Színház

Elkezdődött a 6. Tantermi Színházi Szemle

2024.03.25. 09:00
Ajánlom
A március 25. és 26. között zajló szemle helyszíne a Jurányi Ház, amely a lehető legideálisabb választás, hiszen a függetleneknek otthont adó befogadótér egykor iskolaként működött.

A Füge Produkció által koordinált projekt pályázat célja olyan a 13-18 éves korosztályt megszólító, őket érdeklő témákat feldolgozó, magas színvonalú előadások elsősorban vidéki továbbjátszásának a támogatása, amelyek bemutatásának természetes közege az iskola. A projekt büszkesége és példamutató helyzete, hogy magánmecenatúra támogatásával valósul meg, és idén több támogató is csatlakozott a szakmailag és társadalmilag is fontos ügy megvalósításához.

Március 25. és 26. között a Jurányi Házba várják mindazokat a diákokat, tanárokat és a nagyközönséget, akik szeretnének olyan impulzusokat kapni, amelyektől fejlődik a kooperációs és kifejező képességük, tágul a fantáziájuk és nyitottabb, magabiztosabb felnőtté, emberré válnak, vagy pusztán szeretnének megtekinteni egy tantermi színházi előadást.

A 2023-as Tantermi Színházi Projekt felhívására 48 pályamű érkezett, amelyeket öttagú zsűri (Bodó Viktor színházrendező, Gáspár Máté színházi menedzser, egyetemi oktató, Kertész Luca gimnáziumi vezetőtanár, Szokolai Brigitta dramaturg és Vidovszky György rendező, drámapedagógus) bírált el.

A versenyprogramban vadonatúj tantermi, színházi nevelési előadások láthatók, az OFF programban a 6. Tantermi Színházi Pályázaton már nyertes előadásokból adnak ízelítőt. Az előadások többek között a hatalom és az elnyomás működéséről, a zaklatás kezeléséről és megelőzéséről, a szegénységről és a felnőtté válásról, valamint a szexuális intimitásról, illetve a fiatalokat érintő önértékelési problémákról szólnak.

Részletes prógram

  • MÁRCIUS 25. (hétfő)

9.00-10.30 SzexEd: Kabaré

10.00-11.30 Belém égsz

11.00-13.00 Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát

13.30-15.30 Kimondva-kimondatlanul

14.00-15.30 Bűn és bűnhődés

16.00-17.30 Utolsó nyarunk

  • MÁRCIUS 26. (kedd)

9.00-10.30 A valóság főpróbája

9.30-11.30 Tanítani?! -vitaszínház a közoktatásról

10.00-12.00 Bűn és bűnhődés

12.45-14.00 Anyám Suzukija

14.00-15.50 7 nap

14.30-16.10 Hét Krajcár - Mi lehet a szegény ember gazdagsága?

Fejléckép: A Bűn és bűnhődés című előadás jelenete (forrás: Jurányi Ház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.