol című művét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Shakespeare újragondolva

A Webszínház 2021-ben újragondolja Shakespeare drámáit, és az avantgárd szellemű Dogma-filmekből inspirálódva a 21. századba helyezi a műveket. 37 ismert magyar dráma- és prózaíró, illetve költő írt 20 perces etűdöket a reneszánsz mester darabjai nyomán.
Színház magazin

Egy olasz művész életre kelti a szobrokat – így nézhetett ki az egyik legismertebb ókori drámaíró

Az ókor nagy költői és énekmondói ma már csak fehér márványszobrokról és stilizált képekről néznek vissza ránk üveges szemmel, és elképzelni is nehéz, hogy egykor ők is homlokráncoló, keményen dolgozó, vagy éppen kocsmákban mulatozó, élvezeteket hajszoló emberek voltak.
Színház szfe

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Színház hír

Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán, egyfajta balesetnek titulálva a modellváltás körüli ellenállást. Stumpf István reményét fejezte ki aziránt is, hogy a többi modellváltó egyetemen ilyen nem fog előfordulni.
Színház ajánló

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.