Színház

Faragó Ödön, az első csehszlovákiai magyar színigazgató

Elveszett közönség
2020.09.04. 10:30
Ajánlom
Faragó Ödön a szlovákiai magyar színháztörténet meghatározó személyisége, legendás színházigazgatója. Jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az államhatalomváltást követően ő volt az első kisebbségi magyar színi direktor Csehszlovákiában: színházi reformkísérletei, kultúrpolitikai manőverei is mutatják színházvezetői nagyságát. Nem beszélve arról: a csehszlovákiai magyar színház történetében szinte ő az egyedüli, aki visszaemlékezéseiben, tanulmányaiban rögzítette a korszak színházi problémáit, közösségi dilemmáit. A csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás kialakulásának első évtizede nagyrészt Faragó Ödön visszaemlékezéseiből, tanulmányaiból rekonstruálható.
FaragoOdonportreja-094040.jpg

Faragó Ödön (Fotó/Forrás: OSZMI)

Faragó Ödön 1876. július 21-én született Adonyban. Schöpflin Aladár 1931-es Magyar Színművészeti Lexikonjának feljegyzése szerint már gyerekkorában színházi előadásokat rendezett a késmárki polgári iskolában. Színházi tanulmányait Csillag Teréz színi iskolájában kezdte. Felkészülését a pályára Horváth Zoltánnál, a Nemzeti Színház színészénél folytatta. A vidéki társulatoknál végigjárta a színházi ranglétrát: volt súgó, ügyelő, díszletmunkás a nyíregyházi társulatnál, majd egy bravúros beugrással színpadra került. Dobó Sándor nyíregyházi színi direktortól Rakodczay Pál társulatához szegődött (Rakodczay ismertette és szerettette meg vele Shakespeare művészetét), aztán Makó Lajoshoz Szegedre.

Belső nyugtalansága, elégedetlensége nem sokáig engedte egy helyen maradni: Szeged után a Budai Színkörben játszott, jelen volt az első magyar kabaré, a Tarka Színpad megalakításánál. Később Debrecenbe került Komjáthy János társulatához, itt már sikeres színészként ünnepelte a közönség. Komjáthy magával vitte Kassára is, mint jellemszínész és rendező dolgozott a kassai társulatban öt évadon keresztül. 1910-ben Janovics Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója szerződtette főrendezőként. Kolozsvárott magán színiiskolát létesített, s talán épp sikeres oktatói tevékenységének köszönhetően elnyerte az Országos Színészegyesület ösztöndíját. Ösztöndíjasként bejárta Európa fontosabb színházi központjait. (Erről bővebben az 1912-ben megjelent Impresszióim című tanulmánykötetében ír.) Színházi szemléletére elsősorban Max Reinhardt esztétikája volt nagy hatással, a színházvezetés praktikáit pedig Janovics Jenőtől leste el. Faragó ennek ellenére nem volt túl jó kapcsolatban Janoviccsal, visszaemlékezéseiben megfogalmazott véleménye szerint a kolozsvári direktor nem értékelte őt – mint főrendezőt – kellőképpen, ezért is döntött úgy, hogy miután Komjáthy az „általános elszegényedés következtében” megváltozott körülményekre hivatkozva nem vállalta tovább a kassai Nemzeti Színház vezetését, jelentkezik a kassai Színügyi Bizottság 1913 januárjában meghirdetett felhívására. 

Modernnek lenni, utat nyitni az új művészeti iránynak, ha jó, de nem mindenáron moderneskedni.

Olyan társulatot szervezni, mely feladata magaslatán állva megtestesíteni tudja az igazgató gondolatait… A színi igazgatás üzlet is természetesen, mert ha az anyagiak nincsenek rendben szétzüllik az egész, de mint a legtöbb üzlet, csak akkor virágzik, ha megbízható és becsületes ellenszolgáltatást ad a közönség pénzéért, úgy a színházi élet is csak akkor lendül fel, ha becsületes művészetet, a közönség megbecsülését és valódi értékeket szolgálnak benne” – írja 1913. március 8-án kelt levelében Faragó Ödön.

