Színház

Felcsendülnek a fanfárok a Dóm téren

2021.06.24. 12:20
Ajánlom
Június 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében, a Dóm tér adta magával ragadó környezetben hallható a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertje.

Különleges látványvilággal nyitja meg 90. évadát az ország legnagyobb szabadtéri színháza. Az Ajándékkoncerten jelentős orosz zeneszerzők művei csendülnek fel, melyeket a Hármashangzat Freskó Program alkotóstábja jóvoltából, a Dómra vetített 3 dimenziós animációk kísérnek, összehangolva a zene impulzitásával. A különleges összművészeti élményt élőben közvetítik, mely a Szegedi Szabadtéri Játékok Facebook oldalán is elérhető lesz.

A látványos szimfonikus zenekari koncertet követően, világhírű Broadway musicalek és a ismert hazai művészek garantálják a felejthetetlen nyári estéket a Dóm téren, és az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Július 2-án, 3-án, 4-én, 9-én és 10-én láthatja a közönség a világhírű rockoperát, a Jézus Krisztus Szupersztárt, Feke Pál, Gallusz Nikolett, Serbán Attila, Sasvári Sándor főszereplésével.

Július 17-én és 18-án Szegedre érkezik a látványos Puskás, a musical, majd július 23-án a 70 éves Magyar Állami Népi Együttessel koprodukcióban, a Tánc–Ünnep című néptánc koncertet tűzik műsorra, Lajkó Félix, Ferenczy György, a Szent Efrém Férfikar és a Szolnoki Szimfonikusok részvételével.

Július 30-án, 31-én és augusztus 1-jén soul-és diszkódallamok csendülnek fel a Dóm téren az Apáca shownak köszönhetően, melyben olyan ismert előadók vállaltak szerepet, mint Sári Évi, Feke Pál, Alföldi Róbert és Csonka András. 

Az évadot Leonard Bernstein klasszikus musicalje, a West Side Story zárja.

Augusztus 13-tól hat estén át a hazai musicalélet ismert előadói és népszerű prózai színészek főszereplésével látható Alföldi Róbert rendezésében a Rómeó és Júlia. 

A Szegedi Szabadtéri Játékok másik játszóhelyén az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a nevetésé lesz a főszerep. Itt az évad a Játékszín, Kölcsönlakás című vígjátékával indul július 9-én és 10-én, a főbb szerepekben többek között Dobó Kata és Erdélyi Tímea látható.

Ezt követően Juronics Tamás rendezte Szöktetés a szerájból című vígopera tekinthető meg, Kolonits Klára, László Boldizsár és Szabó Győző szereplésével.

Idén sem maradnak el a Moliére-komédiák, augusztus 8-án és 9-én Herczeg T. Tamás rendezésében Scapin furfangjai című színművet tűzik műsorra, Koltai Róbert és Cserna Antal főszereplésével. 

Augusztus 20-án és 21-én a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje tölti meg temperamentumos, latinos zenékkel és igazi mediterrán életérzéssel az Újszegedi Szabadtéri Színpadot.

További információk a Szegedi Szabadtéri Játékok weboldalán elérhetők. 

Fejléckép: Ajándékkoncert (forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.