Színház

„Éreztem, hogy ez volt az utolsó előadás” – Alapi Nándor színházi vándorútja és rejtélyes halála

Elveszett közönség
2021.04.24. 17:20
Ajánlom
A magyar színházak több mint a fele határon túlra került Trianon után. A gazdasági válság miatt a megmaradt vidéki teátrumok fenntartására sem volt pénz. Rengeteg színész maradt munka nélkül. Ebben a kilátástalan helyzetben szervezte meg Alapi Nándor színész, rendező az Országos Kamaraszínházat: vándortársulatával tíz évig járta a településeket. Megújította, modernizálta a vidéki színjátszást. Pályája mégis súlyos bukással ért véget, mindenét elveszítette. Állítólag a nyilasmozgalom tagja lett, később eltűnt. De lehet, hogy nem így történt. Mindenesetre halála máig rejtélyes.

A színész ezerféle életet élhet a színpadon. Akad, akinek a halála is ilyen rejtélyes – a valóságban. Alapi Nándor 1908-ben végezte el a Színiakadémiát, megalapította és igazgatta az Országos Kamaraszínházat, ahol rendezett, játszott is. Meghalt a színpadon Hamletként és Solness építőmesterként is. Életének valós végjátéka azonban dicstelen volt és titokzatos. Tagja lett a nyilaskeresztes pártnak, majd 1944-ben elhagyta az országot és örökre eltűnt. Legalábbis ez szerepel a Magyar Életrajzi Lexikonban. Csakhogy az egykori székesfehérvári anyakönyvi hivatal iratai szerint Alapi egyáltalán nem tűnt el külföldön, hanem a városban halt meg 1945. december 6-án, hatvanéves korában. Halálának oka: „Kimerülés. Gyomorvérzés.” De ez is különös, ugyanis a Világ című napilap megtalálni vélte a menekülő Alapit 1945. december 25-én – tehát a „halála” után három héttel. Cikkezett is erről: „Sikerült elfogni Alapi Nándort, a nyilasok »kultúrkormánybiztosát«, aki a letartóztatásakor kijelentette „Én nem fasiszta vagyok, hanem szoci.”

AlapiNandor-183443.jpg

Alapi Nándor az 1920-as évek végén. A fotó megjelent a Vándorlásunk. Emlékkönyv az Országos Kamaraszínház ezredik előadására (Budapest, 1926) című kötetben. (Fotó/Forrás: OSZMI)

Hogy Alapi valóban belépett-e a nyilasok közé, és mi volt ott a tevékenysége, arról az archívumokban nem találtunk semmit. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet sem őriz erről semmiféle dokumentumot.

Bár magától a direktortól elég sok írás fennmaradt, ezekben nyoma nincs szélsőséges világnézetnek.

Az viszont tény: Alapi igazgatója volt a budapesti Kamara Színházának, amely 1933-ban műsorra tűzte a Bengirjon című zsidó témájú darabot. Már a próbák során kitört a botrány, és erről az Újság 1933 decemberében be is számolt: „A Kamaraszínház hetek óta próbálta azt a jiddis drámát, amelynek szerzői Vámos Árpád és Vándor Ignác. Mikor Alapi Nándor igazgató minden tanács ellenére elkezdte a próbákat, érezni lehetett, hogy ennek a bemutatója nem fog simán leperegni. A főpróba fegyelmezett közönsége minden hangos megjegyzés nélkül nézte végig az előadást,

de egyhangú vélemény alakult ki arról, hogy ezt a jiddis drámát a mostani nyugtalan levegőjű időkben teljesen felesleges bemutatni.”

Mivel azonban Alapi ezek ellenére is ragaszkodott a bemutatóhoz, a rendőrség betiltotta azt az előadást, amely arról is szólt, hogy az előítéletek miként teszik tönkre egy zsidó férfi és egy keresztény nő szerelmét.

Alapi Nándor írásaiból és kultúrmissziójából inkább egy olyan ember képe bontakozik ki, aki főleg a Trianon utáni hazai színjátszás megmentésére tette fel az életét, és azt se bánta, hogy végül mindene ráment erre.

