Fidelio Est: Hogy érintett a Katona visszalépése?

Fáy Miklós: A futballban az a szabály, hogy kézzel nem érünk a labdához. A POSzT-on pedig az, hogy a válogató dönti el, mely színház mely előadását találja a legjobbnak. A Katona megpróbált egy másik szabály szerint játszani, aminek az lett a vége, hogy nem szerepelnek a versenyprogramban. Ők hozzászoktak, hogy megkerülhetetlenek a színházi életben, és én sem akartam őket szándékosan megkerülni, de mégis ez történt. Végül az off-programba meghívták őket, aminek örülök. Nyilván nagyon meg akarják mutatni, hogy A kétfejű fenevad jó előadás.

FE: Muszáj volt valamit választanod a Katonából? Azt mondod: ímmel-ámmal került be A hős és a csokoládékatona. De ha egyszer nem tetszett neked igazándiból egyik idei katonás előadás sem, akkor nem lett volna jobb, ha nem válogatsz be semmit?

FM: Végül is, ez történt. Nem azért tettem be őket, mert úgy éreztem, a Katona nélkül nincsen POSzT. Egyszerűen volt még egy hely, mert nem találtam hét olyan nagyszínpadi előadást, aminek az én szempontjaim szerint egy ilyen fesztiválon helye van. És végül ezt találtam a hetedik legjobbnak. De én jól jártam ezzel, mert az egri Mayát jobbnak gondolom.

FE: Akkor miért nem az került be rögtön?

FM: Mert még nem láttam, amikor le kellett adnom a listát. Február 26-án volt a bemutatója, akkor már sűrű volt az életem, napi két előadást néztem meg. Ugyan kaptam belőle egy DVD-t, de jó volt, hogy aztán megnéztem élőben.

FE: Hogyhogy nem volt hét előadás, ami szerinted a POSzT-ra való?

FM: Április elején kezdtem hozzá, és szeptemberben még úgy álltam, hogy nulla lesz. Nem találtam olyat, ami tetszik. Szerintem nem volt annyira erős évad, mint a tavalyi, nem a húsz fantasztikusan jó előadásból kellett kiválasztanom a kétszer hetet. De akik most ott vannak, azok megütötték azt a szintet.

FE: Biztos, hogy eleget néztél? Ez a 120 nekem kevésnek tűnik...

FM: Sokkal több már nem maradt. Tavaly alakították át a válogatás szabályait, és nekem egy hónappal kevesebb időm volt mindenre. Decembertől minden nap nyomtam, de még így sem láttam minden határon túlit, ezt sajnálom. Lett volna egy nagy erdélyi turném, de azt mondták, el se induljak, a hó miatt úgy se fogok odaérni sehová.

FE: A stúdió-előadásokkal is ekkora bajban voltál?

FM: Ott sokkal egyértelműbb volt, hogy melyik az a hét előadás, aminek ott van a helye. De nyolcadikat már nem tudtam volna mondani. Bár a stúdió-előadásokkal kapcsolatban mindig bizonytalan vagyok. Nem tudom, hogy mennyire "vernek át". Nem járom a világban a kisszínházakat, de aki erre van szakosodva, annak biztosan feltűnik, ha valami "lenyúlásgyanús".

FE: Nem nagyon láttalak premiereken, nyilván többségében később nézted az előadásokat. Ez szándékos volt?

FM: Nem terveztem előre, hogy majd mindig csak az ötödik előadást nézem meg... Nyilván jobb nem premiert látni, akkor sosem olyan egy előadás, mint valójában. De még így is kockázatos, mert lehet, hogy én épp egy jó napot fogtam ki, és Pécsett majd rosszul megy, és joggal olvassák a fejemre, hogy ez mit keres itt.

FE: Mindegyik előadást meg tudod majd védeni? Persze azon túl, hogy "de hát, amikor én láttam, jól ment".

FM: A szakmámba vág, hogy tudjak érvelni egy előadás mellett... De az is előfordulhat, hogy a másik oldalról olyan érvekkel fogok majd találkozni, amik engem is meglepnek. Az egész válogatósdi arról szól, hogy le kell tenni a garast egy előadás mellett. Ezt az ember igyekszik felelősen csinálni.

FE: A végső lista kialakításánál nem volt szempontod, hogy minél szélesebb körből kerüljenek be előadások? Mert ugye van két Örkény, két Mohácsi, a cserével lett két Eger és két Zsótér.

FM: Arra akartam koncentrálni, hogy hol éreztem magam a legjobban. Ezért került be a határon túli stúdiószínpadi előadások közé kettő is, pedig csak egy lehetett volna. De ha egyszer az a kettő volt a jobb!?

FE: Voltak nagy rácsodálkozásaid?

FM: A KoMa, a Szputnyik... Szűz terület, sosem láttam őket. Nemcsak azt éreztem, hogy tehetségesek, nemcsak amolyan figyelemreméltóan ügyesek, hanem érettek, befejezettek. Ennek ellenére a határon túli színjátszást tartom a magyar színház hátországának. Onnan lehet meríteni, megújulni. Ha egyáltalán bárki is meg akar újulni. Nem állapot, hogy ugyanazokat a rendezőket, előadásokat és színészeket nézzük, ugyanabban a szerepkörben, s senkinek sincs eszében, hogy valami mással próbálkozzanak. ... Ezért is volt nehéz válogatnom. Vártam, hogy lepjenek meg.