Színház

Évadnyitók vidéken: Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Szombathely, Szolnok

2012.08.29. 10:56
Ajánlom
Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Szombathely és Szolnok színházaiban is megnyílt az évad.

Háromtagozatú - prózai, zenei- és tánctagozattal rendelkező - teátrummá kívánja fejleszteni a székesfehérvári Vörösmarty Színházat az intézmény új vezetése - jelentette be az új évad megnyitásán a színházat augusztus elseje óta vezető Szikora János, aki elmondta: vezető társaival azt ígérte és vállalta, hogy néhány éven belül az ország egyik legizgalmasabb és legsokszínűbb, a közönséget visszahódítani képes társulatát építi fel Székesfehérváron. A célok megvalósítását szolgálja a társulatfejlesztés, amelynek során a jelenlegi 17 tagú társulatot 22 tagúra kívánják bővíteni, a tánckart pedig - az anyagi lehetőségektől függően - 8-12 fősre. Továbbá szeretnék, ha az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a színház státusába kerülne. Együttműködés kialakítását tervezik külföldi színházakkal és külhoni színészekkel. Az együttműködés keretében vendégjátékokra, koprodukciós előadásokra, vendégművészek meghívására is sor kerül majd. Fontos feladatnak tartják, hogy a fiatalokkal megkedveltessék a színházat, valamint az eddiginél több tájelőadást szerveznek. 

A teátrum új vezetésének tervei szerint öt éven belül egy nagy történelmi projektet valósítanak meg. A három részből álló program keretében minden évben történelmi drámapályázatot írnak ki, és a darabokat nyári játékokon mutatják be. Azt tervezik, hogy 2013-ban, az első királyunk halálának 975. és a koronázó városban 1938-ban tartott országgyűlés 75. évfordulóján - a székesfehérvári emlékév keretében - országos történelmi televíziós vetélkedőt rendeznek a színházban. Karácsonykor Újszövetség-maratont tartanak, amelynek keretében 30 órán át színészek és a város lakói olvassák fel folyamatosan az Újszövetség sorait.

Az évadnyitó társulati ülésen bemutatkoztak a színház új igazgatójának munkáját segítő vezetők: Csányi János fejlesztési és stratégiai igazgató, Matuz János kreatív igazgató, Bagó Bertalan és Hargitai Iván, a prózai tagozat, Horváth Csaba, a tánctagozat, valamint Drahos Béla, a zenei tagozat vezetője. Az idei színházi évad első előadásaként szeptember 22-én A dzsungel könyvét láthatják a nézők. Az évadban hét nagyszínházi előadást rendeznek. A dzsungel könyve mellett Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című vígjátékát, Herczeg Ferenc Bizánc című darabját, Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét, Schiller Don Carlos című tragédiáját, Feydeau Bolha a fülbe című komédiáját és Rossini A sevillai borbély című vígoperáját láthatja a nagyszínpadon a közönség. A stúdiószínpadon Patrick Marber Közelebb című színművét, Karinthy Ferenc Tanár úr kérem című zenés játékát és Goldoni Mirandolina című vígjátékát adják elő. A Pelikán Kamaraszínház műsorán A Hang-villa titka című mesejáték, A négyszögletű kerek erdő című bábjáték, beavató színházi előadásként a Commedia dell'arte kerül színre.

Tartalmas, ünnepi, szerethető, sok nézőt vonzó, a színházat továbbra is a felszínen tartó, izgalmas jubileumi évadra készül a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Besenczi Árpád igazgató elmondta, a műsorterv összeállításánál arra törekedtek, hogy olyan darabokat válasszanak, amelyek kapcsolódnak a színház megalapításának harmincéves jubileumához, ugyanakkor a közönség is szívesen fogadja, amellett "jól áll" a társulatnak. Az évadterv ide kattintva böngészhető végig.

