Színház

Elmaradt Káel Csaba és az SZFE oktatóinak megbeszélése, mivel azon az egyetem hallgatói is részt vettek volna

2020.10.13. 09:50
Ajánlom
Az SZFE oktatói a hallgatókat is bevonta volna a Nemzeti Filmintézet vezetőjével való szakmai beszélgetésbe.

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe.

A megbeszélés végül azért maradt el, mert arra az előzetesen megbeszéltekkel szemben a hallgatók is elmentek – közölte az intézet az MTI-vel.

Az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az egyetem részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg - írták.

A filmintézet közleményében az áll, továbbra is várják egyeztetésre az SZFE mozgóképes tanárait, "hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait".

Az SZFE részéről már október 11-én vasárnap közölték, hogy a hallgatók is részt vennének a megbeszélésen. Mint a HÖK Facebook-oldalán írták:

"Egyetemünk polgárai eddig is és a továbbiakban is az átláthatóság, a tények és az egyenlő felek közötti párbeszéd elkötelezett híveiként vettek, és kívánnak részt venni a modellváltás körül kialakult vitában. Amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy autonómiára való törekvéseinket releváns tárgyalópartnernek tolmácsolhassuk, készen állunk rá.

A kormánybiztos meghívását október 12. hétfőre az Egyetem közössége elfogadta, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálunk, hiszen a közös jövőnk a tét."

Az SZFE-n szeptember 1-je óta tart az egyetemfoglaló blokád és a sztrájk, az új vezetés kancellárját, Szarka Gábor korábbi ezredest nem is engedték be az egyetemépületbe. A sztrájkolók sem engedtek követeléseikből.

Az SZFE sztrájkbizottságát nem vették meg a fizetésemeléssel, az autonómia garanciáját kérik

Kapcsolódó

Az SZFE sztrájkbizottságát nem vették meg a fizetésemeléssel, az autonómia garanciáját kérik

Szarka Gábor, az SZFE új, korábban ezredesi rangig jutott kancellárja október 7-ig adott határidőt a sztrájk befejezésére és az egyetemfoglalók elvonulására. A sztrájkbizottság nem enged.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Zenés színház

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

L. Nagy Attila: „A kezdeti csikóságomból lekopott a felesleg”

L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal bábszínészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Színház interjú

Szarvas Balázs: „Egy produkció csakis együtt, közös munkával jöhet létre”

Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Színház ajánló

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 1. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.