Színház

Erre vajon mit lép a miniszter?

2016.09.15. 10:33
Ajánlom
Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás és a szakma egy sor jeles képviselője adott ki közleményt, amelyben az Új Színház, a Thália Színház és a Madách Színház igazgatói pályázatainak érvénytelenné nyilvánítását, továbbá új pályáztatás lefolytatását kérik. Lássuk az érveiket!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében is az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja. Erre az igazgatói posztra minden eddiginél több, tizenkét pályázat érkezett be, akik közül az előadó-művészeti bizottság Bodó Viktort, Hargitai Ivánt, Radó Denise-t és megválasztott igazgatót támogatta.

Dörner György

Dörner György (Fotó/Forrás: Nagy Lajos, MTI)

A döntést követően több pályázó is nyilvánosságra hozta pályázatát. Bodó Viktor közleményt adott ki, amelyben minden pályázót arra kért, hozza nyilvánosságra dolgozatát, „ezzel is segítve a nyilvánosságot abban, hogy le tudjon vonni következtetéseket arra nézve, hogy a szakmai bizottság delegáltjai, továbbá az elbíráló testület milyen szempontokat vett figyelembe egy fővárosi kulturális intézmény vezetői megbízásáról hozott döntésében” - írja.

Nem nyugszanak az Újszínházra pályázó rendezők

Kapcsolódó

Nem nyugszanak az Újszínházra pályázó rendezők

Tegnap Bodó Viktor tette nyilvánossá az Újszínház vezetésére beadott pályázatát, ma pedig Hargitai Iván, aki vitasorozatot indítványoz az eset kapcsán a pályázati rendszerről.

Szabálytalanságok történhettek?

A most nyilvánosságra hozott közleményben olvasható az a levél, amelyben Balog Zoltán miniszternek és Tarlós István főpolgármesternek fogalmazza meg a pályázati eredménnyel kapcsolatos kifogásait több pályázó. Mint kifejtik, az Új Színház, a Thália Színház és a Madách Színház igazgatói pályázatainak kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során több szabálytalanság is történt, ezért kérik a pályázat érvénytelenné nyilvánítását és új, a törvény rendelkezéseinek megfelelő pályáztatás lefolytatását.

A kifogás teljes szövege itt olvasható:

„Tisztelt Miniszter Úr! A Fővárosi Közgyűlés 2016. augusztus 31-i ülésén határozott a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyes kulturális gazdasági társaságok igazgatói munkakörének betöltéséről.

A Madách Színház Nonprofit Kft., a Thália Színház Nonprofit Kft. és az Újszínház Nonprofit Kft. kiemelt minősítéssel rendelkező, regisztrált előadó-művészeti szervezetek, amelyek esetében a munkáltató vezetőjének (ügyvezetőjének) kijelölésére vonatkozó eljárási és érdemi szabályokat az előadó- művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási viszonyairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban Emtv.) határozza meg.

A pályázat kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során a kiíró az alábbiakban felsorolt esetekben megsértette az Emtv-t, illetve az elbírálás folyamata az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, erre tekintettel jelen levelünk megküldésével egyidejűleg a pályázati eredménnyel kapcsolatban kifogást terjesztünk a munkáltatói jogkör gyakorlója elé az alábbiakra hivatkozással. A kifogás alapján kérjük a pályázat érvénytelenné nyilvánítását, és új, a törvény rendelkezéseinek megfelelő pályáztatás lefolytatását.

I. Emtv. 39. § (6)

A munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kér fel, melynek tagjai: a) az érintett bizottság négy, b) a miniszter egy, c) az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, d) a reprezentatív szakszervezetnek egy, továbbá e) a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.”

A Fővárosi Önkormányzat ügyfélszolgálatán kifüggesztett hirdetmény szerint a pályázatokat értékelő szakmai bizottság a Madách Színház Nonprofit Kft. esetében hét, a Thália Színház Nonprofit Kft. és az Újszínház Nonprofit Kft. esetében nyolc-nyolc tagból állt.

Mindhárom bizottság munkájában részt vett a Színházművészeti Bizottság által kijelölt négy-négy tag, a miniszter egy-egy képviselője, valamint a Fővárosi Közgyűlés, mint a munkáltatói jogkör gyakorlójának két-két képviselője.