Kassaszinhaz-094114.jpg

A kassai Nemzeti Színház (Fotó/Forrás: OSZMI)

 

Hadüzenet és összetűzés a hatalommal

Kassa Város Tanácsa 1914. október 1-jétől 1917. április 30-ig nevezte ki a kassai Nemzeti Színház igazgatójává Faragó Ödönt. (1917-ben a háborús viszonyokra való tekintettel pályázat kiírása nélkül hosszabbították meg egy újabb évadra a kinevezését.) Az október 1-jei szezonkezdést azonban megakadályozta a nyári hadüzenet és a háborús készülődés. Faragónak új társulatot kellett verbuválnia, férfiszínészei többségét elvitték katonának. Ennek ellenére október 31-én Faragó Ödön vezetésével megnyitotta kapuit a kassai Nemzeti Színház. December elején viszont az új társulatnak felsőbb utasításra el kellett menekülnie Kassáról (az orosz hadsereg elől), és ugyanez megismétlődött 1916-ban is.

A vidéki színházak egy része, többek között a pozsonyi magyar színház is a háború bizonytalanságai miatt konzorciális működési modellbe szerveződött át. Faragó Ödön ugyanakkor a korábbi művészi színvonalon és a régi gazdasági szerkezet szerint működtette a kassai Nemzeti Színházat. Ráadásul a kötelező előadásokon kívül még a kassai magyar színészet százéves jubileumi rendezvényének megszervezését is vállalta.

A háború ellenére is a béke és dicsőség utolsó színházi ünnepe volt ez a pillanat.

Nem sokkal később, 1916 augusztusában – a teljes díszlet- és jelmezkészletét elveszítve – menekült a társulat Brassóból, s bár Kassa városa nagylelkű kölcsönnel sietett a direktor megsegítésére, az egyre nehezebb anyagi és társadalmi körülményeket már nem sikerült megváltoztatni.

BilleresFaragoKassanacsehekmasodikbevonulasakor-094038.jpg

Biller Irén és Faragó Ödön Hennoque tábornok kassai látogatásakor, 1919. (Fotó/Forrás: Josef Polak / Kelet-szlovákiai Múzeum, Kassa (VIII. 905) / OSZMI)

Faragó Ödön ötödik kassai színházi szezonja Szomory Dezső II. József császár című drámájával indult 1918. október 12-én. „Rendületlenül állítottam műsorom betartását: Árva László király, az operák, Shakespeare délutáni előadásai és munkáselőadások. A színház munkáján kívülről semmi sem látszott. Hozzászoktattam magam a meglepetésekhez 1914-től 1918-ig. Küzdelmek, akadályok, de a színház mindig az elsőrendű intézmény képét mutatta, ahol semmi zavar nincs, de nem is szabad lenni” – emlékezik a kassai színi direktor az 1918-as eseményekre A szlovenszkói és ruszinszkói magyar színészet 25 éves történetében.

FaragoOdon-094018.jpg

Faragó Ödön (Fotó/Forrás: OSZMI)

Az első konkrét összetűzés a csehszlovák hatalmi szervekkel 1919. január 12-én a Pacsirta című Lehár-operett szünetében következett be: a kirendelt megfigyelők erőszakkal távolították el a női szereplők pártájáról a nemzeti színű szalagot, január 15-én pedig a szokolistákból szerveződött műkedvelő társulat tartotta első szlovák nyelvű előadását az épületben. (A színházért bérleti díjat természetesen nem fizettek). Rövid időn belül betiltották, és levetették a műsorról azokat az előadásokat, melyeknek címében vagy szövegében a „tót” jelző előfordult, legyen szó bármilyen kontextusról. Így került feketelistára a Tót leányka, a Drótostót című Lehár operett, a Túl a nagy Kriváňon, nem kis anyagi veszteséget vonva maga után.

Jozef Kohout kassai rendőrkapitány megfenyegette Faragót, hogy a legkisebb irredenta utalásra bezáratja a színházat. Lojalitása bizonyítékaként a kassai direktor Bedřich Smetana Az eladott menyasszony című operáját tűzte műsorra, mely a későbbi évtizedekben is a lojalitás szimbóluma maradt. „Szokatlan telt ház gyűlt össze. Remek előadás, nagy siker. Alig győztem fogadni a gratulációkat, és ugyanakkor azon gondolkodtam, mi történne, ha előadatnám a Bánk bánt?” – írja Faragó a naplójában.