 

Keserű csalódás

Alapi eredetileg Anlauf Nándor néven született 1885 áprilisában Alsóalapon. Édesapja „elárusító” volt. Hogy a fiú miként került közel a színjátszáshoz, nem tudni, de 1904-ben fölvették a budapesti Színiakadémiára. Növendéktársaival vasárnaponként a mai Centrál Színház helyén lévő Folies Caprice-ban bemutatkozó Thália Társaság előadásaira jártak. A Hevesi Sándor vezette friss szellemiségű társaság lenyűgözte Alapit, és eldöntötte, ő is a Thália nyomdokát fogja követni. „Amikor elvégeztem a Színművészeti Akadémiát kollégáinkkal elhatároztuk, hogy magunk köré vesszük a társainkat, akikkel együtt nyertünk oklevelet, betanulunk három darabot és vándorútra indulunk azokkal a nagyobb városokba. A kultuszminisztérium engedélyt adott a vidéki vándorútra, és engem jelölt ki a társaság felelős vezetőjének” – idézte fel pályája kezdetét Alapi évtizedekkel később, a Vándorlásunk című háromkötetes emlékirataiban.

AlapiVandorlasunkcimlap-183529.jpg

Alapi Nándor Vándorlásunk című emlékkönyvének címlapja (Fotó/Forrás: OSZMI)

A Nemzeti Színháztól és a Színiakadémiától kaptak jelmezeket, parókákat, és az ifjú vándorszínészek elindultak turnézni. A városok adományaiból és a jegybevételekből éltek. Amikor már útiköltségre sem tellett, a vasúttársaságtól kaptak kölcsönt, és a Nemzeti Színház jelmezeit ajánlották foglalónak. Ám az anyagi gondok sem fékezték a színészek lendületét: a Színészegyesülettől országos engedélyt kértek egy irodalmi stagione színház létrehozására.

„Fiatalos lelkesedéssel előadtuk, hogy az operett túltengés letörésére csinálnánk egy drámai vándortársulatot. Ám ehhez fiatalnak találtak minket” – emlékezik Alapi a Vándorlásunkban.

A színházi kalandozásoknak az első világháború vetett véget. Alapi Nándor is bevonul katonának. Doberdóból súlyos sebesülésekkel tért haza. Erre így emlékezett: „Az olasz front poklából, mint a háború masinájának nyomorékká tört, két mankón csúszó-mászó rokkantja kerültem haza Székesfehérvárra. Mikor a magam nyomorúságán kívül másra is fordíthattam figyelmet, természetesen a saját mesterségem, a színház érdekelt elsősorban. Csupa operettet, tingli-tanglit láttam mindenütt: a lelkemet elöntötte a keserű csalódás. A harctér páratlanul hősi nemzete, a nagy idők minden áldozatra képes magyarsága lelkileg ilyen szeméten és ocsún nevelődik. Nem lehetne az egyre szélesebben terjedő romlást megállítani?”

Alapi nem tért rögtön vissza a színházi szakmába: újságírói munkát keresett, és a Fejérmegyei Naplóban kezdett színházi cikkeket publikálni. Nem csak a rossz fizikai állapota miatt választotta inkább az írást: nem is volt hová elszerződnie.

A világháború pusztítása és Trianon katasztrofális állapotot teremtett a hazai színjátszásban is.

70 színházunkból 44 került határon túlra.

A kirobbanó gazdasági válságban a megmaradt teátrumok fenntartására sem volt pénz. A vidéki társulatok felbomlottak, mivel nem tudtak a színészeknek fizetést adni. Miközben egyre több lett nálunk a munkanélküli színész, visszatértek Magyarországra a román elnyomás elől Erdélyből menekülő alkotók is. A vidéki teátrumok még több operettel és olcsó szórakoztatással próbáltak nagyobb bevételhez jutni.

 

Direktor díszmagyarban

AlapiPeerGynt-183523.jpg

Alapi Nádor 1923-ban a székesfehérvári társulat előadásán játszotta Peer Gynt szerepét. A képet a Színházi Élet 1923. 11. száma közölte. (Fotó/Forrás: OSZMI)

Ebben a légkörben kevesen tudták megőrizni a lelkesedésüket és az optimizmusukat. Alapi Nándor volt az egyik kivétel, aki a Színház című cikkében hangsúlyozta: „Van egy nagy, intelligens közönségünk, amelyet nem elégit ki, ha a brettli színvonalát alig felülmúló operettet lát naponként. Nem nagyképűsködés, ha azt kívánjuk: a színház ne legyen a közönség legalsóbb ösztöneit kielégítő intézmény, hanem

legyen a színház városunk kultúrháza, ahol nemesebb irodalmat találunk ahová a tingli-tangliba belecsömörlött család is elmehessen, hogy lelkét felüdíthesse az irodalom, és a tiszta művészet forrásán.”

