A teátrumnak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterhez szóló nyílt levelére reagálva a tárca azt írta, hogy a felelőtlen gazdálkodás gyanújában "egyes értesülések szerint a színház igazgatójának és gazdasági vezetőjének felelőssége is felmerül". A KIM "éppen ezért nagyon várja az Állami Számvevőszék készülő jelentését, hogy tiszta képet kaphasson a színház működéséről."
A minisztérium hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben is mindent elkövetett azért, hogy a Bárka Színház "valós, rangos művészeti térként" működjön, és a továbbiakban is ez a szándéka, de jelenleg a társulat működtetését a minisztérium fenntartói támogatás formájában jogszerűen még nem tudja megoldani.
A teátrum az átadás-átvétel elhúzódásának okát keresve tette közzé nyílt levelét, amelyben elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívta fel a figyelmet, és jelezte, hogy várja a helyzet megoldását.
Seress Zoltán főigazgató lapunk kérdésére elmondta: "Jelenleg a színház átadás-átvételének bonyolult és hosszadalmas folyamata zajlik, amelynek rengeteg együtthatója van. Ennek az egyik állomása az, hogy tavaly december 18-án a VIII. kerületi önkormányzat képviselőtestülete meghozta a határozatot, miszerint átadja a magyar államnak a Bárka Nonprofit Kft.-t. Innentől kezdve az MNV Zrt. felelős a vagyonkezelésért. A VIII. kerületi önkormányzatnak el kell küldenie a vonatkozó papírokat az MNV Zrt. felé, akik elvégzik a cég átvilágítását, és amikor ez megtörtént, onnantól a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium lesz a Bárka Színház fenntartója." (A teljes interjút ide kattintva olvashatja.)
A KIM 2014-es költségvetésében szerepel a Bárka Színház, de amíg nem a minisztérium a Bárka fenntartója, addig ez a költségvetési keret nem nyitható meg.