A kassai magyar színház nem élvezhette sokáig a konszolidálódás folyamatát, újabb történelmi események forgatták fel a várost. 1919 júniusának elején a Csehszlovák Hadsereg kivonulását követően megérkezett Kassára a felszabadító magyar Vörös Hadsereg. A Munkás Tanács másnap átvette a város – és a színház – vezetését. „A színtársulat legnagyobb része azonnal súlyos személlyé, nevezetes tényezővé nőtte ki magát. Mindegyiknek volt valami fontos elintéznivalója. Az előadások nívója a nullára szállt… engem mindenből kihagytak. A »kizsákmányoló« bukjék el…”– emlékezett vissza a Tanácsköztársaság napjaira Faragó Ödön, akit arra utasítottak Budapestről, hogy társulatával költözzék Kassáról Egerbe. Faragó elutasítja a menekülési lehetőséget:

Ha a kassaiak nem menekülnek, miért menjek el én innen? Már én inkább a kassaiakkal tartok. Sorsunk így pecsételődött meg.

Közben 1919. június 6-án – a magyar Vörös Hadsereg kassai bevonulásával egy időben – kiírták a pozsonyi Városi Színház 1919. augusztus 1-jétől 1920. március 31-ig tartó színházi szezonjára az igazgatói a pályázatot. Faragó ekkor már felvette a kapcsolatot a szlovák kultúrpolitika képviselőivel, s valószínűleg csak a Tanácsköztársaság által kialakult hadi helyzetnek köszönhetően nem sikerült már ezt a koncessziót is megkapnia. Beadványával, melyet 1919 februárjában fogalmazott meg, és küldött el Vavro Šrobárnak Csehszlovákia teljhatalmú miniszterének, a későbbi oktatási és nemzetművelési miniszternek, már több szinten foglalkoztak politikai körökben.

Pozsonyszinhaz-094114.jpg

A pozsonyi Városi Színház (Fotó/Forrás: OSZMI)

„A magyar színészet évszázados fejlettsége, kulturális ereje, politikamentes tapintata, tervezetemben lefektetett alapelvek alapján keresztülvihetőnek gondolván, egyúttal a megértés első lépését jelentené. Szlovenszkó kormánya, átérezvén kulturális kötelességét a kisebbséggel szemben, az itt működő magyar színtársulatok részére biztosítsa működés lehetőségét. A városok és a kerületek a következőként alakulnának a szlovák és a cseh színtársulatok működése mellett: Kassa-Pozsony – egy színigazgató; Eperjes és az összes szepesi városok; Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Nagyszombat; Losonc, Rimaszombat, Léva, Besztercebánya, stb.; Társulat a kisebb helyekre engedélyezett színigazgató vezetésével.

A tervezetben ugyan nem jelent meg konkrétan, de a további levelekből kiderült: Faragó magának szánta a Kassa-Pozsony összevont színi kerületet. Polgár Károly, a konkurens igazgató válaszul feljelentést tett Faragó ellen, így hol Magyarországról érték támadások, hol a titkosrendőrség kutatta át a lakását és irodáját, irredenta nyomok után kutatva.

Miután az 1919/20-as szezonra meghosszabbították Polgár pozsonyi kinevezését, Faragót több ízben berendelték a prágai minisztériumba. Itt megélt tapasztalatairól így vall visszaemlékezéseiben: „Szeptember 23-án Prágába hívattak. A memorandumot teljesen kivihetetlennek tartották. Ők a magyar színészetet politikai oldaláról fogták fel, és a prágai kormány nem engedheti meg, hogy Szlovenszkó területén több magyar társulat szerepeljen. Csakis egy magyar társulat működése lehetséges.”

Faragó rájött, hogy beadványa ürügyként szolgált a magyar színjátszás leépítésére.

 

„Politikai alakká nőttem ki magam”

FaragoOdon_2-094018.jpg

Faragó Ödön (Fotó/Forrás: OSZMI)

1920. május 4-én, egy hónappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt, született meg a döntés az összevont színi kerület igazgatói pozíciójáról, a pozsonyi városi közgyűlés 18:14 arányban Faragó Ödönt választotta igazgatónak. Faragó nagy tervekkel kezdett a pozsonyi nyári szezon megszervezésébe, de a „polgáristák” támadásai, szűnni nem akaró ellenkampánya megnehezítette helyzetét.

