Színház

Emberség és abszurditás – a Csoda a Vígszínház Házi Színpadán

2024.03.22. 18:00
Ajánlom
Egy teljesen groteszk élethelyzet a kiindulópontja Schwajda György Csoda című komédiájának. Nagy Vencel nyomdai betűszedő elveszíti szeme világát, majd egyéves betegállományának letelte után keresőképesnek nyilvánítják. Újra dolgozni jár, ám egy apró körülmény — tudniillik az, hogy vak — sok bosszúságot és nem kis kalamajkát okoz. Szívbe markoló élethelyzeteket látunk, amelyekben a szó szoros értelmében botladozik a főhős, miközben a környezete önfeláldozóan és emberségesen próbálja segíteni. A Csoda így lesz egyszerre vicces, mégis megrázó történet. Az előadást március 22-én Dino Benjamin rendezésében, Gyöngyösi Zoltán, Waskovics Andrea, Hullan Zsuzsa, Borbiczki Ferenc, Szántó Balázs, Bölkény Balázs, Karácsonyi Zoltán és Gados Béla szereplésével mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán.

Schwajda drámáinak hősei jobb sorsra érdemes, de az élethelyzetükből kitörni képtelen kisemberek, munkások, lecsúszott egzisztenciák, akiknek kiszolgáltatottságát, kiúttalan helyzetét, kitörési próbálkozásait a szerző részvéttel, ám mégis kritikusan, legtöbbször szatirikus tárgyilagossággal, fanyar humorral ábrázolja. A Csoda főszereplője egy vak nyomdai betűszedő, akit – mivel még nincs 10 évnyi munkaviszonya – keresőképessé nyilvánít a rendszer, így újra munkába kell állnia. Nagy Vencel nem tehet mást, megpróbálja újra látóként viselkedve élni a mindennapjait. Bejár egy nyomdába dolgozni, és nemcsak a munkahelyén, hanem otthon is próbál helyt állni, amiből aztán rengeteg bonyodalom származik.

„Az alaphelyzet, vagyis az, hogy a főhős vak, de úgy kell élnie, mintha látna, komikus szituációkat teremt a színpadon. Ám közben mindez nagyon szomorú is, hiszen Vencel ezt azért csinálja, hogy megéljen, enni adjon a családjának és a gyermekeit fel tudja nevelni. Ez a kettősség fut végig a történeten, ami bár eredetileg a hetvenes évek végén játszódik, napjainkban is teljesen releváns.

Ma is ugyanígy belekényszerülhetnek az emberek olyan helyzetekbe, ahol erőn felül kell teljesíteniük azért, hogy túléljenek.

Ami pedig az igazi csoda ebben a darabban, hogy rengeteg ember segít neki – teljes szívvel és szeretettel – fenntartani a látszatot” – emeli ki az előadás rendezője, Dino Benjamin.

A Vígszínház először mutat be önálló Schwajda-művet, és ezzel a bemutatóval folytatódik az a négy évvel ezelőtt elkezdett sorozat, amelynek keretében a Házi Színpadon csak magyar szerzők műveit viszik színre. Így a Víg harmadik játszóhelye az elmúlt évadok alatt a magyar drámák otthona lett.

Schwajda György: Csoda

Vígszínház, Házi Színpad

Nagy Vencel: Gyöngyösi Zoltán
Veronika: Waskovics Andrea
Bíborka: Hullan Zsuzsa
Schuszter Vilmos: Borbiczki Ferenc
Zöld Géza: Szántó Balázs
Brigádvezető: Bölkény Balázs
Parczer: Karácsonyi Zoltán
Igazgató, Pincér, Vizsgabiztos: Gados Béla

Díszlettervező: Horváth Jenny
Jelmeztervező: Csuzda Kitti
Koreográfus: Hojsza Henrietta
Dramaturg: Kovács Krisztina
Világítástervező: Csontos Balázs
Zeneszerző: Mester Dávid

Ügyelő: Varga Miklós / Röthler Balázs
Súgó: Gál Tünde
Rendezőasszisztens: Szládek Kata

Rendező: Dino Benjamin

Bemutató: március 22.

További előadási időpontok: március 23. 21.00, április 7. 19:30

Részletes információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Schwajda György: Csoda (fotó/forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.