Színház

„Ezek a hibák a bizalmat rombolják” – a Magyar Színházi Társaság válaszokat vár a Kolibri Színház ügyében

2025.01.13. 09:30
Ajánlom
A szervezet nyílt levelet fogalmazott meg Hankó Balázs miniszter felé, írásukban egyebek közt arra kérik a tárcavezetőt, adjon választ arra, miért Zalán Jánost nevezte ki a Kolibri Színház élére, miközben a társulat túlnyomó többsége nem az ő pályázatát támogatta. A társaság levelét teljes terjedelmében közöljük.

Mint arról beszámoltunk, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a múlt héten három színház ügyvezetői tisztségének betöltéséről hozott döntést. A tárcavezető újabb öt évre szavazott bizalmat Bán Teodórának (Margitszigeti Színház), Ellinger Edinának (Budapest Bábszínház), valamint Zalán Jánost nevezte ki a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház élére. Utóbbi döntés most állásfoglalásra késztette a Magyar Színházi Társaságot, akik közleményükben arra érték Hankó Balázst, indokolja meg a döntését.

A társaság ugyanis azt nehezményezi, hogy a miniszter a Kolibri Színház igazgatói pályázata kapcsán figyelmen kívül hagyta, hogy

a teátrum társulatának 98,3 százaléka nem Zalán János pályázatát támogatta,

ahogy azt is problémásnak ítélik, hogy nem ismert, kikből állt az a szakmai bizottság, akik tanácsot adtak a politikusnak.

Emlékeztettek, korábbi, decemberi közleményükben úgy fogalmaztak: „Ha a Kolibri Színház társulatának 88%-a egy színházigazgató-jelölt mellett teszi le a voksát, akkor annak figyelembevételével szükséges meghozni a döntést – ez lenne az alapvető tisztelet és szakmai megbecsülés. Hiszen ők értik legjobban saját színházuk működését, gyermek- és ifjúsági közönségük igényeit és szakmai közegük sajátosságait.” A döntés után most ezt azzal egészítették ki, hogy ha egy társulat véleményét kikérik az igazgatóválasztásnál, de a véleményükről a döntés során mégsem vesznek tudomást, akkor ennek szakmai indoklása kötelessége a szakmai bizottságnak, ha pedig ennek tagjai valamiért anonim személyek, akkor a szakmai magyarázat törvényi kötelessége a döntést jegyző miniszternek.

A társaság levelében egyúttal a jelenlegi rendszer átalakítását sürgette: „A jelenlegi pályázati/meghívásos struktúra átláthatatlanságának, hibáinak fenntartása szakmaiatlan és észszerűtlen, amelynek az árát a magyar színházi világ fizeti meg. A művészek, az alkotók. A társulatok. A közönség. A következő generáció.

Ezek a hibák a bizalmat rombolják, a tiszteletlenséget táplálják, és a perspektíva – mely e döntések alapján kirajzolódik – senkinek nem adhat okot a büszkeségre.

A pályázati rendszer egészét, a bizottságok összeállításának szabályrendszerét, a pályázatok elbírálásának szempontjait transzparensen újra kell fogalmazni” – írták.

A Magyar Színházi Társaság közleménye

A Magyar Színházi Társaság sürgős magyarázatot vár Dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Kolibri Színház igazgatói kinevezése ügyében.

A Budapest Bábszínházban Ellinger Edina, a Margitszigeti Színházban Bán Teodóra folytathatja igazgatói működését a következő öt évben. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházat pedig Zalán János vezeti. Minderről Dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője döntött „az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló jogszabályok értelmében felkért szakmai bizottságok javaslata szerint” – adta hírül a KIM január 10-én.