Nem akartam hős lenni, mégis politikai alakká nőttem ki magam

– írja. A pozsonyi közönség egy része távolmaradásával tüntetett, és a sajtó is fanyalogva számolt be az 1920. július 3-án a ligeti Arénában kezdődő évad színházi eseményeiről.

A sajtó által emlegetett színházi pozícióvesztés sajnos nem alaptalan: a szlovák társulat terjeszkedésével és a csehszlovák hatalmi gépezet működésbe lépésével a magyar kulturális és társadalmi intézményrendszer lépésről lépésre egyre előnytelenebb helyzetbe került. Ettől a politikai döntéstől számítva már nem volt esély arra, hogy a magyar társulat a főszezonban – a téli és kora tavaszi hónapokra – bejusson a pozsonyi teátrumba, s idényről idényre csökkent a lehetséges játékidő is. Ugyanakkor ez a helyzet nem varrható az egyébként nagy energiát, kapcsolatrendszert működtető Faragó Ödön nyakába, hiszen Polgár kinevezésével ugyanez történt volna.

Faragó hetven fős társulattal indított, az Arénában bemutatott, harminchét címből álló repertoárjában az operett műfaja dominált, de a drámai vonal sem tűnt el a kínálatból, és helyet kapott az igényesen kiállított opera is. A pozsonyi közösség mégsem bocsátotta meg a „győzelmet”. Pedig ez volt a felvidéki magyar operajátszás utolsó nagy korszaka.

A felvidéki magyar színházi hagyomány sztárközpontú jellegében bízva Faragó pozsonyi és kassai előadásaiba gyakran szerződtetett neves vendégművészeket: Honthy Hanna, Beregi Oszkár, Ivánfi Jenő, Rátkai Márton, Makai Margit, Kertész Dezső is vendégszerepelt előadásaiban. A várt anyagi siker azonban elmaradt.

a_balerina-094059.jpg

A balerina plakátja (Kassa, 1922) (Fotó/Forrás: OSZMI)

Az új direktor, miután Kassára visszatérve felmérte, hogy a magyar értelmiség és a fizetőképes nézők létszáma jelentősen csökkent, új célcsoporttal próbálkozott: munkáselőadásokat hirdetett meg. A kezdeti baloldali lelkesedés azonban csakhamar elillant. A cseh kortárs drámákat bemutató sorozat (Čapek R. U. R. és A rovarok életéből, A Makropulos-ügy, A zsivány) is a csehszlovák nemzettel szembeni lojalitás bizonyítékaként került műsorra. Szakmailag kiemelkedő előadások születtek, melyek túlmutattak a politikai gesztuson, a többségi kultúrpolitika azonban alig reagált, sem a játszási lehetőségek, sem a támogatás aránya nem változott. Oscar Nedbal, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatójának kérésére, abba is beleegyezett Faragó, hogy a magyar társulat nyolc estét átengedjen a csehszlovák társulatnak. Kárpótlásul Nedbal közös operaelőadásokat ígért. Kállay, szlovák teljhatalmú miniszter végül azzal jutalmazta Faragó igyekezetét, hogy engedélyezte a társulat prágai vendégjátékát. A magyar színház két alkalommal is fellépett Prágában: 1923-ban a Marica grófnővel, 1926-ban Az eladott mennyasszonnyal.

Az operett hatalmas siker volt, a magyarosított Smetana-feldolgozásból azonban nem kért a cseh publikum. A két turné anyagi csőddel végződött.

Miután szakmai elképzelései nem hozták meg a várt eredményt, az igazgató a nagyobb támogatás reményében tárgyalásokba kezdett a felvidéki magyar pártok képviselőivel. Terveik között szerepelt a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület létrehozása, mely társadalmi védettséget adhatott volna az alkotóknak, s politikai erejét latba vetve nagyobb támogatást gyűjtött volna a színháznak. Az Egyesület létrehozását – 1925-ig – nem engedélyezték, ezért a hivatalos megalakulást követő segítség már csak a csőd elodázásra volt elég.

