Színház

Felavatták Dajka Margit emlékművét egykori otthona közelében

2024.06.05. 09:55
Ajánlom
A Kossuth-díjas színművész emlékműve a VI. kerület új sétálóutcájában, a Bajcsy-Zsilinszky közben kapott helyet. „Terézváros évszázados elmaradását pótolta azzal, hogy tegnap felavatta a kerület első női emlékművét” – írta a terézvárosi önkormányzat közleményében.

Terézváros önkormányzata a hosszúlépés.járunk? városi séta szervező cég kezdeményezésére írt ki nyílt pályázatot az egyik legnagyobb magyar színművész, Dajka Margit (1907-1986) emlékművének elkészítésére, amit az Individin Design Studio nyert meg.

A szobor több mint kétszáz azonos méretű kockából épül fel.

Huszonnégy kiválasztott kockában, egy-egy négyrétegű üvegbetétben a színésznő életének és pályafutásának jelentős pillanatait mutatja meg. Filmes és színházi szerepei mellett négy életkép is látható, az egyik a művésznő Lovag utcai lakásában, terézvárosi otthonában készült. Krauth Veronika építész, dizájner, az Individin Design Studió alapítója elmondta: a szobor körbejárható, a képek este világítást kapnak és az alkotás alján egy kétnyelvű információs sávot is kialakítottak.

447250336_846589304182920_5524373878724047841_n-094744.jpg

Dajka Margit emlékműve a VI. kerületben (Fotó/Forrás: Terézváros hivatalos Facebook-oldala)

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere kiemelte: tavaly nőnapon jelentette be, hogy a kerület új sétálóutcájában, a Bajcsy-Zsilinszky közben szeretnénk felállítani Dajka Margit emlékművét. „A helyszín adta magát, hiszen olyan területet kerestünk, ahol van hely és lehetőség kicsit elidőzni az emlékműnél” – mondta, hozzátéve, hogy a sétálóutca és a szobor egyszerre készült el.

Fejléckép: Dajka Margit emlékműve a VI. kerületben (fotó/forrás: Terézváros hivatalos Facebook-oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.