Színház

Előítéleteink satujában – beszélgetés az Árvák című előadás alkotóival

2023.04.26. 16:35
Ajánlom
Veiszer Alinda vezetésével tartanak közönségtalálkozót az Árvák című előadást követően május 2-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Az Árvák című előadás Horváth János Antal rendezésében látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban, előadja Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron.

A május 2-án 19 órakor kezdődő előadás után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt. Az alkotókat Veiszer Alinda kérdezi, a beszélgetésen meghívott hozzászólóként lesz jelen Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, valamint Zsiga Melinda világbajnok bronzérmes kick-boxos.

Fejléckép: Az Árvák című előadás szereplői (fotó: Marczibányi Téri Művelődési Központ)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.