Színház

Emlékezés Borbély Szilárdra

2015.01.20. 08:00
Ajánlom
Kerekasztal-beszélgetéssel idézi meg a tavaly elhunyt író, költő alakját január 28-án a József Attila Kör az R.S.9.+ Vallai Kertben, ahol a Nincstelenek című regényből adnak elő részleteket színi növendékek.

A József Attila Kör ősszel indította útjára a Borbély Szilárd életművét körüljáró ImPulzus című kerekasztal-beszélgetés sorozatot. Az eddigi alkalmak során egy-egy esszé- és verseskötetet, valamint drámát olvastak újra a résztvevők.

A január 28-i, befejező esten - rendhagyó módon - az SZFE negyedéves színművész osztályával közösen idézi fel a Nincsteleneket Balajthy Ágnes, Papp Máté, Szűcs Teri és Vass Norbert. Előbb a jelenleg az Ódry Színpadon futó Nincstelenek-adaptációból láthatnak részleteket az érdeklődők, ezt követően pedig a kritikusok és színművészhallgatók beszélgetnek egymással Borbély-figurákról, adaptációs lehetőségekről és arról a kies világról, aminek Borbély Szilárd kérlelhetetlen krónikása volt.

Helyszín: RS9+ Vallai Kert, Rumbach Sebestyén utca 10.
Időpont: 2015. Január 28. 19 óra

A részvétel ingyenes.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Könyv

A Nobel-díjas Kazuo Ishiguro is esélyes a Booker-díjra

Július 27-én kihirdették az egyik legjelentősebb irodalmi díj, a Booker jelöltjeit. A 13 döntős művet 158 könyv közül választotta ki a szakmai zsűri.
Színház

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Vizuál

Liszt Ferenc miniszobra díszíti Szöul főutcáját

Új miniszobrot készített Kolodko Mihály, aki ezúttal egészen Ázsiáig repült, hogy leleplezze legújabb alkotását.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kihirdették a színikritikusok a legjobb színészi alakítás díjazottját

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján Béres Márta kapja a legjobb színészi alakítás díját, az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Színház hír

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.
Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.