Az évad utolsó hónapjának egyik kiemelt eseménye június 12-én lesz, amikor századik alkalommal játsszák a Marshal Fifty-Six című előadást. A 2021-ben bemutatott darabot eddig közel 45 ezren látták. Az ünnepi előadást követően pódiumbeszélgetésre is sor kerül, amelyet Nagy József újságíró moderál. A beszélgetés résztvevői Pintér Béla író-rendező, valamint az előadás szereplői közül Gálvölgyi János, Rezes Judit és Takács Géza lesznek.
Különleges alkalom lesz a június 14-i Anyaszemefénye előadás is. Ekkor lép utoljára színpadra a társulattal a nemrég kultúráért felelős államtitkárrá kinevezett Nagy Ervin, aki új feladatai miatt búcsúzik szerepeitől. Az előadástól Stefanovics Angéla is elköszön: egyéb színházi elfoglaltságai miatt leadja szerepét,
ugyanakkor a társulat többi előadásában továbbra is látható lesz.
Az előadás részben új szereposztással 2027 februárjában tér majd vissza.
Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög - Pető Kata (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Pintér Béla és Társulata)
Június 9-én és 10-én ismét műsorra kerül az Átriumban idén májusban debütáló Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög, amely a társulat egyik legritkábban játszott előadása.
A hónap során olyan népszerű előadások is láthatók lesznek, mint a Titkaink, a Kaisers TV, Ungarn és A Démon Gyermekei.
Nem hiányozhat a repertoárból a társulat idei bemutatója, a Kabuki sem, amely az Átrium mellett Pécsett, a Kodály Központban is vendégszerepel.
A 2025/2026-os évad utolsó előadása június 27-én az Idegen Test lesz.
A társulat eközben már a következő évadra készül. Hamarosan megkezdik új előadásuk próbáit, amelynek bemutatóját szeptember végére tervezik. Elindult a 2026/2027-es évadra szóló támogatói programjuk is, amely azoknak a nézőknek kínál lehetőséget a társulat támogatására, akik a jegyvásárláson túl is szeretnének hozzájárulni működésükhöz és fennmaradásukhoz.
A támogatói program tagjai többek között elővásárlási lehetőséget kapnak, részt vehetnek kiemelt eseményeken – jubileumi előadásokon és debütálásokon –, elsőként láthatják az új bemutatót, akár még a premier előtt, emellett drámapedagógiai foglalkozáson és egy évadzáró rendezvényen is részt vehetnek. A társulat számos további kedvezménnyel és exkluzív programmal várja támogatóit a következő évadban is.
További részletek és jegyvásárlás ezen a linken>>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Marshal Fifty-Six – Rezes Judit, Gálvölgyi János, Takács Géza (Fotó: Mészáros Csaba)

hírlevél













