Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari 1956 és 1964 között voltak házasok. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt az Index szólaltatta meg a színésznő halála kapcsán. A Nemzet színésze „halk szavakkal, megrendülten nyilatkozott” a lapnak:
„Nagyon kedves, szép, érzékeny ember volt, amilyennek egy fiatal lánynak lennie kell. Aztán példaképpé vált a szakmabéliek számára is. Rengeteg vele kapcsolatos kép, emlék torlódik, zakatol a fejemben, de most nagyon nehéz beszélni róluk. Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem.”
Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula 1961-ben (Fotó/Forrás: FORTEPAN)
Alföldi Róbert több fontos rendezésében dolgozott együtt Törőcsik Marival, akinek igazgatója is volt a Nemzeti Színházban 2008 és 2013 között. A színművész-rendező e sorokkal búcsúzott közösségi oldalán:
Mari!
“Én nagyon szeretem magát!”
És nem tudok most jobb mondatot, mint tudja, azt a mi mondatunkat.
Amit akkor írtam, amikor anno majdnem meghalt.
Nem lehetne, hogy most is elolvassa,
és akkor felhív, hogy na, de Igazgató uram!
És nevetünk és nevetünk... De jó lenne!
Maga sok csodára képes volt! Na, még ezt az egyet!
Ölelem nagyon, és köszönöm a bizalmat!
Nagyon köszönöm!
“Én nagyon szeretem magát!”
Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának egyik legfontosabb rendezése kötődik Törőcsik Marihoz: az anyát alakította Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú színpadi, később annak filmes változatában.
„Úgy csatlakozott a magyar színházművészet jeles alakja az akkor még fiatal beregszászi társulathoz, hogy csak a munka számított. 2003 Gyula, várszínpad. A próbákon tűz a nap, elviselhetetlen a hőség a várfalak katlanjában. Őt ne kíméljük! – kiabálta, amikor jeleztem neki, hogy nem kell minden próbát végigülnie, elég, ha az ő jeleneteire jön be. Vizes zsebkendővel a fején nézte a próbákat. Mert meg akarta érteni az egészet.
Kíváncsi volt. Dolgozott velünk. Mert munka van, és enélkül nem születik előadás.
2015. Azzal, hogy a Körhintát műsorra tűztük a Nemzeti Színházban, megidéztük őt magát. A filmet, a pályakezdést, az első és azonnal világraszóló sikert. Az előadás elején egy pillanatra Törőcsik Mari hangját halljuk, és Soós Imrét: „Repülünk, Mari!” Tisztelgés ez, és jelzése annak, hogy ami volt, ahhoz a következő generációk kapcsolódnak, kötődnek.
De hát Mari ebben a társulatban, köztünk dolgozik! Rendezőként nem hagyott nyugodni, hogy legyen jelen az előadásban. Azt találtam ki, hogy a végén jöjjön be. Már nem az előadás részeként, hanem a tapsban. Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim az ötletre. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely.
A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy az előadás végén Törőcsik Mari belépett a színpadra, a nézőtér felrobbant.
Állva tapsolták, ünnepelték őt az emberek. Mert a szívükig hatolt ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség.
Hálásak vagyunk Törőcsik Marinak sok-sok alakításért, megannyi derűs pillanatért, a szeretetért, a példaadásért, amivel az alkotói munka, a színház iránti alázatra tanított. Köszönet azért, hogy láthattunk, hogy vele dolgozhattunk, hogy hűséges volt a Nemzeti Színházhoz.”
Vidnyánszky Attila köszönti Törőcsik Marit 85. születésnapján (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)
Szabó T. Anna költő, író búcsúja:
„Telefonon beszéltem vele. A hangját akkor temetik, amikor engem.” Weöres írta ezt Osvátról, de én sem felejtem el soha azt a három évvel ezelőtti telefont Törőcsik Marival. Nem volt jó beszélgetés ez akkor, mert ő hosszan és a teljes lényével tiltakozott, hogy bekerüljön a Magyar mesék lázadó lányoknak című gyerekkönyvbe, amihez én írtam meg mesés formában az ő gyerekkorának és színésszé válásának a történetét. Azt magyarázta már-már kétségbeesett elszántsággal, végletekig fokozva szinte azt a gyönyörű dallamosságot a hangjában, hogy ő tudja, ki vagyok, becsül engem, de mégsem engedélyezi a megjelenést, mert ő egyáltalán nem lázadó lány, hanem nagy színésznő. Úgy éreztem, azt akarta, hogy ne a küzdelmeivel adjon példát a legújabb nemzedéknek (ahogy ezeknek a lányoknak írt "lázadó" gyerekkönyveknek a hősnői szoktak), hanem csak az eredményt, a pálya fényeit, az életmű ragyogását akarta megmutatni, felmutatni.
Joga volt rá, hogy kézben tartsa, mi jelenik meg róla, úgyhogy igazat adtam neki, aztán elköszöntünk és letettük a telefont, én pedig ott maradtam a szomorúságommal és a hiányérzetemmel, hogy nem tudtam elmondani neki, milyen jelképes szerepet töltött be ő az életemben a kezdetektől fogva, és mennyit köszönhetek neki. Többször is nekikezdtem a levélnek, hogy ezt megírjam, de nem küldtem el végül - hiszen ez intim emlék, és neki nem, hanem csak nekem fontos.
Elmondom most mégis, vezeklésképpen, tartozom neki, az emlékének, a friss gyászban.
