Színház

Ez az ordas sötétség - KDF 2009

2009.11.06. 10:00
Ajánlom
A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkciója az idei Kortárs Drámafesztivál egyik legnagyobb szenzációja. Az előadás két alkalommal látható a Trafóban, angol és magyar feliratozással.

A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkcióját hozza el a Kortárs Drámafesztiválra. Az előadás játék az idővel: vele és ellene - a létezés kiragadott pillanatait mutatja fel: hogyan hordozza magában az esendőség a hatalmassá válás lehetőségeit?, kérdezi, s közben a haldoklás nyilvánosságának problémáit firtatja: vajon misztérium és misztikum, vagy közzétett és lemeztelenített intimitás?

Az előadást Harold Brodkey-nak, a New Yorker publicistájának azonos című önéletrajzi könyve inspirálta, amellyel a rendező keleti útja során találkozott egy burmai falu üres könyvesboltjában, és amelynek odakallódott olasz kiadása éppen erre a titokzatos találkozásra várt. "Abban a könyvben, abban az utazásban felfedeztem a saját utazásomat, a saját történetemet. A halál gondolatát ekkorra már teljesen száműzték, különösen a nyugati országokból. A halál mindig a félelmet, veszteséget, a fájdalmat idézi fel, nagyritkán beszélünk róla úgy, mint tiszta és elmélyült tudásról, amelynek mégiscsak az élethez van köze" - írja Pippo Delbono a megrendítő találkozásról. E találkozás pedig saját, 1985-ben diagnosztizált AIDS-betegségének legyőzéséhez vezetett.

És ez Delbono esetében nem puszta marketing-fogás, s nem is valamilyen önszuggesztív vagy evangelizáló szólam. Hanem éppen színházának lényege: a létezés törvényeit éli át és újra a színpadon, s ugyanennek a lehetőségét kínálja fel nézőjének is.

Pippo Delbono 1959-ben született az olaszországi Varezzában. Színházi tanulmányait megszakítva előbb a dán Farfa Társulathoz szegődött, majd Pina Bausch tanítványaként folytatta az útkeresést. A népszerű, ám korszerűtlen technikákat elvetve a rangtalan, mégis érvényes kifejezési eszközök után kutatott, s a Távol-Keleten talált rá önmagára - és arra a színházi formára, amelynek tartalma magától értetődő, amelyben az érzékiség még összhangban áll az érzékeléssel, amelynek nincs szüksége a szavak folytonos egymásutánjára.

A Delbono által kialakított sajátos színházesztétika-munkamódszer kamatozik az Ez az ordas sötétség esetében is. Az előadás erős és intenzív képekkel operál, leginkább performatív látványszínház, amely a szöveget csupán kiindulópontnak tekinti. Az előadás nem kérdez, nem állít semmit. Egész egyszerűen mesél. Dadogva, meg-megállva, szavakat, hangokat, képeket keresve, mégis szabatosan adja elő Delbono-Brodkey megrendítő vallomását. A halálba vezető mágikus utazás a közönségben generál kérdéseket; a nézőt különös, szokatlan lelkiállapotba ringatja. Így az Ez az ordas sötétség időtlen és mégis high-tech danse macabre, amely az utolsó pillanatok csodálatos (ön)teremtő erejét idézi meg, s egyúttal a hús-vér valóság földhözragadtságát is megsemmisíti. Mert nem a beteg ember szenvedését mutatja meg, hanem az élettől búcsúzó ember vágyakozását az élet iránt - olyan helyzetben, amikor ez már teljesen irreálisnak tetszik.

Compagnia Pippo Delbono (IT)

Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce)

Szereplők: Pippo Delbono, Dolly Albertin, Gianluca Ballarè, Raffaella Banchelli, Bobò, Julia Morawietz, Lucia Della Ferrera, Ilaria Distante, Gustavo Giacosa, Simone Goggiano, Mario Intruglio, Nelson Lariccia, Gianni Parenti, Pepe Robled

Író, rendező: Pippo Delbono

Díszlet: Claude Santerre

Díszlet-kivitelezés: Mattia Manna

Jelmez: Elena Giampaoli

2009. november 25., 26. 20:00 - Trafó

Olasz nyelvű előadás, angol és magyar feliratozással.

Az előadás időtartama 70 perc, szünet nélkül.

A november 26-i előadás után közönségtalálkozó, angol nyelven, magyar szinkrontolmácsolással.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.
Színház tao

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház ajánló

Például Te…

…lehetnél a szerelmem. A József Attila Színház Irodalmi Kávéházának idei, utolsó önálló estje Holczinger Szandra zenés szerelemkeresése volt egy részben.
Színház átrium

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Színház jótékonyság

Színházjeggyel segíthetünk a nehéz sorsú gyerekeknek

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Színházjegy akciójukkal most a Pitypang Gyermekotthon lakóinak nyújtanak segítséget. A cél: a gyerekek balatoni nyaraltatása.