Színház

Emléktábla Ádám Ottó tiszteletére

2012.11.08. 17:30
Ajánlom
Az avatóünnepséget november 8-án tartották a Madách Színház néhai igazgatójának egykori otthona előtt, ahol a Kossuth- és Jászai-díjas alkotó ötven éven át élt.

A teátrumot tizenhét éven át vezető igazgató-rendező emléktábláját - a Madách Színház kezdeményezésére - a Fővárosi Önkormányzat helyezte el az V. kerületi Galamb utca 4. szám alatti ház falán.

Szirtes Tamás, a színház jelenlegi igazgatója az avató ünnepségen kiemelte: ez a tábla azokat, akik ismerték Ádám Ottót, mesterükre emlékezteti, aki életre szóló hatással volt tanítványaira, a rendezőre, kinek munkái sokuk számára a világ felfedezésében és megértésében nyitott új utakat. Az igazgatóra és a színházteremtőre, kinek munkássága a Madách Színház egyik legfényesebb korszakát jelenti. Továbbá a csodálatos emberre, akinek figyelme, barátsága és szeretete messze túlmutatott bármilyen szakmai kapcsolaton. Az idegenek, erre járók számára a tábla a Madách Színház nagy korszakát idézi, amelyben a világirodalom kiemelkedő művei szólaltak meg pompás előadásokban - tette hozzá Szirtes Tamás.

Ádám Ottó a magyar színházművészet meghatározó alakja, legendás igazgató és főrendező. Személyisége hatással volt az egész magyar színházi életre. Az ő igazgatása tekinthető a Madách Színház aranykorának, akkor születtek az olyan legendás előadások, mint például a Kurázsi mama Psota Irénnel, az Othello Bessenyei Ferenccel és Huszti Péterrel, A napsugár fiúk Feleki Kamillal és Balázs Samuval, a Hamlet Huszti Péterrel, a Jövőre veled ugyanitt Schütz Ilával és Sztankay Istvánnal, a Játék a kastélyban Márkus Lászlóval, vagy a Macskák. Igazgatásának utolsó évében kezdődött Hofi Géza sorozata, az Élelem bére, mely több mint ezer előadást élt meg. A rendező-igazgató 1989-ben visszavonult az aktív színházi munkától, utolsó rendezése Csehov Cseresnyéskertje volt 1987-ben. 2010-ben hunyt el, életének nyolcvankettedik évében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.
Színház szavazás

Döntsön a Kaszás Attila-díj sorsáról!

Az idei jelöltek: Farkas Ignác, Nagy Csongor Zsolt és Varga Klári. A közönség augusztus 24-én éjfélig szavazhat a három színművészre.
Színház fesztivál

Csak érzed, hogy jó, és itt a helyed – Megérkezett az idei Katlan-himnusz

Immár tizenegyedik alkalommal rúghatjuk le a cipőnket és adhatjuk át magunkat a változatos, emberarcú és nyitott Ördögkatlan Fesztiválnak július 31. és augusztus 4. között.