A 2011/2012-es évadban a Szegedi Nemzeti Színházban 338 előadást tartottak. A színházban 70 művészeti programot láthattak a nézők, ez hetente két különböző művészeti munkát jelentett. Bár valamivel kevesebb volt a nézőszám, a bevétel a tavalyi 132 millióról 141,5 millió forintra nőtt. A három tagozat - opera, próza és a Szegedi Kortárs Kortárs Balett - sikeres bemutatói mellett több közös produkció született, melyek rendkívüli érdeklődéssel futottak. Ezek közül a West Side Story 28 előadásban 15 ezer nézőt vonzott, így a tervek szerint tovább játsszák. Még ennél is nagyobb siker volt a Macskafogó, mely 41 előadásban 22 ezer nézőt nevetetett meg. A színészek átlagosan 80-90 előadást játszottak az évadban.
A nyári felújításról Gyüdi Sándor elmondta, hogy a város és uniós pályázat által finanszírozott 400 millió forintos korszerűsítés napokon belül elkezdődik. Ennek során elsősorban energetikai átalakítás zajlik majd. A pincében kazánokat helyeznek el, emiatt födémeket áttörve kéményt is építenek. A korszerűsítés során több mint száz nyílászárót is kicserélnek, de felújítják a légkeverő rendszert is, így a közönség számára is komfortosabb lesz a színház. A teátrum október 6-án a nemzetközi operafesztivál nyitóestjével tárja ki újra kapuit.
A Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, és 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. Tíz kategóriában a közönség szavazatai alapján dől el, ki veheti át az elismerést a Szegedi Nemzeti Színházban nyújtott teljesítméne alapján. Az életműdíjat a kuratórium ítéli oda, a legjobb háttérmunkásnak járó elismerést pedig a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Maláj György programszervező kapta meg.
Az idei életműdíjas Székely László Kossuth-díjas díszlettervező lett. Székely László az Iparművészeti Főiskola elvégzése után 1961-ben Egerbe, majd 1964-ben Szegedre szerződött, ahol a szabadtéri játékok produkcióinak díszleteit is tervezte. Hat év után a szolnoki Szigligeti Színház volt a következő állomás. 1978-ban követte Székely Gábort a budapesti Nemzeti Színházba, és ugyanígy tett a Katona József Színház megalakulásakor 1982-ben. 1990-ben visszatért a Nemzetibe, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínház vezető tervezője lett. Magyarország szinte minden színházában dolgozott. 1977 és 2002 között a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervezési tanszékén tanított, 1990 és 2000 között tanszékvezetőként. 2005-ben megjelent Díszlettervek 1961-2004 című könyve. Művészetét 1973-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1984-ben érdemes művészi címet kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Kossuth-díját idén márciusban vehette át.
A legjobb férfi színészi alakításért járó díjat Pataki Ferenc vehette át a Hedda Gabler című dráma főszerepéért. Szintén ennek a darabnak köszönheti legjobb női színészi elismerését Danis Lídia, és a legjobb női mellékszereplőnek járó címet Erdélyi Tímea. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat Somló Gábor kapta a West Side Storyban nyújtott alakításáért. A legjobb operaénekesnek idén Balczó Pétert találták a nézők a Pillangókisasszonyban Pinkerton sorhajóhadnagyként nyújtott teljesítménye alapján, de a legjobb operaénekes nő is ennek az előadásnak köszönheti az elismerést, hiszen Kovács Éva Cso-cso-szán szerepét énekelte. A legjobb rendezésért járó díjat Balikó Tamás vehette át a Hétköznapi őrületek színpadra állításáért. A legjobb díszlettervező pedig idén Erkel László (Kentaur) lett, a West Side Story látványvilágával, míg a legjobb jelmezeket a Pillangókisasszonyhoz Molnár Zsuzsa tervezte. Az évad legjobb táncosának Zsadon Flórát választották, akit egyebek között a Szegedi Kortárs Balett Trakhiszi nők című produkciójában láthatott a közönség.
A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját idén a prózai tagozat két művésze, Pindroch Csaba és Erdélyi Tímea vehette át. A szegedi operabarátok az évad énekesének Miksch Adrienn operaénekesnek választották kiemelkedő művészi teljesítményéért. Az énekkari nívódíjat Börcsök Bálint érdemelte ki, az operatársulat tagjai pedig a Vaszy Viktor-díjat Nemes Rolandnak ítélték oda. A Szegedi Kortárs Balett tagjainak szavazatai alapján az Imre Zoltán-díjat Nyitrai Tímea vehette át. A prózai tagozat Makó Lajos-díját Erdélyi Tímea, a műszak Varga Mátyás-díját pedig Vági Olga ruhafelelős kapta.
A Szegedi Nemzeti Színház meghirdette jövő évadra szóló programját. A nagyszínpadi bemutatók: Umberto Giordano: André Chénier - opera (rendező: Bodolay), P. I. Csajkovszkij: Diótörő (Szegedi Kortárs Balett), Dale Wasserman-Mitch Leigh: La Mancha lovagja (rendező: Keresztes Attila), Ránki György: Pomádé király új ruhája (rendező: Toronykőy Attila), Huszka Jenő: Mária főhadnagy (rendező: Tasnádi Csaba), Giuseppe Verdi: Rigoletto (rendező: Juronics Tamás). A kisszínházi premierek: John Steinbeck: Egerek és emberek (rendező: Balikó Tamás), David Gieselman: Kolpert úr (rendező: Hollós Gábor), J. W. von Goethe-Peter Hacks: A mundérvásárhelyi búcsú (rendező: Csiszár Imre), Pozsgai Zsolt: Pipás Pista, Homo defectus (Szegedi Kortárs Balett), Katona József: Bánk bán (rendező: Bodolay), Füst Milán: Boldogtalanok (rendező: Harsányi Zsolt), továbbá sor kerül Hermann Broch: Egy szobalány naplója című monodrámájának bemutatójára is a Korzó Zeneházban.