Ezt a Fidelio.hu-nak Márta István és Moravetz Levente, a POSZT-ot szervező cég új ügyvezetői megerősítették. Kérdésünkre, esetleg később meg tudják-e rendezni a színházi szemlét, azt válaszolták:
– Néhány hete kért föl bennünket a Magyar Teátrumi Társaság és Pécs városa, hogy vigyük tovább társügyvezetőként a POSZT-ot. Elvállaltuk. Jelen pillanatban is tanulmányozzuk, elemezzük a fesztivál szerkezeti, gazdasági helyzetét, finanszírozási lehetőségeit. Nyilván
szeretnénk, ha nem múlna el ez az év sem POSZT nélkül, de a rendkívüli helyzet miatt júniusban erre nem látunk esélyt.
Egyeztetni akarunk a tulajdonosokkal, a színházi szakmával, s nem utolsósorban azokkal a színházakkal, amelyeknek az előadásait – 14 produkciót – az idei versenyprogramba beválogatta a két kurátor, Dér András film- és színházrendező és Uray Péter koreográfus, rendező. Gondoltunk arra is, hogy nyár végén, vagy ősz elején megrendezzük a fesztivált Pécsett, ami – egyebek mellett – a járványrendeletek feloldásától, a társulatok és a közönség akaratától függ majd. Ha ez sem menne, valamilyen módon – talán „POSZT különdíjjal” – mindenféleképpen honorálnánk az idei versenyprogramba bejutott produkciókat.
S hogy kik kerültek be a versenyprogramba idén?
A budapesti Katona József Színház a Bánk bánnal, a Rózsavölgyi Szalon a Semmit se bánok című produkcióval, a Radnóti Színház Molière- The Passion című előadással, az Örkény Színház a Kertész utcai Shaxpeare-mosóval, a Forte Társulat az El valahová című darabjával, a Vígszínház A nyugat császárával,a Nemzeti Színház a Macskajátékkal, a Frenák Pál Társulat a The Cage című előadással, a Miskolci Nemzeti Színház két előadásával is, A vadkacsával és a Feketeszárú cseresznyével–, a székesfehérvári Vörösmarty Színház A Vágy nevű villamossal, a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház a Szutyokkal, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A nép ellenségével, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A társadalom támaszai című előadással.
Fejléckép: POSZT felirat a pécsi Széchenyi téren (fotó: Sóki Tamás / MTI)