Faragó Ödön igazgatói működésének korábbi éveiben is komoly hangsúlyt fektetett az ünnepi évfordulókra. A magyar közösség identitástudatának erősítése érdekében 1923 januárjában Petőfi-, 1925 márciusában Jókai-centenáriumot szervezett.

 

A magyar színészet országútján

FaragoOdon_3-094020.jpg

Faragó Ödön (Fotó/Forrás: OSZMI)

A felsorolt kísérletekből látszik, hogy bár ebben az időszakban Faragó Ödönt tekintjük a legismertebb és a legsikeresebb igazgatónak, direktori pályafutása tulajdonképpen kudarcok sorozata. Nem csoda, hogy színidirektori ténykedése során több alkalommal is hangot adott elkeseredettségének: „A szlovákiai magyar színészet olyan katasztrofális helyzetbe került, hogy minden pillanatban a teljes összeomlás fenyegeti a közönség teljes hiánya, teljes közömbössége miatt! A szlovenszkói egyetlen magyar színtársulat fennmaradásának kérdése nem az én magánügyem. A színház nem érettem, hanem a szlovenszkói magyarságáért van. És amit kérek a magyarságtól, azt nem magamnak, hanem a társulat 86 tagjának kérem… Ha a társulat pártolás hiányában az előadásokat beszüntetni és feloszlatni lesz kénytelen, ez a magyarságra nézve beláthatatlan és soha helyre nem hozható konzekvenciákkal járna…” – írja első felmondása előtt, 1922. augusztus 5-én a Híradóban. (Kováts Miklós idézi a Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918-1938 című kötetében.)

A szlovák színügyi bizottság ekkor még visszautasította Faragó kérelmét. A meghosszabbítás stratégiai célja az lehetett, hogy ha tovább fokozódik a színház körül kialakult konfliktus, az végképp szétforgácsolja majd az alkotók és a közönség belső tartalékait. A Petőfi-centenáriumot követően viszont kiderült, hogy Faragó veszélyes is lehet, azért 1923 márciusában, a meghatározott időpont előtt visszahívták pozíciójából. 1924-ben – Földes Dezső rövid igazgatói periódusa után – újra őt bízták meg a magyar színház vezetésével.

A második korszaka még keservesebb: „1926-ban újra felvetődött bennem a vágy, hogy elhagyjam Szlovenszkót, tegyem le a sok felesleges küzdelmet.

Tapasztalataim arra indítottak, hogy ilyen nagy társulattal csatát nyerni többé nem lehet

– írja visszaemlékezésében. 1926. október 1-jén a kassai évad 30.000 cseh korona veszteséggel zárult, Faragó Ödön a színészek bérét sem tudta kifizetni. Ezek után érthető, hogy megelégelte a szélmalomharcot, és elfogadta a szegedi színház ajánlatát.

Csehszlovákiából való távozása nem volt problémamentes, ahogy kiderült A magyar színészet országútján című könyvéből: „Amikor Szegedre hívattam el direktornak, az állomáson a cseh fináncok földúlták ládáimat, írásos feljegyzéseimet sárba dobálták: keresték a magyar „takarékbetétkönyveimet”, mert az a téves információjuk volt, hogy színigazgatásom „anyagi eredményeit”, millió cseh koronákat Szegedre utaltattam át! Az irataimat és sok mindenemet ellopták.”

Szegeden egy korábban konzorciális alapon működő színházat kellett átvennie, megtartva a nagy társulatot és az előző évben meghirdetett repertoárt. S bár az első hónapok eredményei biztatón alakultak, Faragó ugyanazokkal a csapdahelyzetekkel találta szembe magát, mint Kassán: „A közönségnek gondjai vannak, gazdasági helyzete elviselhetetlen, a mozik konkurenciája kibírhatatlan, a színház üzemi költségei óriásiak.” (Délmagyarország, 1926. december 25. Hogyan szolgálhatná a szegedi színház teljes mértékben a művészi követelményeket?) Így közel egy évad után Szegedet is odahagyja.

