Színház

Elment Horváth Sándor

2012.12.18. 10:50
Ajánlom
A Jászai Mari-díjas színész december 17-én, életének 81. évében hunyt el.

Horváth Sándor Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1952-1956 között. Pályafutása során számos vidéki színházban játszott, egyebek mellett az egri Gárdonyi Géza Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. 1970-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt. Tizenöt évig a Színész Szakszervezet elnöke volt. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltje, valamint a II. kerület önkormányzati képviselője volt (MDNP).

Színházban egyebek mellett emlékezeteset alakított Móricz Zsigmond Rokonok, Arthur Miller Pillantás a hídról és Kertész Ákos Makra című művében. Ez utóbbi filmfeldolgozásában is játszott, emellett olyan emblematikus alkotásokban szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, az Árvácska és a Redl ezredes. Tévéfilmes szerepeinek se szeri, se száma: a Vivát, Benyovszky!, a Kántor, a Zöld dió, az Egy lócsiszár virágvasárnapja és az Öregberény alkotógárdáját is erősítette.

Utolsó szereplése is tévéhez kötődik: a 2007-ben készült Szuromberek királyfi című mesefilmben Preszneket, a vénséges ágseprőt alakította.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.