A színház tájékoztatása szerint a szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének koronavírustesztje bizonyult pozitívnak még csütörtökön, amiről azonnal tájékoztatta a Csokonai Színház vezetését.
Mivel a produkció stábja mind művészeti, mind műszaki területen több ponton egyezik Az öreg hölgy látogatása című előadás csapatával, ezért a teátrum – a járványügyi hatóságok iránymutatásával összhangban – úgy döntött, hogy
lemondja Az öreg hölgy látogatásának hétvégi előadásait, valamint megszakítja a próbákat.
A Csokonai Színház a nézők türelmét kéri, a járványügyi hatóságok tájékoztatását követően azonnal jelezni fogja a műsor változását, az elmaradt előadások pótlásának rendjét.
A közlemény szerint a debreceni teátrum odaadóan készült Az öreg hölgy látogatásának előadásaira, amelyek az utolsók lettek volna a felújítás előtt álló történelmi épületben. A társulat egészségének védelme érdekében azonban az eredetileg idén márciusra tervezett bemutató újabb halasztása mellett döntött a színház vezetése.