A Tünet Együttes a hazai színházi és táncélet egyik karakteres szereplője (volt). Nem csupán keresték az újfajta művészi megközelítéseket, de rendre találtak is. Ezt bizonyítják a húsz esztendő alatt elnyert rangos szakmai díjak: többek között
Karc - Szegedi Alternatív Színházi Szemle legjobb táncelőadás díja, a veszprémi Tánc Fesztiválja legjobb produkciónak járó díja (2005)
Priznic - Szegedi Alternatív Színházi Szemle BESZT-díj (2006)
Nylon-revü - Szarajevói Színházi Fesztivál legeredetibb előadás díja (2006)
Buddha szomorú - a veszprémi Tánc Fesztiválja fődíja (2008)
Voks - Lábán Rudolf-díj az évlegjobb innovatív táncelőadása (2012)
Sóvirág - Színikritikusok Díja különdíja, a veszprémi Tánc Fesztiválja különdíja (2016)
Szabó Réka búcsúlevele:
A Tünet teremben ülök a Jurányiban. Jobb volna kinézni az ablakokon, valami tágabb horizont felé, de a fűtőtestek és az ablakok ugyanazon a falon vannak. Kell most a meleg a hátamnak. Így hát maradnak szemlélődni a csukott ajtók: egy a raktár felé, egy a folyosóra, egy az öltöző felé. Hány antrét láttam az évek során. Ahogy Gőz Pista belépve megbotlik a saját lábában – direkt, Fahidi Éva a küszöbben – nem direkt. És a többiek mind, táncosok, színészek, költők, fénytervezők, postáskisasszonyok, zeneszerzők és kosztümösök, matematikusok és programozók, látványtervezők, dramaturgok, csellisták, dobosok és énekesek, segítők, kísérletezők és részt vevők.
Az ajtók mozdulatlanok, én is. Végre nem menekülök feladatokba a szembenézés elől.
Nem akarom, hogy elmúljon az érzés: a pillanat jelentős.
Annyi meghatározó pillanat, fontos ember vált jelentéktelenné az elmúlt időben a politika cinikus manipulációi és a mi közös, sokféle forrásból táplálkozó közönyünk által.
Vége van. A Tünet Együttes kihűlt. Hogy ez fagyhalál, vagy téli álom, majd elválik, ha egyszer lesz még tavasz.
Az elmúlt évek alatt tele lettem keserűséggel, frusztrációval és önváddal is, mert nem voltam már képes jól működni, kimerültem, leértem a gödör aljára. Most épp felfelé tartok. Teret kell nyissak magamban, magam körül. Nem tudom, nem akarom folytatni jelen körülmények között a társulat napi szintű működtetésének szélmalomharcát. Nem akarok vezető, munkáltató lenni olyan helyzetben, amelyben lehetetlen felelősséget vállalni. Nincs kedvem az önbecsülésemet végleg elveszíteni, és ezáltal képtelenné válni arra, hogy másokat megbecsüljek. Kilépek a szokásos működésemből, átalakítom az idegrendszeremet.
Az elmúlt években egyre inkább azt éreztem, hogy a körülmények, a rendszer irányít.
Elvesztettem a kapcsolatomat a vágyaimmal. Vissza kell vegyem a szabadságomat.
A Tünet Együttes kezdetben egy természetesen bővülő és változó társulatot jelentett, melyben már akkor ott voltak olyanok, akik azután végig velem maradtak (Szász Dániel, Gőz István, Peer Krisztián kisebb szünetekkel, és Szirtes Attila a haláláig). Később inkább egy szellemi műhelyre hasonlított, autonóm művészek egy újabb generációjával kiegészülve (Valcz Péter, Czakó Máté), továbbra is erős közösségi érzéssel, ahol szabadon áramolhattak az alkotó energiák, és egész különleges műfaji „kicsapongások” is létrejöhettek – például a „fiúk” által kikísérletezett színházi kalandjátékok, a vendégrendezők előadásai, vagy A létezés eufóriája c. dokumentumfilm. A mindent leuraló kultúrharc, covid és háború sújtotta elmúlt 3-4 év egy elnyújtott búcsú volt. A Tünet hosszú évek alatt lett társulattá, ennek megfelelően hosszú évek alatt múlik ki. „Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” (T.S. Eliot)
Az évadban még játszunk 2 db Nothing Personal-t, 3 db A tünetegyüttes-t, 2 db Burok-ot, 1 db Kucok-ot. A Tünet Terem, amíg lehet, megmarad. Befogad fiatal alkotókat, kurzusokat, teret ad szakmai és közösségi eseményeknek, találkozásoknak. Megmarad egy pici háttérstáb, a rendszeres reggeli torna, na meg a hírlevél, mint egyetlen biztosan célba érő információforrás rólunk, hogy merre tartunk, mi van velünk. Például, hogy lesz-e júniusban Tünet Búcsú a Trafóban. (Lesz)
A Tünet Együttes szelleme tovább él, és lehetséges, hogy egyszer újra testet ölt. De evvel az évaddal lezárul egy korszak, elbúcsúztatjuk ezt a repertoárt és ezt a 20 évet.
Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, inspirációt, küzdeni tudást, lojalitást, humort, alázatot, lelkesedést, testet, lelket, történetet, mozdulatot, szellemet, ötletet, figyelmet, törődést, tapsot, csalódást, tapasztalatot, amit az évek során kaptam tőletek.
Én most hátradőlök, és figyelek. Nem harcolok tovább. Keressetek bátran.
Szabó Réka
Szünet Együttes
Fejléckép: Szabó Réka (fotó / forrás: Dányi Viktória)
hírlevél