Alapi kritikái értő fülekre találtak, olvasótábora is nőtt, így hamarosan már a saját lapjában, a székesfehérvári Újságban publikálhatott. Aztán 1921-ben magához hívatta őt a város polgármestere, s azt mondta neki: „Nándor, ha annyira jól tudod, mint kell színházat csinálni, hát csináld meg!” Alapit megbízták a székesfehérvári színikerület igazgatásával. Így kezdődött el színházigazgatói pályafutása. Új társulatot szervezett, és 1921 októberében megtartották első előadásukat Székesfehérvárott. Herczeg Ferenc Bizánc című darabjának bemutatóján megjelent a város színe-java, Prohászka Ottokár megyés püspök is. A direktor díszmagyarban mondta el a hiszekegyet, a közönség a himnuszt énekelte, mielőtt felment a függöny. „Jól van, direktor uram, szépen van! Ha valaki tud Magyarországon ideálokért lelkesedni, ha valaki komolyan veszi a művészetet, a színházi hitvallást, akkor ön biztosan az elsők között áll, és dolgozik érte” – méltatták őt a helyi lapban.

AlapiPeerGyntSzekesfehervar-183644.jpg

A székesfehérvári Peer Gynt című Ibsen-előadás szereplői és rendezője, Petrik József. Alapi Nándor az álló sorban a harmadik. A képet a Színházi Élet 1923. 11. száma közölte. (Fotó/Forrás: OSZMI)

A direktor ezután a színikerületében bevezette az „irodalmi szerdákat”, amikor is Csongor és Tündét, Az ember tragédiáját és – vidéken először – a Peer Gyntöt játszották. Az Országos Színészegyesület 1922-es jelentésében elismeréssel adózott Alapinak, aki

„Az országban a legtöbb értékes darabot adja elő, és a színpadról száműzte a pornográfiát és a ponyvát.”

Alapi Nándor arra is engedélyt kapott, hogy ne csak a saját színikerületében, hanem az egész országban utazó stagione társulatként vándoroljanak. Így jött létre 1924-ben az Országos Kamaraszínház. Mindenütt zsúfolt nézőterek várták őket. Felléptek olyan településeken is, ahol nem volt teátrum, csupán alkalmi játszóhelyeket alakítottak ki számukra. Shakespeare, Tolsztoj, Ibsen, Strindberg, Shaw, Babits Mihály, Gárdonyi Géza és Molnár Ferenc műveit vitték el az eldugott kis helyekre.

Alapi Nándor megújította, decentralizálta a hazai színházi rendszert.

Annak, aki komoly előadásokra vágyott, már nem kellett Budapestre utaznia, mert vidéken is láthatott ilyeneket. Alapiék elsőként mutattak be olyanon műveket is, amelyeket a fővárosi teátrumok sem játszottak, úgyhogy a pestiek is utaztak az Országos Kamaraszínház tájelőadásait megnézni. Alapi évente kortárs drámapályázatot is hirdetett, és a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb darabokat bemutatták, sőt a nyertes szerző ezerpengős pénzjutalmat is kapott, ami nem kis pénz volt akkoriban. Nem csoda, hogy sokszor száznál is több új pályamű érkezett be hozzájuk.

AlapiNandorSzentivanyiBelaalbumaban-183406.jpg

Alapi Nándor és az Országos Kamaraszínház tagjai Szentiványi Béla albumában (Fotó/Forrás: OSZMI Fotótár, Album 190 )

Mindehhez persze az is kellett, hogy Alapi anyagilag is rentábilisan tudta működtetni stagione színházát. A szegénységükből csináltak erényt. Drága díszletek helyett csupán függönyökkel jelezték a színpadi teret és miliőt: lényegében meghonosították a minimalista színjátszást. A kamaradarabokhoz kevesebb színész kellett.

Általában tíz napig maradtak egy-egy állomáson, s többször is előadták azt a néhány darabot, amivel utaztak.

A stagione jóval olcsóbb volt, mint repertoárt fenntartani. Bár Alapi kiharcolta, hogy a színészei mindenütt szállást és ellátást kapjanak, nagyon sok nehézséggel, megpróbáltatással járt az állandó vándorlás. Hóban, fagyban, rekkenő hőségben folyton utaztak, de így is több mint háromezer előadást tartottak tíz év alatt. Többek között Olty Magda és Ditrói Mór unokája, Ditrói Ica is náluk kezdte a pályáját. A színészek együtt éltek, a sztárkultusz helyett a kiforrott társulati munka lett előadásaik minőségi garanciája.