A jegyzőkönyv alapján egyik pályázat bírálatában sem vett részt az adott színházban dolgozók képviselője, illetve a Madách Színház Nonprofit Kft. esetében a szakszervezet képviselője sem.

A jegyzőkönyvben nincs arra vonatkozó információ, hogy miért nem vett részt senki a színház dolgozói közül a következő öt év munkáját meghatározó döntés előkészítésében.

Az Emtv. hivatkozott rendelkezése alapján a reprezentatív szakszervezet egy képviselőjét kell delegálni. Az Újszínház Nonprofit Kft. esetében a reprezentatív szakszervezet delegáltja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Tudomásunk szerint az Újszínház Nonprofit Kft-ben nem működik e szakszervezet tagszervezete, ily módon e szakszervezet nem minősülhet az Emtv. szerinti reprezentatív szakszervezetnek.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény értelmében akkor minősül egy szakszervezet reprezentatív szakszervezetnek, ha a munkáltatónál munkaviszonyban álló tagjainak száma eléri a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók létszámának tíz százalékát, és tagszervezete a munkáltatónál képviselettel rendelkezik. (Az Újszínház Nonprofit Kft. esetében közreműködő szakszervezeti képviselő a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, nem pedig a munkáltatónál működő szakszervezet képviselettel rendelkező tagszervezetének képviselője.)

A fentiek alapján a bírálati eljárás nem felelt meg az Emtv-nek, mivel a szakmai bizottság nem a törvényben meghatározott létszámban és összetételben működött.

II. Emtv 39. § (7)

A szakmai bizottság a pályázatokat értékeli, és támogatott pályázatnak azt minősíti, amely a pályázatok véleményezésén jelenlevő bizottsági tagok többségének támogató szavazatát megkapta. A szakmai bizottság több pályázatot is minősíthet támogatottnak. A szakmai bizottság üléséről, és a szavazás eredményéről írásbeli jegyzőkönyv készül, amelynek a pályázatok értékelésére és a szavazás eredményére vonatkozó részét ismertetni kell a döntéshozóval, és a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A szakmai bizottság képviselői ismertetik javaslatukat a fenntartónak a pályázatokat elbíráló szakbizottsági ülésén is. A szakmai bizottság tagjai közreműködésükért díjazásban nem részesülnek, de igazolt költségeik megtérítésére jogosultak.”

1. A törvény alapján a szakmai bizottság jelenlévő bizottsági tagjai többségének támogatása szükséges egy-egy pályázat támogatottá minősítéséhez. Több, kifejezetten e pályázatok bírálatára felállított szakmai bizottság jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy egyes bizottsági tagok nem vettek részt az értékelésen, a kiíró pedig nem gondoskodott póttag biztosításáról. Ily módon felborult az Emtv-ben az egyes delegáló szervezetek számára meghatározott részvételi arány.

2. A Fővárosi Önkormányzat közzétette a bizottsági ülés jegyzőkönyvének kivonatát, amely azonban nem tartalmazza a pályázatok értékelésére vonatkozó részt.

3. A törvény hivatkozott rendelkezése alapján a szakmai bizottság valamennyi pályázatot értékeli, és a jelenlévők többsége által támogatott pályázatot támogatottá minősíti. Ez a rendelkezés azonban nem jelenti azt, hogy a bizottságnak felterjesztési joga lenne, azaz, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója kizárólag a támogatott pályázatok közül választhatná ki a nyertes pályázót.

Tény, hogy a Fővárosi Közgyűlés ténylegesen nem tárgyalta a 10 érvényes pályázatot, nem hallgatta meg a pályázókat, és a nélkül hozott döntést.

A fentiek alapján a pályázatok értékelése és a döntéshozatal az Emtv. 39. § (7) bekezdését sértő módon valósult meg.

III. A kiíró a pályázatok formai ellenőrzése alapján a szakmai bizottsági meghallgatás előtt kizárt az Újszínház Nonprofit Kft. igazgatói pályázatából két pályázatot arra hivatkozással, hogy a pályázó nem tudta igazolni a pályázatban meghatározott feltételek fennállását (szakirányú végzettség, illetve ennek hiányában 5 év vezetői gyakorlat megléte).

Az egyenlő elbánás követelményét sértette meg a kiíró, amikor a Thália Színház Nonprofit Kft. igazgatói munkakörének betöltésére jelentkező egyik pályázó esetében úgy rendelkezett a szakirányú végzettség alóli miniszteri felmentés lehetőségéről, hogy az érintett pályázó szintén nem rendelkezett a törvényben előírt 5 év színházi vezetői gyakorlattal.

