Színház

Évadnyitó és a Magyar Dráma Napja

2009.09.18. 15:18
Ajánlom
Színházról szól a mostani hétvége Budapesten. Szombaton a fővárosi színházak közösen nyitják meg az új évadot az Andrássy úton, vasárnap pedig több helyen is ünneplik a hivatalosan hétfőre eső Magyar Dráma Napját. Igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabb eseményeket.

Kialakult az Andrássy úti évadnyitó fesztivál végleges programja. Reggel 10 órától több helyszínen folynak a programok. Az Operaház előtt fölállított színpadon a színházak előző évi sikereiből és a jövő évad készülő bemutatóiból válogatnak. A Liszt Ferenc téri Alternatív Színpadon a független társulatok és produkciók mutatkoznak be. A Hajós utca és a Dobó utca közötti Színházi Korzóra pedig a színházak, társulatok, alkotók saját installációs pulttal költöznek ki: itt mindent meg lehet tudni a következő évad bemutatóiról.

A részletes program itt olvasható

Ugyanehhez a rendevényhez kapcsolódva az Új Színház megnyitja saját rezervátumát a Dalszínház utcában. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is örökbe lehet fogadni a társulat tagjait, üzemel a Színészsimogató és a sminksarok. Bele lehet pillantani a készülő produkció próbájába (Molnár Ferenc A hattyú című színdarabját Szinetár Miklós rendezi), a nap pedig egy jó kis utcabállal zárul majd.

Az Új Színház rezervátumának programja

Az Operettszínház előtt már péntek délután elkezdődött a Broadway Fesztivál, de még az egész szombati nap a közönség rendelkezésére áll, hogy megnyissa az évadot a színház színészeivel. Fellép mindenki, akinek a nevével a színlapokon találkozhatunk, koncertet ad Papadimitriu Athina, kivetítőn élvezhetjük az elmúlt évek sikerdarabjainak részleteit,  nap végén a bátrabbak még karaokezhatnak is kedvenceikkel.

Az Operettszínház programja itt olvasható

Vasárnap kezdik ünnepelni a Magyar Dráma Napját, habár maga az ünnep szeptember 21-én, hétfőn lesz - annak emlékére, hogy 1883-ban e napon mutatták be Az ember tragédiáját.

A Pinceszínház egy premierrel szeretné emlékezetessé tenni a napot, este mutatják be ugyanis Benedek Miklós szerkesztésében és rendezésében a Pince Cabaret című összeállítást. A Pinceszínház másnap nyílt nappal és Fellini-játékkal várja az érdeklődőket.

A Pesti Színházban koradélután kezdődnek a programok, levetítik a színház 1988-ban bemutatott Kozma című előadását, melyet Kornis Mihály írt. Ezt követően az idei bemutatókhoz kapcsolódó műhelybeszélgetéseket lehet meghallgatni a darabok szerzőivel, fordítóival. Az estét Erdős Virág Kalocsa című darabjának felolvasószínházi változata zárja.

Hétfőn az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tárja ki kapuit. A Bajor Gizi Színészmúzeumban egy délután erejéig Sajtókávéház nyílik, ahol a Nemzeti Színház Tízparancsolat-drámapályázatának alkotásaiból hangzanak el részletek a színház művészeinek tolmácsolásában.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.
Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.