Színház

„Ez most nem az összegzés ideje" - Farkas Ádám az Exit Generáció új előadásáról

2021.11.18. 15:10
Ajánlom
Az EXIT GENERÁCIÓ társulat egyik alapítótagja, Farkas Ádám állítja színpadra Hárs Anna Madártávlat című darabját a 6SZÍN-ben. Az előadás a családon belüli lelki abúzus korántsem ritka jelenségére szeretné felhívni a figyelmet. Az előadás elfoglalt rendezőjét arra kértük, fejezze be mondatainkat.

Az EXIT GENERÁCIÓ-t azért hoztuk létre Dénes Viktorral… 

… mert saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy olyan világban élünk, ahol fontos és alapvető emberi, morális, társadalmi kérdésekre nem érkeznek megnyugtató válaszok, ahol ezek a problémák sok esetben a szőnyeg alá vannak söpörve. Ettől van egyfajta elbizonytalanodás, szorongás és feszültség az emberekben. Az EXIT egyik fő mozgatórugója a kiútkeresés. Mi a magunk eszközeivel, azaz a színház nyelvén, próbáljuk ezekre felhívni a figyelmet és ha megoldást nem is, de valamiféle iránymutatást adni. 

A társulat megalakulása óta az életem….

… nagyon sűrű. Egy hónap alatt négy premiert tartunk. A Radnóti Tesla Laborban a Feljegyzések az egérlyukbólt, az RS9 Színházban a SEB-et, a 6SZÍN-ben a Scapin furfangjait már bemutattuk, és szintén a 6SZÍN-ben készülünk bemutatni a Madártávlatot.

Ezek a munkák túlnyomó részt a karanténban születtek. Nagyon gyorsan peregnek a napjaim, és mindig csak a következő feladatig látok. Ez most semmiképpen nem az összegzés ideje. 

A Madártávlat előadást azért tartom fontosnak…

… mert a családon belüli erőszak húsbavágó probléma. Itthon szinte nincs olyan nap, hogy ne kerülne valamelyik lap címoldalára egy ilyen hír. És ezek csak azok, amik nyilvánosságot kapnak! De hány olyan eset van, amiről nem tudunk, mert az áldozatok vagy nem mernek megszólalni vagy talán nem is tudják, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élnek. Mindez borzasztóan foglalkoztat engem, ezért arra kértem Hárs Annát, hogy írjunk ebből a témából egy darabot. Sokat ötleteltünk, és végül arra jutottunk, hogy ne a fizikai erőszakról beszéljünk, mert arról jóval több szó esik, hanem a verbális abúzusról. Itt a lényeges probléma az, hogy feltehetően az áldozatokban és az elkövetőkben is reflektálatlanul maradnak a dolog. Gyakran generációról generációra öröklődik ez a minta, ráadásul úgy, hogy igazából senki nem tudja, mi történik. Azt gondolom, fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet.

A produkcióban az alkotórsaim ….

… nagyszerűek. A szereplők Nagy Katica, Kerekes Éva, Terhes Sándor, Martinkovics Máté, Márfi Márk és Takátsy Péter remek színészek. További alkotórsaim Hárs Anna, Zöldy Z. Gergő, Szemenyei János, Markó Zsolt és Hajdufi Péter. Sokakkal már dolgoztam együtt, van akivel ez a munka az első találkozásunk. Mindent összevetve nagyon jól működő csapatot sikerült elhívni erre a munkára. Köszönöm nekik a bizalmat.

Nagyon boldog lennék, ha az előadás után a nézők ….

… elgondolkoznának azon, vajon a környezetükben nem tapasztaltak-e hasonlót vagy esetleg rájönnének, ha maguk is elszenvedői, vagy elkövetői ezeknek a dolgoknak.

Madartavlateloadas-150912.jpg

jelenet a Madártávlat c. előadásból (Fotó/Forrás: 6SZÍN)

A társulat következő projekteje … 

egy Christoipher Marlowe életéről szóló előadás lesz, melyben valóg és képzelet egyszerre lesz jelen. Marlowe személyét sok legenda lengi örül. Ezek közül néhányat beleszövünk a történetbe a történelmi tények mellett. Az előadásban bepillantunk a korabeli színházi életbe. Lesznek jelenetek az író darabjaiból, de feltűnik majd Tomas Kyd és Shakespeare is. Az egyik legenda, ami köztudott Marloweval kapcsolatban az az, hogy a korona szolgálatában állt, így a központi motivációm bemutatni, hogy hogyan hat egymásra a kis hierarchikus rendszer, a színház, a nagy hierarchikus rendszerrel, ami a királyság. 

Vágyaim szerint az EXIT GENERÁCIÓ ….  

Nehéz manapság jóslatokba bocsátkozni. Inkább azt mondom, amit remélek: remélem, hogy egy kiegyensúlyozottan működő színházi formációvá válunk hamarosan. Legalább évi három bemutatóval, tíz év múlva pedig már alkotó csapattá, közösséggé érve, komoly történelmünk lesz, mely markáns arculattal jelenik meg a magyar színházi palettán

A következő előadás: 2021. december 18., szombat, 19:00

Támogatott tartalom. 

6SZÍN

A 6SZÍN 2020 december óta új vezetéssel Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra irányításával működik. A 2021/22-es évadot több saját bemutatóval indítottuk, emellett 13 társulat, illetve független alkotócsoport előadásának is otthont adunk a Jókai utcai teátrumban.

Évadnyitónk dátumának, Karinthy Márton emléke előtt tisztelegve születésnapját, szeptember elsejét választottuk, mert mindazt, amit ma a színházról tudunk és gondolunk a Karinthy Színházban tanultuk. Szeretnénk azt a szellemiséget és azt az alázatos színházi munkát tovább vinni a 6SZÍNben is.

Az, hogy ennyi helyről, ennyi független társulat jelen van itt, azt bizonyítja számunkra, hogy a színház akkor működik jól, ha teljesen befogadó, elfogadó és nyitott. Olyan közösségi-, összművészeti- és kulturális alkotói műhellyé, térré szeretnénk alakítani, amely színes programjaival, minőségi előadásai sokrétűségével gyógyírt és felüdülést nyújt minden korosztály számára.

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.
Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.