A szeptember 25-i premierhez kapcsolódva a színek írói, Závada Pál, Márton László, Darvasi László és Tasnádi István reflektálnak a magyar dráma, a színház és a társadalom viszonyára, egyúttal megemlékezve a magyar dráma napjáról is.
„Méltóak vagyunk-e?”
– teszi fel a kérdést Závada Pál, felvetése pedig nemcsak az elődre vonatkozik, hanem gazdag drámairodalmunk legjavára. Závada hiszi, hogy bár Madách hőseit újrateremteni vakmerő vállalkozás, a méltó megújítás a drámaíró fő feladata. A színházaknak sem kisebb a felelősségük, hiszen sok mű el sem készülhetne nélkülük – olykor darab és előadás egyszerre, alkotóközösségben születik meg –, és a közönséghez sem juthatnának el ezek művek a színpad nélkül.
„Mindenesetre a kortárs dráma, illetve az ezek egy részéből megszülető előadások tekintetében bárkinek nemcsak méltatni valója van, hanem hiányérzete, és bírálni valója volna, ezért közösen vagyunk felelősek”
– zárta sorait a Nagyvárad-Berlin szín írója.
Márton László, a keretjáték szerzője a klasszikusok oldaláról közelítette meg a dráma és az írók viszonyát, kiemelve, hogy azok, akiket „klasszikusoknak” nevezünk, ritkán élték meg saját műveik színházi bemutatóját, és ma is sokszor nyúlnak a színházak a biztos sikert hozó régiekhez, mint a bizonytalan kortársakhoz.
„Kell egy kis kitartás, kell egy kis türelem, kell egy kis önbizalom” – üzeni a drámaíró a pályatársaknak, arra buzdítva őket, hogy ne távolodjanak el a drámától, és a ne meneküljenek más műfajokhoz.
Darvasi László egyszerűbben fogalmaz:
„Az ember drámája az ember.”
Már-már novellaszerű beszédében az ember mivoltáról, ha úgy tetszik az ember tragédiájáról beszél, rövid állításokat és költői kérdéseket fogalmaz meg.
Kérdései pedig még húsba vágóbbak, ha belegondolunk, hogy a Titanic szín szerzője Térey János tragikus halála miatt vállalta az emberiségtörténet továbbgondolását.
Tasnádi István köszöntőjében egy mára szinte teljesen elfeledett reformkori gondolkodó, Tarczy Lajos alakját idézi meg, megfogalmazva egy nagyon is aktuális kérdést: van-e létjogosultsága a drámai formának egy pillanat uralta világban, ahol minden másodpercek alatt változik?
A pillanatnyi pesszimizmust azonban felváltja a derű, és ahogyan a drámaíró megírta a közeli jövő látomás-színét, bizakodva nézi a jelent is:
„A magyar dráma napján azt ünneplem, hogy 2020-ban írótársaimmal volt lehetőségünk új színpadi szöveget alkotni Madách Imre halhatatlan műve nyomán, és szőni tovább a világdrámát.”
A drámaírók köszöntői:
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Jelenet Az ember tragédiája 2.0 Nagyvárad-Berlin színjéből (fotó: Kiss László / Vörösmarty Színház)
hírlevél