 

A bukás

A jó időknek akkor lett vége, amikor Alapi tudomására jutott, hogy a budapesti Paulay Ede utcában lévő, korábban a Nemzetihez tartozó Kamaraszínház szabad és bérbe vehető. A direktor abban bízott, ha az épületet kibérli, végre révbe juthat, és színészeinek is biztos helyük lesz a fővárosban. Ha egy évtizedes vándorlás alatt bizonyította vezetői képességét, itt már könnyű dolga lesz. Tévedett. Bár akadt néhány sikeres bemutatójuk, a fővárosi sztárvilág kevésbé volt befogadó Alapi vidéki vándortársulatával. Az igazgató a Kamaraszínház méregdrága bérleti díjaival sem számolt: „Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az állam is milyen vagyonokat fizetett rá a Nemzeti Színháznak erre a kamaraszínházára, és nem tudtam, hogy mit jelent negyvennégyezer pengő évi bért fizetni, és azt meg is keresni.

Elég az hozzá, hogy kibéreltem a Kamaraszínházat, amelyben volt ugyan néhány szép sikerünk, csakhogy másfél év után teljesen tönkrementem” – írta visszaemlékezéseiben.

2009-338-1-183404.jpg

Peéry Piri (Dea) és Mátray József (Marcolfo). Massimo Bontempelli: Ezerarcú asszony. Rendező: Németh Antal. Kamara Színház, 1933. február 2. Áldor Dezső felvétele (Fotó/Forrás: OSZMI Fotótár ltsz.: 2009.381.1 )

Az addigi kitűnő társulati szellem is felbomlott, sőt, amikor kiderült, hogy Alapi nem tudja a gázsikat kifizetni, sztrájkot hirdettek ellene a színészek. „Adósságokkal tele hagytam ott a színházat. Ráment negyvenezer pengő készpénzem és el kellett adnom a Tarczali-utcai kis házamat is, amelyért harmincnyolcezer pengőt kaptam. Lehet, hogy ott követtem el a hibát, hogy itt is mindig csak irodalmat akartam adni, de hát én már ilyen bolondja vagyok az irodalomnak és ennek kedvéért mindent feláldoztam. Én voltam az első áldozata ennek a fővárosi épületnek, utánam jöttek a többi bérlők egymás után, akik szintén valamennyien tönkrementek” – olvasható a Vándorlásunkban.

1934-ben Alapitól visszavették a színház bérleti jogát, és a direktor ottmaradt, egyedül. De a bukásból újra talpra állt, s úgy döntött: tesz még egy próbát, hogy feltámassza korábbi vándortársulatát és az Országos Kamaraszínházat. „Megszerveztem a társulatot, csakhogy tőke nélkül nem lehetett érvényesülni. Időközben mások is kaptak stagione-koncessziókat, a nagyvárosoknak saját színtársulatuk volt már, mindegyiknek olyan szerződéssel, hogy az igazgató engedélye nélkül más színtársulat a városban nem szerepelhet. Régi legjobb helyeink, Debrecen, Szeged igy elestek számunkra, a kisebb városokban pedig csak egész rövid ideig lehetett volna szerepelni. Másfél-két évig húztuk ki nagy nehezen, de ekkor már kezdte felőrölni az idegeimet az örökös pénzhiány, az állandó utazgatás és a társulat folytonos menedzselése.

Ott álltunk tavaly Makón, egy fillér nélkül, nem tudtam kifizetni színészeim gázsiját, és ekkor szomorúan összehívtam őket és kihirdettem előttük: Kedves barátaim, az Országos Kamaraszínházat feloszlatom, nincs értelme a további kínlódásnak.

A társulat tagjai odajöttek hozzám és könnyekkel a szemükben vigasztaltak. Hiába hajtogatták, hogy lesz még nekem nagy sikerem az Országos Kamaraszínházzal, én éreztem, hogy ez volt az utolsó előadás.”

