Színház

„Embernek röpülni boldogság” – Latinovits Zoltánról nyílt kiállítás 

2021.11.18. 10:40
Ajánlom
Latinovits Zoltán alakját idézi meg a Bajor Gizi Színészmúzeum új kiállítása. A tárlat Latinovits Zoltán színházi, filmes és előadóművészi tevékenysége mellett felidézi azt a társadalmi környezetet is, melyben a meg nem értett művész létezett.

A kiállítás Latinovits Zoltán Ködszurkáló című művének mondataival kezdődik:

A színész minden művészek között a legmulandóbb játékot játssza. Saját gyermekkorát űzi, kergeti. Játéka a napnyugtával véget ér, és a hajnalokkal újraszületik. Játéka nyomán nem marad semmi. Léte naponként igazolódik vagy soha.”

S mellette ott áll Nagy László verse, mely hasonló dilemmákat fogalmaz meg:

„Eb voltál, vagy nagyranőtt Krisztus?
Csak jó ripacs, vagy színészkirály?
Szépség, vagy hetven kilógramm színhús? –
a színfalak mögött az irigység,
közöny és középszer még hezitál.”

A Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítása a Latinovits-legendán áttörve, életének adatait megismertetve, az alkotás minden gyötrelmével, örömével, bánatával küzdő, teremtő ember alakját próbalja megidézni 

tothek_latinovits_foto_wellesz_ella-181421.jpg

Latinovits Zoltán a Tóték c. előadásban (Fotó/Forrás: Wellesz Ella / Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

- olvasható a múzeum közleményében. Latinovits Zoltán életét alapvetően meghatározta, hogy édesapját nem ismerte. De megszabta neveltetése, édesanyjához, nevelőapjához és a Gundel-családhoz kötődő szoros kapcsolata is. A színészi pályára Bajor Gizi bátorítása irányította; mérnöki tanulmányait pedig édesanyja kívánságára fejezte be.

A Ruttkai Évához fűződő olthatatlan szerelme összefonódik a Vígszínház Rómeó és Júlia előadásával; s több filmszerepében visszaköszön a merész tervek bűvöletében élő, örökké elégedetlen, szókimondó értelmiségi, amilyen ő maga is volt. Származása, génjeiben hordozott finom eleganciája Szinbád megformálásában segítette, ám megakadályozta abban, hogy belesimuljon az 1960-as, 1970-es évek színházi világába, alkalmazkodni tudjon a szocializmust építő hatalom művészi célkitűzéseihez.

A kiállítás felidézi azt a társadalmi környezetet, melyben a meg nem értett művész létezett. Bár voltak támogatói és szövetségesei, az ellenfelek nagyobb táborba tömörültek. Hivatalos levelek, szerződések, kritikák, újságcikkek reprezentálják, hogyan szűkült egyre keskenyebbé művészi tevékenységének színtere, hogyan akadályozták a váteszhajlamú küldetéses embert, akinek Ködszurkáló című kötetében olvasható vallomásai, vádjai, illetve a művészet értelmét kutató írásai egy nyughatatlan lélek belső vívódásairól tanúskodnak.

A tárlat Latinovits Zoltán előadóművészi tevékenységét is bemutatja, melyet a színész nemzetépítésnek tartott, s ennek szellemében állította össze önálló estjeit. A múlt költőivel kortásaihoz szólt. De a nemzetépítés gondolata mindennapjait kitöltve színházideálját is meghatározta. A hatalom ezért mindent elkövetett, hogy művészi tevékenységét ellehetetlenítse.

241663741_4833525779995189_3980668680660979113_n-150443.jpg

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva a Rómeó és Júlia című előadásban, 1963, Vígszínház, rendező: Várkonyi Zoltán (Fotó/Forrás: Vígszínház)

„Embernek röpülni boldogság” – Latinovits Zoltán (1931–1976)

kurátor: Gajdó Tamás
2021. október 31. - 2022. augusztus 21.
Szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között
Bajor Gizi Színészmúzeum

 

Fejléckép: Latinovits Zoltán / fotó: Domonkos Sándor, Bajor Gizi Színészmúzeum

A színészkirály, aki nagyobb hőfokon égett, mint mások

Kapcsolódó

A színészkirály, aki nagyobb hőfokon égett, mint mások

Mindössze 44 esztendő, ebből pedig 20 pályán eltöltött év adatott meg a kivételes tehetséggel megáldott Latinovits Zoltánnak, aki – ahogy ő fogalmazott – színészként nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon égett és élt, mint a többi ember. Tragikus halálának körülményeiről máig sokféle teória kering.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.