Színház

Előadás közben szenvedett balesetet Ian McKellen

2024.06.18. 10:55
Ajánlom
A brit színészt kórházba kellett szállítani, miután leesett a színpadról egy előadáson a londoni West Enden. A 85 éves művész már jól van, orvosai szerint hamarosan teljesen rendbe jön.

Ian McKellen a Noel Coward színházban játszotta a Player Kings című darabot, amikor egy jelenet közben leesett a színpadról. Az előadás abbamaradt. A stáb azonnal a segítségére sietett, és kórházba szállították.

A színház szóvivője elmondta: McKellen orvosai szerint a színész hamarosan teljesen talpra áll.

Ian jó hangulatban van

– mondta, hozzátéve, várhatóan szerdán tér vissza a színpadra a darab egy matinéelőadására.

A Player Kings április óta látható a West End-i színházban. A darabot Shakespeare IV. Henrik című drámája nyomán állította színpadra az új adaptációt író Robert Icke.

A Falstaffot alakító McKellen éppen a wales-i herceggel és Henry Percyvel csatázott, amikor lesett a színpadról. Az egész olyan gyorsan történt, hogy sokan azt gondolták, ez is az előadás része, de mivel McKellen fájdalmasan segítségért kiáltott, a stáb nyomban hozzá sietett. A lámpákat felgyújtották, és kiürítették a nézőteret. A színház szóvivője a nézőtéren ülő két orvosnak külön köszönetet mondott segítségéért.

McKellen számos nagy Shakespeare-szerepet eljátszott, láthatta a közönség III. Richardént, Coriolanusként, Jágóként, Lear királyként és Macbethként is.

A filmvásznon A Gyűrűk Ura- és A Hobbit-trilógia Gandalfjanként, valamint az X-Men Magnetójaként is megszerette a közönség. De játszott a Szépség és a Szörnyeteg, A Da Vinci-kód és a Mr. Holmes című filmekben is.

Öt évvel ezelőtt egy Lear király-előadást kellett lemondania Duke of York színházban, mert a vonatjához rohanva megsérült a lába. De nem hagyta cserben a közönséget, a színpadon ülve válaszolt a kérdéseikre.

Fejléckép: Ian McKellen a Player Kings című előadásban (Fotó/Forrás: Manuel Harlan)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.