Színház

Évadzáró a Centrál Színházban

2014.06.11. 13:11
Ajánlom
Öt bemutatót tart a jövő szezonban a Centrál Színház, amely június 10-én tartotta záró társulati ülését: Puskás Tamás igazgató összegezte az elmúlt időszakot, díjakat adott át és ismertette a következő évad bemutatóit.

A Centrál Színház erős és sikeres évadot tudhat maga mögött - írja közleményében a Centrál Színház. A nézőszám már tavaly meghaladta a száz ezret, az idén pedig ennél tíz ezerrel többen váltottak jegyet a Centrál Színházba. Az idei évadban a nagyszínpadon százkilencvennyolc előadást tartottak, tizennyolccal többet, mint az előző évadban. Az évadzárón először adták át az idén alapított Plomba-díjat a társulat legjobb színészének. A díjat Péter Vladimir készítette és a társulat titkos szavazással Ágoston Katalinnak ítélte oda.

A közönségdíj szavazása a Facebook-on és a színházban zajlott, e-mailben és a jegyre felírt névvel lehetett szavazni; a díjat Kovács Krisztián és Botos Éva kapta. A Centrál Színház két nagyszínpadi és három kisszínpadi bemutatót tart a 2014/2015-es évadban. Az első bemutató szeptemberben lesz: felújítják Eisemann-Zágon-Somogyi Fekete Péter című zenés játékát, a darabot - több új szereplővel - Puskás Tamás rendezésében láthatja a közönség a nagyszínpadon. A Kisszínpadon októberben a Nézőművészeti Kft.-nek lesz bemutatója, A halak nem halnak bele a szabad merülésbe címmel, Göttinger Pál rendezésében.

Novemberben zenés ősbemutatót tartanak, szintén a Kisszínpadon: a Centrál Színházhoz eddig is kötődő Kiss Márton művét Broadway felett az ég címmel tűzik műsorra.A másik novemberi bemutató a nagyszínpadon David Lindsay-Abaire Jó emberek című színdarabja Puskás Tamás rendezésében, Básti Juli és Szervét Tibor főszereplésével. A Kisszínpadon 2015. január 17-én, Martin McDonagh Leenane szépe című színdarabjának premierje lesz, a rendező Grigor Attila, a főszerepeket Pogány Judit és Pokorny Lia játssza. Az idei bemutatók mind műsoron maradnak a következő évadban is. A társulattól az idén nem távozik senki, két új tag érkezett: Szabó Éva és Rada Bálint, aki a színművészeti egyetem végzőseként szerződött a színházhoz.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kurázsi mama a Jurányiban küzd a túlélésért

A Narratíva társulat 2019-ben bemutatott előadása, a Kurázsi és gyerekei október 26-án látható a Jurányi Házban.
Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Színház hír

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház ajánló

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.