Azt, hogy a „szakmai bizottság” a Kolibri Színház igazgatói pályázata kapcsán miért hagyta figyelmen kívül, hogy a Társulat 98,3 %-a NEM Zalán János pályázatát támogatta – nem tudjuk. Ugyanis azt sem tudjuk, kikből állt ez a „szakmai bizottság”. A Magyar Színházi Társaság ezért magyarázatot vár Dr. Hankó Balázs Miniszter Úrtól hivatkozva az általa aláírt pályázati kiírásra, amely tartalmazza a pályázati elbírálásnak a kormányhatározat szerinti kötelező rendjét. Ebben az ő szignójával az (is) szerepel: „A döntést a szakmai bizottság pályázatonként elkészített összegző véleményével és a szavazás részletes eredményével együtt nyilvánosságra kell hozni”. Ezt most a jelen közleményében sürgeti is a Magyar Színházi Társaság! Egyben arra is várjuk a választ a Miniszter Úrtól: ha a döntését – ahogy a KIM közleményében írták – már meghozta 2024. december 19-én, miért csak három héttel később jelentette ezt be hivatalosan? S noha jogszabályt ezzel nem sértett, miért és mire kellett várnia – bizonytalanságban tartva a Kolibri Színház Társulatát.

A döntés és a döntés háttere kapcsán kíváncsiak vagyunk a másik szakmai szervezet, a Vidnyánszky Attila által elnökölt Magyar Teátrumi Társaság véleményére is.

A Magyar Színházi Társaság 2024. december 2-án szintén közleményben hívta fel a figyelmet – minden pályázó személyét, pályázatát tiszteletben tartva – arra: „Ha a Kolibri Színház társulatának 88%-a egy színházigazgató-jelölt mellett teszi le a voksát, akkor annak figyelembevételével szükséges meghozni a döntést – ez lenne az alapvető tisztelet és szakmai megbecsülés. Hiszen ők értik legjobban saját színházuk működését, gyermek- és ifjúsági közönségük igényeit és szakmai közegük sajátosságait.”

A döntés után mindehhez hozzátesszük: amennyiben egy társulat véleményét – nagyon helyesen – kikérik az igazgatóválasztásnál, de a véleményükről a döntés során mégsem vesznek tudomást, akkor ennek szakmai indoklása kötelessége a „szakmai bizottságnak”, ha pedig ennek tagjai valamiért anonim személyek, akkor a szakmai magyarázat törvényi kötelessége a döntést jegyző miniszternek.

A Magyar Színházi Társaság novemberben és decemberben is levélben kereste Dr. Hankó Balázs Miniszter Urat, hogy – sok más mellett – a pályázati rendszer újragondolásával kapcsolatos javaslatainkat elmondjuk neki. Levelünkre válasz nem érkezett.

Ugyanakkor arra is felhívjuk a nyilvánosság figyelmét: 2025. január 1-jétől hatályossá vált a 2008. évi XCIX. törvény 2024. évi módosítása az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól, ami szerint mostantól (39/2. §) előadó-művészeti szervezet vezetői posztjára nem kötelező kiírni pályázatot, annak betöltésére meghívásos eljárást is alkalmazhat a fenntartó a mindenkori miniszter előzetes jóváhagyásával. Ennek előkészítése a Magyar Színházi Társaság teljes kihagyásával történt.

Társaságunk álláspontja az: a jelenlegi pályázati/meghívásos struktúra átláthatatlanságának, hibáinak fenntartása szakmaiatlan és észszerűtlen, amelynek az árát a magyar színházi világ fizeti meg. A művészek, az alkotók. A társulatok. A közönség. A következő generáció. Ezek a hibák a bizalmat rombolják, a tiszteletlenséget táplálják, és a perspektíva – mely e döntések alapján kirajzolódik – senkinek nem adhat okot a büszkeségre. A pályázati rendszer egészét, a bizottságok összeállításának szabályrendszerét, a pályázatok elbírálásának szempontjait transzparensen újra kell fogalmazni. A Magyar Színházi Társaság felelősen vállalja, hogy ezt előkészíti színházi, közigazgatási, jogi szakemberek és a különféle szakmai szervezetek bevonásával.

Itt az ideje rendet tenni – felelősséggel tartozva a magyar kulturális élet egészének.

Fejléckép: A Kolibri Színház épülete (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.