Emberség és abszurditás – a Csoda a Vígszínház Házi Színpadán

Schwajda drámáinak hősei jobb sorsra érdemes, de az élethelyzetükből kitörni képtelen kisemberek, munkások, lecsúszott egzisztenciák, akiknek kiszolgáltatottságát, kiúttalan helyzetét, kitörési próbálkozásait a szerző részvéttel, ám mégis kritikusan, legtöbbször szatirikus tárgyilagossággal, fanyar humorral ábrázolja. A Csoda főszereplője egy vak nyomdai betűszedő, akit – mivel még nincs 10 évnyi munkaviszonya – keresőképessé nyilvánít a rendszer, így újra munkába kell állnia. Nagy Vencel nem tehet mást, megpróbálja újra látóként viselkedve élni a mindennapjait. Bejár egy nyomdába dolgozni, és nemcsak a munkahelyén, hanem otthon is próbál helyt állni, amiből aztán rengeteg bonyodalom származik.

„Az alaphelyzet, vagyis az, hogy a főhős vak, de úgy kell élnie, mintha látna, komikus szituációkat teremt a színpadon. Ám közben mindez nagyon szomorú is, hiszen Vencel ezt azért csinálja, hogy megéljen, enni adjon a családjának és a gyermekeit fel tudja nevelni. Ez a kettősség fut végig a történeten, ami bár eredetileg a hetvenes évek végén játszódik, napjainkban is teljesen releváns.

Ami pedig az igazi csoda ebben a darabban, hogy rengeteg ember segít neki – teljes szívvel és szeretettel – fenntartani a látszatot” – emeli ki az előadás rendezője, Dino Benjamin.

A Vígszínház először mutat be önálló Schwajda-művet, és ezzel a bemutatóval folytatódik az a négy évvel ezelőtt elkezdett sorozat, amelynek keretében a Házi Színpadon csak magyar szerzők műveit viszik színre. Így a Víg harmadik játszóhelye az elmúlt évadok alatt a magyar drámák otthona lett.

Fejléckép: Schwajda György: Csoda (fotó/forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)