Színház

Emléktáblát avattak Szegeden Körmendi János tiszteletére

2023.10.31. 13:45
Ajánlom
Születésének évfordulóján szegedi szülőházán avatták fel a 2008-ban elhunyt színművész emléktábláját, családja jelenlétében.

„Körmendi János úgy állt hozzá élete történéseihez, tragédiáihoz, drámáihoz, hogy azokban mindig talált egy kicsi iróniát, malíciát, ahogy a legboldogabb, örömtelibb eseményeket is képes volt megragadni a fonákjáról. Az irónia és önirónia volt talán legjellemzőbb alakításaira és munkájára” – mondta el a Lechner téren megtartott avatón Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója – számolt be róla az ATEMPO.sk internetes portál.

Körmendi János Szegeden született 1927. október 21-én. A háború utáni első nagy színésznemzedék tagja volt, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1946 és 1951 között végezte, majd a Madách Színház tagja lett, ahová harmincöt éven keresztül tartozott. 1987-ben a Mikroszkóp Színpad társulatához szerződött, de fellépett a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban és a Magyar Állami Operaházban is. Játékát számos tévé-, film- és rádiófelvétel őrzi. Több kabarétréfát és tévébohózatot is írt,

a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő

Ezt Csehov is élvezné!

Kapcsolódó

Ezt Csehov is élvezné!

Csehov közkedvelt műve, a Három nővér számos feldolgozást megért már létrejötte óta a hagyományos színrevitelektől az olyan különleges és kicsavart változatokig, mint amilyen Körmendi János, Márkus László és Haumann Péter feledhetetlen előadása volt.

Körmendi János néhány hónappal nyolcvanadik születésnapja után, 2008 januárjában hunyt el.

Fejléckép: Körmendi János (forrás: ATEMPO.sk)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.