 

Igazgatóból ügyelő

AlapiNandorHamletmodernruhaban-183440.jpg

Alapi Nándor modern ruhában játszotta William Shakespeare Hamlet című tragédiájának címszerepét. A drámát az Országos Kamaraszínház 1926. szeptember 16-án mutatta be Orosházán. A fotó megjelent a Színházi Magazin 1939. 35. számában. (Fotó/Forrás: OSZMI)

Alapi Nándor egyedül tért vissza Budapestre. A kultuszminiszériumban bejelentette, hogy a koncesszióról lemond. Nős ember volt már, két gyerekkel, és nem volt miből eltartania a családját. Örülhetett annak is, hogy az egykori barátja, Németh Antal – aki a Nemzeti Színház igazgatója lett – munkát ajánlott neki: és ügyelőnek hívta a Nemzetibe. Az Újság riportere 1937 novemberében találkozott a teátrumban Alapival, aki ezt mondta neki: „Nem szégyellem, hogy most egyszerű ügyelő vagyok, hiszen a kenyér a legfontosabb. Jól esik nekem, hogy színházi levegőt szívhatok, és közelről szemlélhetem azt a szép kulturális munkát, amelyet nemsokára a közönség is megfigyelhet.”

Valószínűleg azért nem lehetett olyan könnyű Alapinak, hogy annak a Németh Antalnak a színházában ügyelő, aki rendezőként nála kezdte a pályát.

Sőt Németh színésznő feleségét, Peéry Pirit is az egykori vándortársulatnál fedezték fel. Alapi két évig bírta ügyelőként a Nemzetiben, majd 1939-ben, váratlan pályamódosítással, a hazai filmgyártásba vetette bele magát. A szélsőjobboldali Turul Bajtársi egyesület égisze alatt létrejött Turul Szépmíves Filmgyártó és Filmterjesztő Szövetkezet alapítója lett, és ügyvezető igazgatója 1941-ig. A turul filmesek célja – írták – „a nemzeti társadalom igényeinek megfelelő magyar filmek készítése, ezeknek forgalomba hozatala és bemutatása, ezen kívül pedig ugyancsak külföldön készült, azonban a magyar nemzeti érzést semmiképen sem bántó, semmiképen sem sértő filmeknek a behozatala.” Indításként bemutatták itthon a Három kadét című francia filmjátékot, majd hazai gyártással elkészítették például a Kárpáthy Zoltánt és az Egy magyar nábobot is. Két év után Alapi filmes karrierjének is vége szakadt. Még ugyanabban az évben véletlenül rátalált a Pécsi Napló újságírója, és cikket írt róla a lap júliusi számában: „A múlt hetekben találkoztunk Alapi Nándorral. Régi sikerei színhelyén, a pécsi színházban, ahol egy-egy alakítása nyomán az extázis viharával dübörgött fel a taps. Egyik kultúrtársaságunk helyiségében könyveket kínált megvételre.

Most is olyan halk, finom, úri egyéniség, mint színigazgató korában.

Simogató mozdulatokkal mutatta be a könyvet, amit ajánlott, szerényen háttérbe húzódva a mű mögött, hadd beszéljen az magáért. Csendes, bocsánatkérő gesztussal vette tudomásul a sablonos választ, hogy most nem olyanok az idők, ágyúdörgéstől hangos Európa, és a művészet hangja oly halk emellett.

AlapiAzordogcimborajaNemethAntalfelvetele-183529.jpg

George Bernard Shaw Az ördög cimborája című művét Pünkösti Andor rendezésében 1928. december 12-én először Győrben adta elő az Országos Kamaraszínház. A felvételt Német Antal készítette. A fotó megjelent a Színházi Magazin 1939. 35. számában. (Fotó/Forrás: OSZMI)

– A színészsors... – mondta baráti üdvözlésünkre. – Nem panaszkodom – tette hozzá, de mint égető könnyek szivárgása, úgy indult meg a hangja a csöndben –, ez is szép foglalkozás, ez is kultúraterjesztés. A könyvárusításból is meg lehet valahogy, keservesen élni. Nem mondom, valamikor nem így gondoltam. Talán még néhány terv is fényesedik a lelkemben, valahol nagyon mélyen, a sok eltemetett álom alján. A színház – mondja egy alig rebbenő mozdulattal – azonban olyan, mintha egy madár: repülni, szállni akarna. Az szép volt, soha nem lehet elfelejteni...

Ezekkel a szavakkal váltunk el Alapi Nándortól – folytatta az újságíró –, és közben éppen arra gondoltunk, hogy milyen nehezen lát meg, és milyen könnyen felejt el egy értékét a magyar társadalom. Alig néhány napja fejeződött be a kolozsvári színház szervezése. Ennek a színháznak programja nagyjából ugyanaz lenne, mint amiért egy évtizeden át küzdött, vándorolt Alapi Nándor is. Vajon ennek a programnak a megvalósításánál akár művészeti tanácsadóként, vagy rendezőként nem lett volna szükség Alapira, aki ebben a percben könyves táskával kezében járja a kallódó magyar értékek útját? Túlságosan gazdagok vagyunk, és nagyon sok értékünket engedjük elpusztulni” – zárta cikkét a Pécsi Napló munkatársa.