IV. A Fővárosi Közgyűlés – a pályázatokkal kapcsolatos előterjesztését tárgyaló – 2016. augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyve a mai napig nem elérhető. Tudomásunk szerint azonban az előterjesztés alapján a Közgyűlés csak a négy támogatott pályázatról dönthetett, szavazás pedig ténylegesen csak a névsorban első két pályázó: Bodó Viktor és Dörner György pályázatáról volt.

Tekintettel arra, hogy a döntéshozatal rendje nyilvánvalóan eltért a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzata 28-31. §-ában meghatározott rendtől (hiszen ebben az esetben nem egyetlen döntési javaslatról kellett igennel vagy nemmel dönteni), indokolt és szükséges a jegyzőkönyvben rögzíteni és nyilvánosságra hozni a pályázók meghallgatásának és a szavazásnak pontos menetét is. Amennyiben a szavazást megelőzően a pályázatokat nem ismerték meg, és a pályázókat nem, vagy nem mindegyiküket hallgatták meg, a Közgyűlés felelős döntéshozatalának feltételei nyilvánvalóan nem álltak fenn.

V. Az Emtv. 11. § (3) c) pontja szerint az előadó-művészeti szervezet kiemelt minősítésének feltétele – többek között – az, hogy vezetőjét az Emtv. szabályai szerint bízzák meg.

Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján a pályázati eljárás több ponton nem felelt meg az Emtv. vonatkozó szabályainak, a fentiekben vázolt jogsértésekre tekintettel az érintett szervezetek kiemelt minősítésének megőrzését is veszélyezteti a kialakult helyzet.

Levelünkben kértük a munkáltatói jogkört gyakorló Közgyűlés elnökét, hogy

- vizsgálja meg a pályázatokat értékelő szakmai bizottság tagjainak kiválasztására vonatkozó dokumentumokat és tényeket, különös tekintettel a dolgozói képviselet biztosítására és a szakszervezeti delegálásra,

- soron kívül hozza nyilvánosságra a bizottsági jegyzőkönyveknek a pályázatok értékelésére vonatkozó érdemi részét, valamint a Fővárosi Közgyűlés 2016. augusztus 31-i ülésének részletes jegyzőkönyvét,

- állapítsa meg, hogy az Emtv. 39. § (6) bekezdésébe ütköző módon felállított szakmai bizottság tevékenysége eredményeként született pályázati eredmény érvénytelen,

- állapítsa meg, hogy a csak a támogatott pályázatok Közgyűlés elé terjesztésével, a pályázók meghallgatása nélkül, a pályázati eredményről hozott, az Emtv. 39. § (7) bekezdésébe ütköző módon hozott döntés érvénytelen,

- állapítsa meg, hogy a pályázat elbírálása során hozott eljárási döntés a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 12. §-ába, azaz az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, így a megszületett pályázati eredmény érvénytelen,

- a pályázati eljárás érvénytelenségére tekintettel a munkáltatói jogkör gyakorlója soron kívül írjon ki újabb, az érintett igazgatói munkakörök betöltésére pályázatot.

Kérjük Miniszter urat, mint az előadó-művészeti szervezetek minősítéséért felelős minisztert, hogy

- vizsgálja meg a pályázati eljárások dokumentumait,

- állapítsa meg, hogy az eljárás nem felelt meg az Emtv-ben meghatározott szabályoknak, és

- hívja fel az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartóját, hogy gondoskodjon a munkáltató vezetőjének az Emtv-ben meghatározott szabályok alapján történő megbízásáról.

Budapest, 2016. szeptember 8.”

A közleményt az Új Színház ügyvezető igazgatói állására pályázók közül Bodó Viktor, Bodolay Géza, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes, Tóth Péter, valamint a pályázatban résztvevő alkotótársak közül: Benkó Bence, Bodó A. Ottó, Dobák Lívia, Fábián Péter, Hegymegi Máté, Kárpáti Péter, Koltai M. Gábor, Mátyássy Bence, Novák Eszter, Nyulassy Attila, Pass Andrea, Perczel Enikő, Polgár Csaba, Szántó Péter, Ugrai István, Vecsei H. Miklós, Zsedényi Balázs adta ki.  A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.