Színház

Fehér maszk, fekete napszemüveg

2014.11.14. 07:00
Ajánlom
Robert Wilson 1914-e után pár héttel ismét látványszínházat és ismét bábokat láthattunk, ezúttal a Nemzeti Színházban és Viktor Rizsakov rendezésében. Az Éjjeli menedékhely esetében azonban a látvány és a rendezői koncepció maga alá gyűri a színházat. KRITIKA

Fekete-fehér, fent-lent. Fehér, kényszerzubbonyra emlékeztető ruhába öltözött, arcukon fehér maszkot viselő színészek fehér székeken, a rézsútosra billentett színpad tetején - ember nagyságú, fekete bábok az egyébként üres színpad alján. Ezzel a nagyon karakteres képpel indul az előadás, még azelőtt, hogy ténylegesen megkezdődne, hiszen már a nézőtérre belépve ez a látvány fogad bennünket, és a kezdés után is kitartják még egy-két percig. Nézzük egymást a színészekkel. A fekete-fehértől vagy annak árnyalataitól élesen elütő első szín majd jó egy óra múlva tűnik fel a színpadon, egy piros virág képében, és ekkor jön el az a pillanat is, amikor a színészek néhány percre kilépnek a stilizált játékmódból, és még némi humor is megcsillan.

Egészen addig a hol elhagyott, hol magukkal cipelt-vonszolt bábok, a székekkel való játék, a megkoreografáltságot kifejezetten hangsúlyozó mozgások, az idő nagyobb részében pedig a nézőtér felé forduló mozdulatlanság határozza meg az előadást. A színészek nem egymáshoz, hanem egymás mellett beszélnek, de még inkább kibeszélnek hozzánk. Mindehhez a hátsó, hatalmas vászonra kivetített képek járulnak. Az előadás első részében például egy folyamatosan növekvő, majd folyamatosan eltűnő fa, amelynek párja a toll- vagy hópihés fehér padlón rajzolódik ki.

A látvány (Vlagyimir Guszev munkája) sokszor festménybe illően pazar, és akkor még nem is beszéltünk az utolsó harmad tengerparti üdülőt idéző helyszínéről, a fehér mellé társuló homoksárgáról, a kivetített kékekről. A színészek arcát itt már nem fehér maszk, hanem fekete napszemüveg takarja. És eljön az a pillanat is, amikor leveszik a napszemüveget, és vele együtt levetik a stilizált beszédmódot is. Van, akit csak ekkor lehet felismerni, annyira eltűnik az álarcok és a - rendezői koncepcióból következő - egyenjátékmód mögött. Beszédes az is, hogy a saját múltjukat, hibáikat vagy másik énjüket folyamatosan magukkal cipelő szereplőket a mindezt megszemélyesíteni hivatott bábok sokszor ténylegesen is kitakarják. De azért vannak, akik így is határozott kontúrt adnak a karakterüknek: mint például Szűcs Nelli (Vaszilisza) vagy Kristán Attila (Színész).

Törőcsik Mari - Lukát alakítva - mintha egy másik bolygóról érkezne ebbe a szerepekbe dermedt egyenvilágba. Festetlen arccal, az egyszerű és igaz gesztusok erejével szembesíti a körülötte lévőket a saját életükkel, anélkül, hogy bárkire is rá akarná erőltetni a saját igazát.  A kontraszt nagy és beszédes, de ez a kontraszt amennyire előnye, éppen annyira hátránya is az előadásnak, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy a többiek által követett, nézők felé orientált, sokszor statikus és stilizált játékmód egy idő után el-elengedi a nézők figyelmét, és a szereplők közötti viszonyok felfejtését sem könnyíti meg. Szemben Törőcsik Mari Lukájának a figyelmet magához bilincselő és el nem engedő, intenzív jelenlétével.

A formai megoldásokon és a színészvezetés kérdésein túl a legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy mit kezd az előadás Gorkij művével, hogyan tudja eljuttatni hozzánk ezt az 1902-ben íródott darabot?  (A szöveget egyébként Kozma András újrafordította, a mához simította, és a négy felvonást egyetlen egybe húzták, sűrítették.) Hogy Gorkij drámái mennyire húsba vágóak lehetnek nekünk, azt a Katona József Színházban néhány év alatt bemutatott három előadás (Barbárok, Kispolgárok, Fényevők) is bizonyítja. A lecsúszott, perifériára szorult életek, lézengő, kilátástalanul létező munkások, értelmiségiek, művészek világa itt és most jelen idő, és erről az előadás nem mond semmit. Viktor Rizsakov célja nyilvánvalóan nem ez volt, nem a közeli tapasztalatokkal, hanem az általános, emberi lelki szegénységgel kívánt szembesíteni - ahogyan ez a Nemzeti Színház lapjának adott interjújában is olvasható. De hiába az előadás több pontján a szemünkbe világító reflektor, a hozzánk beszélő színészek, a vászonra kivetített üres színpad, ez a szembesítés túl elvont és túl általános marad. Mert ha nem tudunk legalább egy szereplővel azonosulni, ha nem látjuk ebben az éjjeli menedékhelyben a saját szűkebb világunkat, akkor nagyon nehéz a (színlap által megjelölt) „zsákutcába került emberiség" általános képéhez kapcsolódni.

Az előadás a darab Szatyinhoz (Trill Zsolt) fűződő, szállóigévé vált zárlatával ("Eh... elrontotta a nótát... Ez a bolond!") nem fejeződik be, Rizsakov nem elégszik meg a zsákutca-vízió látványos felmutatásával, nem hagyja végleg elrontani a nótát, a színészek új dalba kezdenek, és - ha jól sikerült kivenni a szövegből - a napról énekelnek. Mindezt úgy, mintha egy, már lezárt előadás végén adnának ráadásszámot, félkörívben újra összeállva a színpadon. Szépen énekelnek egy szép előadás végén, egy szép gondolat jegyében - mi pedig nézzük és hallgatjuk, de nem tudunk bekapcsolódni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Színház

Szász János rendezését az év legjobb előadásai közé választotta a Washington Post

A nagy múltú amerikai napilap 2023 tíz legjobb színházi produkcióját rangsorolta, Szász János Angels in America: Millennium Approaches című előadása a kilencedik helyen végzett.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.
Színház hír

Csankó Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat

A Kaszás Attila-díjért az elmúlt hetekben négy színész – Nagy Cili, Csankó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs – versenyzett. A közönségszavazáson csaknem hatezren adták le a voksukat, és a legtöbben a Győri Nemzeti Színház művészét, Csankó Zoltánt tartották érdemesnek az elismerésre.
Színház ajánló

Öt év kihagyás után újra jön a Színházak Éjszakája

A népszerű programsorozatot, amely jövő márciusban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében születik újjá, új szlogennel, új ötletekkel, és soha nem látott csatlakozási kedvvel.
Színház hír

Játszó Terek 2.0 – Megvannak a XV. kerület színházi pályázatának nyertesei

A Csokonai15 befogadópályázatának eredményeként három izgalmas, társadalmi tabukat is feszegető előadást mutatnak be az évad során a XV. kerületben. A díjazott pályázatokon felül több társulatnak is együttműködést kínál a Csokonai Nonprofit Kft.
Színház hír

Szász János rendezését az év legjobb előadásai közé választotta a Washington Post

A nagy múltú amerikai napilap 2023 tíz legjobb színházi produkcióját rangsorolta, Szász János Angels in America: Millennium Approaches című előadása a kilencedik helyen végzett.