Színház

Európa Kiadó buli a Lila ákác után

Szép Ernő Lila ákáca különleges, zenés köntösbe bújtatva fut a József Attila Színház színpadán. A boldogságkeresés meséjét Cseh Tamás, a Csókolom zenekar, Ujj Zsuzsi, a Kontroll csoport és az Európa Kiadó dalai teszik maivá.

Egy hűvös, január végi estén igazi rock buliba csöppenhetett az, aki jegyet váltott az előadásra.

Az Európa Kiadó hatvan perces koncertet adott a Lila ákácot követően. Felcsendültek legnagyobb slágerei, és a színház előterében hamisítatlan avantgárd rock buli keveredett.

A képre kattintva galéria nyílik:

A jó hangulatról nem csak a zenekar gondoskodott: a színészek a tapsrendet követően, még jelmezben beálltak a pultok mögé, hogy maguk mérjék a fröccsöt.

Az italok elfogytával pedig ők is együtt buliztak a közönséggel.

Az Európa Kiadó koncertje minden bizonnyal életre szóló emlékkel ajándékozta meg a József Attila Színház közönségét.

Támogatott tartalom

A Lila ákác és az Európa Kiadó

Kapcsolódó

A Lila ákác és az Európa Kiadó

Habos-babos szerelmi történet helyett a mai korra rímelő probléma kerül fókuszba Telihay Péter rendezésében, amelynek január 29-i előadása után meglepetéssel készül a József Attila Színház.

József Attila Színház

A József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton. Az azóta eltelt hatvan évben komoly változásokon ment át mind az épület-, mind a színház társulata, repertoárja. Évadaink összeállításakor arra törekszünk, hogy értékteremtő előadásaink egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak.  Kínálatunkban elsősorban emberi-polgári értékeket felmutató színművek, vígjátékok és zenés darabok szerepelnek. E sokszínűség mellett mindig kiemelt fontossággal bírt beavató színházi programunk, ami a tizenéveseket szólítja meg. A Gaál Erzsébet Stúdióban egy alternatív színházi gondolatot, underground szellemiséget igyekszünk meghonosítani.

Legnépszerűbb

Klasszikus

Veszélyben van a szimfonikus zenekar intézménye?

Számos veszély fenyegeti a szimfonikus zenekarokat, de ha túlélik, az biztos, hogy a jövő zenekara nem olyan lesz, mint a mai. Fischer Iván szerint ideje megreformálni a zenekarok működését, hogy megfeleljen a következő generációk korszakának.
Klasszikus

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!
Színház

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Vizuál

Elárverezik Katharine Hepburn Howard Hughesnak írott szerelmesleveleit

Hughes és Hepburn romantikus kapcsolata másfél évig tartott. Nem házasodtak össze, de szerelmi történetük nagy port kavart annak idején Hollywoodban, és a 2004-ben bemutatott Aviátor című filmben is megörökítették.
Jazz/World

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kultkikötő

Idén is vár kicsiket és nagyokat a balatonszárszói Csukás Színház

Sorban érkeznek a szárszói teátrumba az elismert művészek és a minőségi gyerekprogramok.
Színház a tanú

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Színház dunaújvárosi bartók kamaraszínház

Sándor Mátyás – musical ősbemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház

Jules Verne nagyszerű regényéből, a Sándor Mátyásból készül musical a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a zeneszerző Szemenyei János, a rendező pedig Léner András.
Színház ajánló

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.
Színház kultkikötő

Mindenki kedvenc játék mackója a Balatonra érkezik!

Mindenki kedvenc játék mackója ismét életre kel a színpadon. A Marék Veronika népszerű mesesorozata nyomán készült Boribon nyaral című zenés bábelőadást Mórocz Adrienn, színész, bábszínész játssza.