Alapi Nándor életében utoljára Makón lépett színpadra, még 1936-ban. Egyik legtöbbet játszott szerepét, Solness építőmestert alakította akkor is, azt a hőst, aki talán legközelebb állt hozzá. Ibsen főhőse álmait kergetve hatalmas tornyot szeretne építeni, és bár műve beteljesedik, ő lezuhan a mélységbe.

Alapi a magyar színművészetet akarta újjáépíteni, de végül ő is elbukott.

Hogy zuhanását miként élte meg, miért sodródott szélsőséges, vállalhatatlan ideológiák közelébe, nem tudhatjuk. Talán a mellőzöttsége, csalódottsága torzította el a tisztánlátását. De a színháztörténeti műve maradandó, és a vidéki színjátszás felemeléséért folytatott küzdelme példát adott a következő generációknak is.

Szerző: Sándor Zsuzsanna

mma_logo-103459.jpg

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

 

Az 1920-as államfordulatok körüli magyar színháztörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek.

 

Sorozatunk előző részei

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Új fénytörésben – Barta Dóra a Turandotról

Hosszú idő után új rendezésben láthatjuk az Operaházban Turandot, a kínai hercegnő történetét. Barta Dóra rendező-koreográfussal a novemberi bemutató kapcsán beszélgettünk.
Vizuál

Gusztustalanul jó ez a film – A szer kritika

Coralie Fargeat filmje egy igazán provokatív allegórián keresztül mutat rá, hogy a modern kori szépségfelfogásunk egyenes úton vezethet az öngyűlölethez. A szer egyszerre abszurd médiakritika, nyomasztó lélektani dráma és provokatív testhorror.
Színház

Elhunyt Tatár Eszter rendező

A Jászai Mari-díjas alkotót, aki a MMA Színházművészeti Tagozatának Díját is elnyerte, kilencvenkét éves korában érte a halál. Munkásságáról egykori munkahelye, a Nemzeti Színház emlékezett meg.
Klasszikus

Kundera művére fókuszál a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja

Minden évben egy-egy irodalmi alkotás köré szerveződik a kamara.hu zenei programja, ezúttal A lét elviselhetetlen könnyűsége című regény a vezérfonala a fesztiválnak, amelyen világhírű zenészek lépnek fel november 14. és 17. között.
Vizuál

Kiosztották a Verzió Filmfesztivál díjait

November 10-én adták át a 21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál elismeréseit: a zsűri az Apa, Az életed nélkülem, a Queendom, a Nincs más föld, valamint a Dalok a lassan égő földről című alkotásokat ítélte a legjobbnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

The Black Rider az Örkényben

Az elkövetkező időszakban három alkalommal – november 16-án, december 28-án és január 9-én – is látható Robert Wilson amerikai színházi rendező és képzőművész és Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző „zenés meséje” az Örkény Színházban.
Színház ajánló

Utolsó alkalom, hogy kultelőadásokat ajándékozz karácsonyra

Már csak 2025 tavaszáig láthatók a Kultúrbrigád előadásai, így aki egy különleges színházi élménnyel szeretne kedveskedni szeretteinek, gyorsan ragadja meg az alkalmat a jegy- vagy az utalványvásárlásra!
Színház gyász

Elhunyt Tatár Eszter rendező

A Jászai Mari-díjas alkotót, aki a MMA Színházművészeti Tagozatának Díját is elnyerte, kilencvenkét éves korában érte a halál. Munkásságáról egykori munkahelye, a Nemzeti Színház emlékezett meg.
Színház ajánló

Egy fiatal pár a történelem viharai közt – felolvasószínházzal emlékeznek a 20. századi politikai foglyokra a Radnóti Színházban

Bálsój szerelem a málenkij robot idején címmel egy különleges felolvasószínházi előadás látható a Radnóti Színház színpadán november 25-én, hétfőn 19 órától. Hárs Anna színdarabját Sodró Eliza és Pál András adják elő.
Színház ajánló

Debrecenben is bemutatják Lackfi új egyfelvonásosát, a Medvelest

Lackfi János Medveles című apa-fia drámája egy újszerű, mégis hagyományos műfaji próbálkozás, hiszen Porkoláb Gyöngyi évek óta kedvelt Apamondta.hu című, generációs podcast-beszélgetéssorozat által inspirálódva íródott.