Színház

Észt kortárs drámák a József Attila Színházban

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának szervezésében kerül sor az Észt Hét részeként két, kortárs dráma felolvasására a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában. Március 9-én Guelmino Sándor rendezésében szólalnak meg a művek, amelyek a digitális világ fejlődésére reflektálnak. A változásokkal járó emberi problémákról és a velük való küzdelmekről szól a két dráma.

Siret Campbell műve, a Beatrice egy jövőben játszódó szerelmi történet, amelyben a tudat digitális megőrzése csupán egy újabb lépésnek számít az életminőség javításában és a halhatatlanság elérése felé.

SiretCampbell_Beatrice_Vanemuine2017-110618.jpg

Siret Campbell - Beatrice (Fotó/Forrás: József Attila Színház)

Martin Algus sajátos thrillere, a Valami igazi filozófiai és társadalmi kérdéseket feszeget. A darab kiindulópontjaként szolgáló internetes zsarolás váratlan fordulatokon keresztül tart az elkerülhetetlen és veszélyes végkifejlet felé.

Siret Campbell alkotása 2018-ban dráma kategóriában, Martin Algus a színdarabbal azonos című regénye pedig 2019-ben próza kategóriában nyerte el az Észt Kulturális Alap díját.

Az Észt Hét soron következő rendezvénye kapcsolódik a felolvasó esthez: angol nyelvű kerekasztal beszélgetés a kortárs színdarabok külföldi népszerűsítéséről. Észtország és Franciaország élen járnak kortárs drámairodalmuk nemzetközi promotálásában. A beszélgetésen résztvevő szakemberek nemcsak a színházi szakma, de más területek képviselői számára is érdekes és hasznos tapasztalatokat osztanak meg. A március 10-i eseménynek a Magvető Café ad otthont.

Támogatott tartalom

József Attila Színház

A József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton. Az azóta eltelt hatvan évben komoly változásokon ment át mind az épület-, mind a színház társulata, repertoárja. Évadaink összeállításakor arra törekszünk, hogy értékteremtő előadásaink egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak.  Kínálatunkban elsősorban emberi-polgári értékeket felmutató színművek, vígjátékok és zenés darabok szerepelnek. E sokszínűség mellett mindig kiemelt fontossággal bírt beavató színházi programunk, ami a tizenéveseket szólítja meg. A Gaál Erzsébet Stúdióban egy alternatív színházi gondolatot, underground szellemiséget igyekszünk meghonosítani.

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Fel kell találni magunkat” – Interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor az Opera állandó művésze, aki az elsők között kapta meg a Kamaraénekesi címet, egy-egy évad során több szerepet is alakít. Legutóbb a – címlapfotót is inspiráló – Don Carlos online premierjén láthattuk. A világhírű basszbaritonnal a pandémia teremtette kihívásokról, az énektanítás rejtelmeiről és arról is beszélgettünk, mit kívánna egy jótündértől.
Vizuál

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Klasszikus

„Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát

Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok, köztük Danyiil Trifonov vagy Jordi Savall is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában.
Színház

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Színház

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház hír

Nagyszabású gálaműsorral segíti a THEALTER Fesztivált a Szegedi Nemzeti Színház

Szeged Napja alkalmából május 21-én gálával kedveskedik nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház, melynek bevételével a nehéz helyzetbe került THEALTER Fesztivál fennmaradását is támogatja.
Színház hír

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Színház hír

Rusznyák Gábor kapta a Déryné-díjat

Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés idén is díjazta a város hírnevét öregbítő, legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó személyeket, szervezeteket. A május 11-i ünnepségen átadták a Déryné színházi díjat is, melyet ezúttal Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője vehetett át.
Színház hír

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.