Színház

Felfüggeszti az oktatási tevékenységet az SZFE-n a kuratórium

2020.10.31. 10:40
Ajánlom
A „kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére” szólította fel a fenntartó alapítványt az Oktatási Hivatal – számolt be róla az atv.hu.

Az atv.hu birtokába került dokumentum szerint az egyetem új vezetői szerint „egyetlen érdemi döntéshozó sincs az egyetemi létesítményekben”, mivel már egy hónapja nem tudták elfoglalni hivatalukat a hallgatók által elbarikádozott épületekben. Azt írják, a hallgatók által elfoglalt létesítményekben a tűz- és balesetvédelmi szabályok nem, vagy csak részben érvényesülnek.

Ilyen körülmények között az oktatás feltételei az SZFE létesítményeiben felelősséggel nem biztosíthatók

- áll a levélben. A lap úgy tudja, az alapítványi kuratóriumban helyet foglaló Rátóti Zoltán szignójával ellátott dokumentumot tartalmazó e-mailt az SZFE kancellárja, Szarka Gábor küldte ki az egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak és a doktori iskolába járóknak péntek délután.

Mint írják, a fenti körülményekről tájékoztatták az Oktatási Hivatalt, amely „a kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére” szólította fel a fenntartó alapítványt. Ez alapján a kuratórium azt a döntést hozta, hogy

az őszi szünetet követően a helyzet tisztázásáig felfüggeszti az oktatási tevékenységet az egyetemen.

Az SZFE tanári és hallgatói delegációját a kuratórium november 2-án, hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeum tárgyalótermébe várja, hogy a tanév további sorsáról és az egyetem jövőjéről tárgyaljanak.

Szarka Gábor korábban egy rádióinterjúban azzal indokolta az őszi szünet meghosszabbítását, hogy az egyetemfoglalók nem engedték be a karbantartókat az épületbe, hogy elvégezzék a szükséges fertőtlenítést és karbantartást. Az SZFE hallgatói erre egy fotóval reagáltak, amelyen az Ódry Színpad fertőtlenítése látható. A 444 beszámolója szerint „hallgatói kísérettel mind a karbantartási munkálatok, mind a járványügyi fertőtlenítés megtörtént október 22-28. között, vagyis a tanulmányi félév eredeti rendje szerint megtartott őszi szünetben, október 29-től pedig a tanórák zavartalanul zajlanak tovább az épületekben”.

Fejléckép: Az SZFE elbarikádozott Szentkirályi utcai épülete (forrás:: Független Szabad Egyetem)

(forrás atv.hu444)

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Kapcsolódó

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.

Fellebbezett az SZFE polgársága – másodfokon folytatódhat a sztrájkolók ügye

Fellebbezett az SZFE polgársága – másodfokon folytatódhat a sztrájkolók ügye

Október 28-án az SZFE Sztrájkbizottsága fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a bíróság azon ítélete ellen, miszerint a dolgozók sztrájkja jogszerűtlen. Emellett kiegészítették a sztrájkköveteléseiket is, ezúttal Magyarország Kormányához intézve, és kérik a modellváltás teljes visszafordítását.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.
Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.