Kolozsváron nőttem fel, ott csak a rádióból hallhattam őt, a nevét, a hangját, de az arcát nem láthattam (a magyar adásokat nem lehetett nézni onnan). Életemben először már Magyarországon láttam meg az arcát, a tévében, egy sorsdöntő, egész jövőmet meghatározó pillanatban.
Április volt akkor is, alkonyatra kerültem haza egy szerelmes sétából, életem első, édes-édes, végtelen csókja után, amikor végre kirepülhettem magamból, szédelegtem az élmény egész világot megpörgető örvényétől, olyan boldog voltam, mint még soha. Hirtelen megtudtam, hogy megtartó középpontja lett az életemnek, repülhetek, de van, ami tartson, van, aki fogjon, nem fogok én már soha többé kiszállni a semmibe.
Ezt éreztem, de nem voltak rá szavaim, nem tudtam, hogyan, kinek mondhatnám el, megoszthatatlan boldogság volt, tágas és néma.
Amikor beléptem a lakásba, édesanyám éppen tévét nézett, a kékesen villódzó sötétben nem láthatta rajtam, hogy minden megváltozott. Behívott, hogy nézzem meg én is, amit nézett, csodálatos film.
Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmben (Fotó/Forrás: Schandl Teréz / Budapesti Klasszikus Film Maraton)
Pontosan ez a jelenet ment a Körhintából. Törőcsik Mari és Soós Imre körberepülve mosolyogtak egymásra, végtelen, képtelen-szép odaadással, a szerelem lobogó, ragyogó, soha meg nem pihenő heves lendületében, szédületében, és a filmbeli Marinak is copfja volt, mint nekem, és kócos volt, mint én aznap este, és úgy örült a párjának, ahogy én még soha senkit nem láttam örülni, tökéletes tükre volt az én örömömnek és szédületemnek, és kapaszkodtak, és forogtak, és fogták és tartották és ölelték és csókolták egymást, és én éreztem, hogy ez az egésznek az értelme, ezért az örömért vagyunk a világon, ezért az egymásranevetős, önátadó bizalomért, mert játék az egész, vásári mulatság, de mégis szentség, az élet körforgásának ígérete és üzenete, a mozgó pillanat, amely mégis áll az időben - ez az igazi szeretet teljes fényessége, amiért a világra jöttünk.
Más nem is maradt meg a filmből, csak ez a jelenet, és ebbe az örömbe kapaszkodtam később is mindig, amikor nehéz volt egymással megmaradni, amikor fájt a hinta ereje, amikor kimerített a szenvedély állandó lendülete, amikor fáradt voltam és kétségbeesett. Ennek az estének az emléke, Törőcsik Mari sugárzó mosolyának a visszfénye segített továbbrepülni, továbblendülni, és aztán egymásba kapaszkodni megtartó bizalommal és örömmel újra.
Nem is mertem megnézni ezt a filmet azóta, több mint harminc éve őrzöm magamban, titkos erőtartalékom.
Isten röptesse immár égi fényességébe Törőcsik Marit, olyan örömben és békében, amilyet csak kívánt magának. Mi, akik itt maradtunk, őrizzük az emlékét és erőt merítünk a ragyogásából, amíg csak élünk.
Jordán Tamás huszonöt különböző színházban játszott együtt Törőcsik Marival. A színművész a 168.hu-nak elmondta, az egyik legnagyobb kitüntetés volt életében, hogy Törőcsik Mari a legjobb barátjának nevezte. „A legszebb emlékek nyilván az utóbbi időkből származnak: többször meg tudtam nevettetni. Ez a viszony, ami kialakult köztünk, megengedte nekem, hogy én nagyon pimasz legyek vele, és játékos” – idézte fel Jordán Tamás.
Törőcsik Mari és Vecsei H. Miklós (Fotó/Forrás: Vecsei H. Miklós Facebook-oldala)
Vecsei H. Miklós egy személyes történettel búcsúzott közösségi felületén:
Amikor negyedjére nem ismert meg, azt mondta, hogy ötödjére megkérhetem a kezét. Így is történt, 7 éve a Nemzeti büféjében. Le kellett térdelnem elé, és akkor - mint mindig - elmesélte, hogy még Truffaut is letérdelt elé. Hálás vagyok, hogy láthattam Vasziljevvel együtt, Rizsakov rendezésében éteri Lukaként, gyönyörű Zsótér-előadásokban, az életemet meghatározó Szarvassá változott fiúban („Gyere haza, édes fiam, én hívlak, a te édesanyád!”), hogy állhattam mellette színpadon, és hogy
amikor tavaly meglátogattuk Atival Velemben, és róla és Pilinszkyről kérdeztük, akkor azt mondta, élete ajándéka, hogy Maár Gyula mellett élhetett és várja, hogy újra találkozzanak.
Sajnos egyre többen várják fenn egymást a Nagyok, de mindig elmosolyodom azért, hogy milyen sztorizások mehetnek arrafelé. Mindig arra gondolok, hogy drága Tanár Úr egy kávéval és egy kedves süteménnyel vár mindenkit az ajtóban. Nyugodjon békében, Mari, és ölelje meg a többieket helyettünk!”
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze 2021. április 16-án, 86. életévében hunyt el. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
Kapcsolódó
Elhunyt Törőcsik Mari
A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Fejléckép: Alföldi Róbert és Törőcsik Mari (fotó: Puska Júlia / Színházi Kritikusok Céhe)
hírlevél
