A fekete ruhás, kigyúrt, kopasz biztonsági őrök pénteken jelentek meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, és azóta igyekeznek minden, az ellenállásra utaló akciót távol tartani az épülettől, így az SZFE felszalagozását is. A piros-fehér szalagokat már az épület elhagyása utáni napon eltávolították, most pedig a portás közölte a felvételt készítő diákkal, hogy szólnia kell a rendőröknek, ha felhelyezi a blokád alatt jelképpé vált terelőt. Ez meg is történt, hamarosan két biztonsági őr lépett ki az ajtón.
– Mi jogon teszi ki azt a szalagot?
– Én ide járok, ebbe az iskolába. Megmutassam a diákigazolványomat?
– Járt, hölgyem.
Hangzik el a felvételen. A hvg.hu megszólaltatta az érintett diákot az ügyben, aki szerint egyértelműen a megfélemlítés a cél, bár ami történik, az inkább meglepő.
Fejléckép: szalagok az SZFE Vas utcai épületénél a blokád utolsó napján (fotó: Makai Szilvia / Független Szabad Egyetem)
(forrás: hvg.hu)