Színház

Felfoghatatlan élettörténetek a REÖK-ben

2015.12.12. 13:05
Ajánlom
Különleges emberi sorosokat bemutató felolvasószínházi sorozat indul a szegedi Reök-palotában Geréb Ágnes és Papadimitriu Athina közreműködésével.
Papadimitriu Athina

Papadimitriu Athina (Fotó/Forrás: Turay Ida Színház)

A közelmúltban elkezdődött, Városszél című, várostörténeti színházi sorozat után újabb kivételes kezdeményezésnek ad otthont a szegedi szecessziós palota. Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok és az összművészeti központ igazgatója hangsúlyozta: független színházi társulatokkal eddig is szívesen működött együtt a kulturális intézmény, most pedig külön öröm, hogy házon belül indul el egy jelentős kezdeményezés.

Az ünnepek előtt egy különösen szívszorító történet elevenedik meg két jól ismert, karakteres szereplő előadásában. A szegedi születésű és fiatal korában a városban amatőr színpadokon is szereplő Geréb Ágnes, illetve a manapság is rendkívül népszerű színművésznő, Papadimitriu Athina közösen mutatnak be majd a felolvasószínházi anyag segítségével egy szinte felfoghatatlan, mégis igaz élettörténetet. Az ötletgazda Réczei Tamás rendező által színpadra állított darab egy hajléktalan nőről szól, aki évekig élt anyaotthonban, és bár lakhatna édesanyjánál és gyermekeinél, immár hat éve a városszéli erdő nyújt neki otthont. Az előadás bevételével őt kívánja segíteni a központ.

A most induló sorozatnak több állomása is lesz, melyek mindegyike Szegedhez köthető közéleti személyiségek és ismert színművészek segítségével mutat be különleges emberi sorsokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.