Színház

Féktelen utazás a Rózsavölgyi Szalonban

2021.07.02. 09:25
Ajánlom
Július 5-én ősbemutatóra készül a Rózsavölgyi Szalon: Jerry Mayer szellemes és romantikus vígjátéka, a Keresztül-kasul Dicső Dániel rendezésében érkezik a Szervita térre, Pokorny Lia és Király Dániel tolmácsolásában.

A közönség mintha csak egy San Franciscóból induló helyközi gyorsvonatra váltana jegyet, melyen a repülőtérről távozó utasok ügyes-bajos dolgaikat intézik. Erre a szerelvényre száll fel Janet és Josh is. A két, merőben eltérő habitusú ember véletlen találkozása mindkettejük életét felforgatja. Bár beszélgetésük alapján úgy tűnik, hogy az egyetlen közös pont közöttük egy keresztrejtvény a New York Times hasábjain, amit ki-ki saját vérmérséklete szerint fejteget, mégis megtalálják egymáshoz az utat.

A nőből – aki nem mellesleg pszichoterapeuta – árad a magabiztosság még akkor is, ha a mindig szabálykövető Janet terveit most keresztülhúzta a fia. A férfi ellenben bizonytalan, állástalan, lecsúszott színészként tengeti életét, még a vonatot is majdnem lekési.

MOL_7669-091158.jpg

Keresztül-kasul a Rózsavölgyi Szalonban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A másfél órás út során a két ember egyre közelebb kerül egymáshoz, magányos lelkük úgy tűnik, társra lel.

Kezükben tartott rejtvényüket Janet az élet metaforájának tartja: aki befejezi, sikeres, aki abbahagyja, kudarcot vall.

Úgy segítenek egymásnak, hogy közben szinte észre sem veszik, a végállomáson pedig egészen más emberként lépnek le a peronra.

A Keresztül-kasul július 5-én, 6-án, 7-én, illetve július 20-án, 26-án és 27-én 19:30-kor látható a Rózsavölgyi Szalonban. Jegyek az alábbi oldalon válthatók.

Fejléckép: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mint mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.