Farago_Odon-Svengali-103012.jpg

Faragó Ödön mint Svengáli, Szegeden (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Ezt követően a budapesti Andrássy úti Színházban dolgozott főrendezőként és színészként, de vissza-visszajárt a felvidéki színházi közösségbe is. Pozsonyban a Carlton Hotelben magán színiiskolát hozott létre, Iván Sándor kassai társulatában is megfordult, majd egy időre elvállalta a ruszinszkói magyar színtársulat vezetését is.

A szlovákiai magyar színház történetében ez az első és egyetlen alkalom, hogy magyar nyelvű művészeti oktatásban részesülhettek a színésznövendékek, de ez az ötlet – ahogy Faragó Ödön többi kísérlete is ebben az időszakban – kudarcba fulladt:

engedély nélküli oktatói tevékenység miatt ideiglenesen kiutasították Csehszlovákiából az iskolaalapító rendezőt.

Faragó anyagi helyzete a 30-as évek elején rettenetesen megromlott. A gazdasági válság nemcsak az általa vezetett színházakat emésztette fel, de saját vagyonát is elveszítette, ezért 1930 szeptemberében – Kassáról hazatérve – öngyilkosságot kísérelt meg. Kassai útja során megpróbált Iván Sándortól pénzt szerezni, hiszen 1926-ban a kassai színházi díszlet- és jelmeztárát nem fizette ki neki az új direktor. A megegyezés szerint Iván részletekben törlesztett, s ez a lehetőségek szerint 1930-ig meg is történt, csakhogy a gazdasági válság következtében Iván Sándor is fizetésképtelenné vált. Faragó Ödön összeomlását követően budapesti színházi barátai siettek a segítségére, kisebb szerepekkel, rendezésekkel tartották fenn az idegileg megfáradt, kiégett színész-rendezőt.

Faragó Ödön színházigazgatói pályafutásának utolsó állomása a szegedi Nemzeti Színház, 1945-ben átmeneti időre nevezték ki, vezetői tevékenységének ezúttal az államosítás vetett véget. 1945-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a budapesti Nemzeti Színház társulatában játszott.

Faragó Ödön, a vidéki színházi élet apostola, a szlovákiai magyar színház első színi direktora 1918-ban írt színházi tanulmányában fogalmazta meg először a kérdést: üzlet-e a színház. Közel félszáz évig próbálta elérni, bizonyítani, hogy ne üzleti érdekek, hanem művészi szempontok határozzák meg a – vidéki és határon túli – színházak működését. Erőfeszítése ezekben a viharos évtizedekben nem járt sikerrel. Élete, írói és színházi munkássága pontosan leképezi a vidéki és külhoni színházak vezetőinek a megmaradásért folytatott küzdelmét.

Szerző: Varga Emese

mma_logo-103459.jpg

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

 

Az 1920-as államfordulatok körüli magyar kultúrtörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Klasszikus

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Színház

Birtoksértő magatartás miatt tett feljelentést Novák Emil és Szarka Gábor

Eljárást kezdeményezett Novák Emil, az SZFE rektorhelyettese és Szarka Gábor kancellár az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke ellen – ezt maga Csernai Mihály osztotta meg Facebookon, hozzátéve, hogy „a dolog több szempontból pikáns”.
Színház

Máraival folytatódik a VígSTREAMház

A padlás 999. előadása után a Vígszínház Márai Sándorhoz fordul és Hegedűs D. Géza felejthetetlen monodrámáját közvetíti.
Plusz

Maradona énekel

Elhunyt „az isteni Diego”, aki iránt egyenesen vallásos rajongással viseltetnek Argentínában. Híres-hírhedt góljával, legendájának eredetével és egy róla szóló dallal emlékezünk rá, amelyet maga is elénekelt rajongói előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ünnepi előadásokkal vár Vaskakas Bábszínház

Nézőket ugyan most nem fogadhat, de gőzerővel készül a karácsonyra a Vaskakas Bábszínház. Bár a mézeskalácsillatot nem tudják a virtuális nézőtérre varázsolni, mesés programokkal várják az érdeklődőket.
Színház hír

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Színház gyász

Koronavírus okozta Cs. Szabó István bábszínész halálát

Elhunyt 78 éves korában Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Színház szfe

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Színház szfe

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.