- Mennyire fontos színészként önöknek, hogy olasz embereket, családot játszanak? Zajosak, állandóan esznek a karaktereik.

Lázár Kati: A közvélemény szerint az olaszok temperamentumosak, robbanékonyak. Élőbbek, mint akár mi, magyarok vagyunk. Az előadásunkban törekszünk majd arra, hogy legyen hév a karaktereinkben.

- Ha jól sejtem, magánemberként ön is ilyen.

LK: Igen, ezt mondják rólam. Biztos ezért osztották rám a feladatot.

- A darabbeli szerepeiknek van egy-egy kiemelt sajátossága: Frank rossz autóvezető, Aida remekül főz. Hogyan tudnak azonosulni ezekkel a figurákkal?

LK: Nekem nehéz, mert nem tudok főzni. De a figura tud, előbb-utóbb el fogom kapni a karaktert. (nevet) Szerencsére a színpadon nem kell fakanalat ragadnom, a finomabbnál finomabb ételeket már készen hozom be az asztalra.

Lukáts Andor: Frank azért vezet egyre rosszabbul, mert öregszik. Már nem lát rendesen, későn lép a fékre vagy másik pedált használ. Fiatal korában jól ment neki, olyan volt, mint Niki Lauda.

LK: ...olyan, mint ahogy én vezetek most. Látná a kocsimat! (nevet)

LA: Nincs ezzel probléma, csak Franknek már nem szabadna volán mögé ülnie, ám ő ezt nem ismeri el. Még a garázsban is nekimegy a falnak, be kell ülni mellé navigálni.

- Magánemberként szimpatikus önöknek az olasz modell, amely szerint a család az első?

LK: "Tengo famiglia"! Nálunk is vannak olyanok, akinek ugyanilyen fontos a család. Ez egy szép és erős gondolat.

LA: Nagyon másképp élnek az olaszok. Biztos vagyok benne, hogy én előző életemben Olaszországban éltem. Sokkal jobban vágyódom oda, mint ide. Illetve innen nagyon elvágyódom - ha tehetném, Olaszországban élnék.

- Mi tetszik ott?

LA: A temperamentum. Ott, ha megcsalja a férj a feleséget, nem szorong hónapokig, hanem már kint az utcán várja az urát és kiabál: "Giovanni, már megint a kurvasoron jártál?" Attól, hogy mindent kimondanak, nem fekélyesek, ezenkívül rengeteg olajos ételt fogyasztanak, amitől jobban rendben van a szívük, mint nekünk. A darabbeli emberek eljöttek Amerikába élni, ahol fegyelem van, a nagyvárosokon kívül iszonyú unalmas az élet. Ez az olasz család be van zárva a négy fal közé, az olasz vérmérsékletükkel együtt.

- Tulajdonképpen egy mikroközösséget alkotnak.

LA: Valami olyasmit. Őrzik kint is, hogy más a mentalitásuk. A darabbeli feleségem, Aida folyamatosan főz. Tele van a lakás a tészta, a különböző fűszerek illatával. Ezt hozta otthonról, a nagyszüleitől.

LK: Megvan neki még a déd- és az üknagyanyjának a receptkönyve is. Ott kint az idegenben is nagyon vigyáznak a tradícióikra, a családi életükben nem akarnak asszimilálódni.

- Mi lehet annak a titka, hogy ilyen régóta, közel hatvan éve házasok?

LK: Azt gondolom, azért tudtak együtt megöregedni, mert megbecsülte a férjét. Fontos volt neki, hogy őt választotta, és felnéz rá azóta is. Nem szolgai, hanem szeretetteli hála van benne, amióta kislányként megkérte a kezét.

LA: Én csak oda tudok kapcsolni, hogy nagyon szabadon élnek. Otthon, az utcán, mindenhol. Nem hazugságban, szorongásban. Nincsenek sunyi megcsalások. Nyilván félrelépett párszor a férfi az évtizedek alatt, amiért a nő jól letolta. Ennek ellenére mégsem hagyta el soha, összeköti őket az olaszságuk, az, hogy idegenben vannak. Ki más kellhetne neki, hisz ennél az asszonynál nem főz senki jobban. Rengeteg közös emlékük van.

- Mennyire helyes vagy helytelen az, hogy minden erővel maguknál akarják tartani az unokájukat, még akkor is, amikor az már felnőtt, saját életet akar kezdeni? Ragaszkodás vagy féltés ez?

LK: Aida minden tettét, mondatát a mérhetetlen szeretet hatja át. Azt gondolja, nélkülük nem annyira boldog az unokája, csak ezt a fiú még nem tudja. Nagyon szeretne minden percében jelen lenni, megoldani az életét. A szerepem feje szerint csak így van rendben, a sajátom szerint viszont nem. Én magam nem akarom magamhoz kötni, terrorizálni a gyerekeimet.

LA: Szerintem nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen. Az állatok elengedik a kölyküket, mert ez az élet rendje. Meg kell értenünk a bölcs ragadozó madarakat, akik a tojásból kikelt kicsinyeket szabadjára engedik. Amelyik nem tanul meg közülük repülni, nem alkalmas az életre. A négy nagyszülőnek nevelésbeli problémája van. Elmentek a gyerekeik, már az is nagy csalódás volt számukra, most készül elköltözni az utolsó fiatal, akiért érdemes élniük. Azt hiszik, a gyerek akkor lesz egészséges és boldog, ha gyámolítják, főznek rá, elmondják neki, hogyan kell élni. Ez az őrületes tévedésük. Aztán egyszer csak rájönnek, nagyon későn, hogy elrontották a nevelését már csecsemő korától kezdve. Túlgondozták. Nem volt ebben rossz szándék, ez minden szülő tévedése. Odáig megérthetőek, hogy szeretnék látni, hova jut, hogyan fejlődik a gyerek. Ám az már nem, hogy finom, terrorisztikus módszerrel próbálják elérni, hogy náluk maradjon. Mi, Magyarországon, sajnos ennek épp az ellenkezőjét éljük meg mostanság. Mi magunk küldjük a gyerekeinket, hogy menjenek külföldre, hogy jobban boldoguljanak, hiszen egyre nehezebb megélni, munkához jutni itthon. Rengeteg tehetséges fiatal hagyja el az országot.

- Kinek ajánlják az előadást?

LK: Mindenkinek, minden generáció benne van a történetben.

LA: Az idősebbeknek azért, hogy tanuljanak belőle, ne kövessék el ugyanezt a hibát. A fiataloknak azért, hogy legyenek határozottak, ne 29 éves korukban döntsék el, hogy önállóvá akarnak válni. Nagyon jó a darab, tele humorral, poénnal. A benne rejlő, kis leplezett szomorúság hihetetlen szórakoztató könnyedséggel van kiváltva. Sok embert megérinthet az előadás.

A darab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.