Színház

Ezer négyzetméterrel bővülhet a József Attila Színház

2023.02.22. 16:40
Ajánlom
Közbeszerzést írtak ki a Váci úti teátrum bővítésére és korszerűsítésére. A kiírás alapján 2026 májusára készülhet el az új épületrész, a tervek szerit a színház a munkálatok idején is működni fog.

Feltételekkel, de kiírták a közbeszerzést a József Attila Színház bővítésére – írja a HVG. A kiírást az Építészfórum szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben. A tenderben nem szerepel becsült költség, de az kiderül, hogy egy pincéből, egy földszintből és plusz öt emeletből álló épületet alakítanak ki.

Az összes hasznos alapterület 5526 négyzetméter lesz, ami ezer négyzetméterrel több a jelenleginél.

A kiírásban három évben határozzák meg a munkálatok időtartamát.

Az engedélyes és kiviteli tervek készítői: az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., az Art´O-Dom Első Otthonépítő Kft. és a Színház-Terv Kft., őket még 2021-ben választottak ki közbeszerzési eljárás során.

A tervek szerint a következő munkákat végzik el:

  • megemelik a színpad zsinórpadlását
  • kiépítik a jobb és bal oldali oldalszínpadot
  • burkolatot cserélnek a nézőtéren
  • korszerűsítik a karzatot és a páholyokat
  • akadálymentesítik és felújítják a kiszolgáló területeket (liftet építenek be átalakítják az irodákat, öltözőblokkokat, próbatermeket)
  • kiépítenek egy új, reprezentatív közösségi teret a munkatársak számára
  • korszerűsítik a teljes színháztechnikát (színpadgépészet, elektroakusztika és hatásvilágítás)

Az épület felújítására és bővítésére már 2005-ben tervpályázatot írtak ki rá, de végül a beérkezett tervek egyikét sem valósították meg. A színházban 2012 és 2017 között, több apró lépcsőben már történtek felújítások. Nemcsák Károly igazgatása alatt részben önerőből, részben  a Fővárosi Önkormányzat támogatásával elkészült a tetőfelületek hő- és vízszigetelése, kicserélték a nyílászárókat, megújult az előcsarnok és a homlokzatok hőszigetelést kaptak, a nézőtér és a színpad felújításának költsége azonban önerőből nem fért bele a felújítások sorába.

Forrás: Építészfórum, HVG

Fejléckép forrása: József Attila Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Jazz/World

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Könyv

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Színház

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Könyv

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.
Színház kritika

Vér- és humorforrás – A bosszú Kecskeméten

„A produkció végig lendületes, váratlan fordulatokban bővelkedik, s az egészet olyan megbabonázó atmoszféra lengi körül, amelyben öröm elmerülni” – Kovács D. Dániel Kleistet rendezett Kecskeméten. A bosszú kritika.