Besenczi Árpád az évadnyitó ülésen a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház bezárására utalva azt mondta, a nyár folyamán olyan dolgok történtek a színházi életben, amelyek aggodalomra adnak okot. Kijelentette, hogy bár a vidéki színházakat nem fenyegeti hasonló veszély, arra figyelmeztette a társulat tagjait, estéről estére az előadásokon kell bebizonyítani a zalaegerszegi színház létjogosultságát. Mint fogalmazott, reális esély van arra, hogy a 2012/13-as, harmincadik, jubileumi évadban a nézők 10 ezer bérletet váltsanak. Január elsejétől a színház százszázalékos fenntartója a város. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az évadnyitón jelentette be, hogy a színház 27 millió forint kiegészítő állami támogatást kapott. Úgy fogalmazott, hogy az idei év gazdaságilag rendben lesz, a következő körül ugyanakkor még sok a bizonytalanság, de a város igyekszik biztosítani a feltételeket

Nyolc bemutatót és egy jubileumi díszbemutatót tervez a 2012/13-as színházi évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház - közölte Jordán Tamás, a teátrum igazgatója hétfőn az évadnyitó társulati ülésen. Az évad kiemelt eseménysorozata Weöres Sándor születésének centenáriuma lesz, az évforduló napján, 2013. június 22-én tartják a Szent György és a sárkány díszbemutatóját Valló Péter rendezésében. Szintén a színház névadója előtt tiszteleg a szombathelyi születésű Fekete Ernő Mennyekbe vágtató prolibusz című Weöres-estje, de szerveznek több ezer diák részvételével közös versmondást Szombathely főterén, országos szavalóversenyt és Weöres Sándor életútját bemutató kiállítást, valamint kiírtak egy meghívásos drámapályázatot is.

A nagyszínpadon Molnár Ferenc Játék a kastélyban, Wasserman-Leigh-Darion La Mancha lovagja, Anthony Shaffer Mesterdetektív és Peter Shaffer Black Comedy című darabját mutatják be; a kamaraszínházban Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok, Georges Feydeau Kézről kézre, Dosztojevszkij A félkegyelmű, valamint Egressy Zoltán Portugál című művét viszik színre. Továbbra is műsoron marad a Kabaré, a Chicago, a POSZT-on több díjat is nyert Szentivánéji álom, a Nők iskolája, a Tizenkét dühös ember, a Hetvenhét című mesejáték, a Rák Jóska, dán királyfi és a Top Dogs, valamint a Jó pálinka itassa magát című produkció, emellett folytatják a Thea-tér bevált programjait, író-olvasó találkozókat, színházi kulisszatitkokba beavató beszélgetéseket, időszaki kiállításokat és közös versmondási akcióikat is tartanak.  A szombathelyi társulatból Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina távozott, helyükre az ismét hazatérő Czukor Balázs és a karneválszínházi előadásban már bemutatkozott Kovács Gergelyt szerződtették.

Szolnokon idén decemberig négy, összesen pedig öt bérletes és további két, bérleten kívüli premiert terveznek. Az évad szeptember 21-én Heltai Jenő A néma levente című drámájával indul, amelyet Kiss József rendezésében visznek színre. Ezt követően Radó Denise két rendezését, Ábrahám Pál Bál a Savoyban és Fenyő Miklós-Tasnádi István Made in Hungária című előadásait, továbbá Friedrich Schiller Csiszár Imre által színpadra álmodott Stuart Máriáját, valamint egy Bíró Lajos-darabot, a teátrum direktora által rendezett Sárga liliomot láthatják a nézők Szolnokon. Balázs Péter és Kiss József rendezőként ugyancsak duplázik, hiszen míg előbbi Harmat Imre-Szüle Mihály-Walter László Egy bolond százat csinál című zenés bolondságát, addig utóbbi Marc Camoletti Félrelépni tilos! című, a helyi Szín-Mű-Helyben az előző évadban nagy sikert arató komédiáját állítja színpadra. Mindkét előadást bérleten kívül tekinthetik meg az érdeklődők - fűzte hozzá az igazgató jelezve, hogy a Mirandolina című zenés vígjátékot és a Légy jó mindhalálig című musicalt az új évadban is tovább játsszák. Idén is lesz szilveszteri előadás a Szigligetiben, mely jövőre nyári színházzal bővíti repertoárját és a 2013/2014-es országos évadnyitó társulati ülésnek is otthont ad. A társulathoz az évadban két új színész, Debrei Zsuzsanna és Járai Máté csatlakozott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.