Színház

Évadzáró a Katonában

2011.06.11. 11:00
Ajánlom
Átadták a Máté Erzsi- és PUKK-díjakat a Katona József Színház évadzáró társulati ülésén.

100 százalék feletti látogatottsággal zárta az idei évadot a Katona - mondta Máté Gábor a társulat csütörtöki évadzáróján. Az intézményt februártól vezető igazgató sikeresnek értékelte az évadot, mely során kilenc bemutatót tartott a társulat. Emellett több, a színpadon túlmutató kezdeményezésre, így a több színész közreműködésével megvalósuló drámapedagógiai programra, kedvezménykártya és ajándékutalvány bevezetésére, valamint a színház őszre megújuló arculatára hívta fel a figyelmet.

A gazdálkodással kapcsolatban Máté kiemelte: az előző évadhoz képest mintegy 100 millió forinttal kevesebből gazdálkodik a színház, ezt a kiesést további takarékossági intézkedésekkel és a saját bevételek növelésével kívánja kompenzálni. Szó esett a színház előcsarnokának átalakításától: a tervek szerint a Katona egy önállóan működő kávézót kíván kialakítani a színház utcafrontján, az eredetileg idei évre tervezett beruházás azonban előreláthatóan a jövő évre csúszik. Működési téren fontos változás, hogy a Katona augusztus 1-jétől nonprofit kft-ként működik.

A 2011/2012-es évadnyitóra augusztus 22-en kerül sor. Az évadot Bessenyei György A filozófus című darabja nyitja Gothár Péter rendezésében a nagyszínpadon. Ezt követi Büchner és Tom Waits Woyzeck című zenés darabja, melyet Ascher Tamás rendez. Ősszel a Kamrában Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című művét rendezi Máté Gábor. A színház január és április között további öt bemutatót tervez, ezeket Zsámbéki Gábor, Pelsőczy Réka, Dömötör András, Kovács Dániel és Bodó Viktor rendezi. Izgalmas kezdeményezés a Sufniban tervezett sorozat, amelyet Kovács Dániel és Dömötör András közösen hoz létre.

Az évadzárón sor került a Katona belső elismeréseinek átadására: a társulat szavazatai alapján a PUKK-díjat Ujlaki Dénes, a Máté Erzsi-díjat pedig Kovács Lehel (a képen) kapta.

A társulattól egy színész, Hajduk Károly távozik, és az egri színházból Ötvös András érkezik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Hallgasd meg az összetartozás dalát – Csík Zenekar: Hazám, hazám

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Dala, a Csík Zenekar dalát olyan művészek éneklik, mint Miklósa Erika, Szarka Tamás és Molnár Levente.
Vizuál

Ingyenes filmek a Trianon emléknapon a Távmoziban

A korszakban játszódó ingyenesen vetített filmekkel, illetve az akkori virágzó filmes és színházi életet bemutató különleges Filmhíradóval kapcsolódik a Trianon100 eseménysorozathoz június 4-én a Budapest Film Zrt..
Színház

86 éves korában elhunyt Földi Teri

A Jászai Mari-díjas színművész halálhíréről egykori színháza, a Vígszínház számolt be.
Vizuál

Próbáld ki a tudásod a Nemzeti Múzeum Trianon 100 kvízeivel!

Bár a múzeum kapui még mindig zárva tartanak, a Nemzeti Múzeum a virtuális térben továbbra is tartja a kapcsolatot látogatóival, határon innen és túlról. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából egy helyre gyűjtötték a témához kapcsolódó online tartamalmainkat, kvízeinket és játékos feladataikat.
Klasszikus

Fellélegzés címmel jön a Fesztivál Akadémia Budapest augusztusban

Az idei komolyzenei fesztivált augusztus 20. és 30. között rendezik meg a Zeneakadémián és más budapesti helyszíneken hatvan magyar művész részvételével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Szegvári Menyhért, az egri színház örökös tagja

A Jászai Mari-díjas színész, rendező, az egri Gárdonyi Géza színház örökös tagja 71 éves volt.
Színház ajánló

Lakatos Márk látványvilágával készül a Dekameron 2020

Csákányi Eszter és Kulka János is szerepel a Trojka Színházi Társulás online előadásában, amely bárki számára ingyenesen elérhető lesz június 11-én este.
Színház ajánló

Trianon különkiadással emlékezik a Vörösmarty Színház a százéves évfordulón

A Trianon című előadással emlékezik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház a 100 éve aláírt békediktátumra. Június 4-én 16.31-kor a színház Facebook oldalán online elérhető lesz az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójából készült rendhagyó összeállítás.
Színház hír

140 év óta először elmarad a Royal Shakespeare Company évada

A Royal Shakespeare Company (RSC) neves brit színházi társulat az összes idei előadását elhalasztotta vagy törölte a koronavírus-járvány miatt - jelentette be közleményében a társulat művészeti igazgatója.
Színház gyász

86 éves korában elhunyt Földi Teri

A Jászai Mari-díjas színművész halálhíréről egykori színháza, a Vígszínház számolt be.