Színház

Felolvasó képzeletszínház Szamosi Zsófiával

2021.10.18. 13:45
Ajánlom
Október 18-án láthatja a közönség a 6SZÍNben Tollár Mónika rendezését, a Janikovszky Éva azonos című regényéből készült A lemez két oldalát. A 2013 óta futó produkcióban ezen az estén Horváth Lili, Elek Ferenc és Simon Kornél partnere Szamosi Zsófia lesz.

A darab a humor nyelvén mesél arról, hogy hogyan változik az ember véleménye és viselkedése attól függően, hogy éppen milyen szerepet oszt rá az élet: mások vagyunk anyaként és apaként, feleségként és férjként vagy anyósként és apósként.

Hogy miként vélekedik valaki egy-egy dologról, akár óráról órára változhat, pusztán attól, hogy igazáról már nem a szüleit, hanem saját gyerekét kell meggyőznie.

A felismerés olykor húsba vágó, és úgy érezheti az ember, nehéz nevetni ezeken a nagyon is valóságosnak ható helyzeteken. Ám a nézőtér jótékony félhomályában talán könnyebb eltolni magunktól ezeket a szituációkat.

Így lesz a féktelen szórakozásé a főszerep, azé a felszabadult nevetésé, amelyből bántóan kevés jut az életben.

244719842_1331824720580032_4539591013022076192_n-100137.jpg

Szamosi Zsófia (Fotó/Forrás: Erdélyi Gábor / 6SZÍN)

Az előadás október 18-án 19 órakor látható a 6SZÍNben, jegyek az alábbi oldalon érhetők el.

Fejléckép: Szamosi Zsófia (fotó: Köő Adrien / Szamosi Zsófia Facebook-oldal)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.