Színház

Fényes nap a deszkák alatt – 15 sor színház

2025.11.21. 16:00
Ajánlom
„Kukovecz Ákos rendezését a Szabó Magda előtt tisztelgő MagdaFeszten mutatták be, jótékonyan megtorpedózva a város híres szerzőjének művét.” – A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Csokonai Nemzeti Színház Az a szép, fényes nap című előadásáról szól. Az a szép, fényes nap kritika. 15 sor színház.

Kevés olyan játszhatatlan darabot ismerek, mint az Az a szép, fényes nap, túlírtnak, életlennek és mérhetetlenül könyvszagúnak érzem. Bár, ha belegondolok, az István, a király alapjául szolgáló Ezredforduló sem a legnagyobb eresztés, ez az egész kereszténységfelvétel-sztori igazán sok zenével fogyasztható, prózában kifullad. Éppen ezért lepett meg a hír, hogy egy csapat fiatal alkotó, élükön Kukovecz Ákossal, megcsinálja a Szabó Magda-darabot.

image00013-153744.jpeg

Jelenet az Az a szép, fényes napból (Fotó/Forrás: F. Tóth Gergely / Csokonai Nemzeti Színház)

Ha úgy vesszük, a mű az István, a király előzményeit dolgozza föl: azt a pár napos időszakot, amikor Vajkból István lesz, a cím kontrasztosan utal erre a napra, hiszen alapvetően az „Az a szép, fényes nap” egy pogány ének első sora. Hasonlóan duplafenekű Géza fejedelem darabbeli viselkedése: külsőségeiben a keresztény hit felé tereli az országot, bünteti a régi vallás követőit, de mindez csak politikai érdek,

a nyugatiaknak szóló pávatánc,

a szíve mélyén a pogány istenekben bízik, az új hit taktikai elem, mely segítségével biztosítja fia számára a trónt. Bár egy feszült légkörű, színházi szempontból izgalmas terep ez a királyi udvar, a szöveg maga nem ígér többet a színészeknek heves filozofálgatásnál: a karakterek nem hús-vér alakok, hanem egy történelmi játék sablonos figurái, őszintén, nem is láttam még élvezhető feldolgozást a műből. Egészen a debreceni előadásig.

image00004-153643.jpeg

Jelenet az Az a szép, fényes napból (Fotó/Forrás: F. Tóth Gergely / Csokonai Nemzeti Színház)

Kukovecz Ákos rendezését a Szabó Magda előtt tisztelgő MagdaFeszten mutatták be, jótékonyan megtorpedózva a város híres szerzőjének művét. F. Tóth Gergely dramaturgnak fontos szerepe volt abban, hogy egy feszes, élvezhető szöveg jöjjön létre, amely jó alap a játékhoz, de az eredeti művet mégsem üresíti ki. Rengeteget ad a debreceni előadáshoz a szokatlan tér: a nagyszínpad forgója alatt játszanak ugyanis, ott, ahol nincs takarás, díszlet, az illúziót egyedül a tárgyak, a különleges jelmez (Elise Paris Turco) és mozgás (Katona Gábor), valamint a zene (Balázs-Bécsi Eszter) teremti meg – de azt nagyon erősen.

Ritka az olyan komplex vizualitású előadás, mint a debreceni Az a szép, fényes nap,

gyakorta látom, hogy fiatal alkotók mennyire igényesen gondolkodnak a látványban, de sokszor ez nem több annál, minthogy az egész „jól néz ki”. Ezzel szemben itt mindennek, a hatalmi érdekeket szimbolizáló köteleknek, a korabeli viseletet valami futurisztikus cyberpunk stílussal keverő kosztümöknek, az utolsó fényhatásnak is funkciója, jelentése, helye van.

image00003-153624.jpeg

Jelenet az Az a szép, fényes napból (Fotó/Forrás: F. Tóth Gergely / Csokonai Nemzeti Színház)

Géza fejedelemként Szász Gabriella látható, jó választás volt a szerepre, élesebbnek hat a sok sodródó férfi között egy erős, mély hangú nő – komoly kontrasztot képez Vajkkal (Komlódy Márk) és nagyapjával, Gyulával (Bolla Bence József). Több szerepben tűnik föl Berkó Boglárka és a zenei felelős Balázs-Bécsi Eszter, mindketten jelentős teljesítményt nyújtanak, de számomra a legerősebben Csata Zsolt és Pálóczi Bence játéka maradt meg: előbbi a nyugati erkölcsöt képviselő nevelőt, utóbbi a pogány szellemiséget őrző Böngét alakította. A debreceni előadás remek példája annak, hogy történelmi játékot ma is prímán elő lehet adni,

de egyes művekkel érdemes tiszteletlenül bánni,

összességében olyan „gerillaakció” érte az 1975-ös drámát, amit bármelyik darab megköszönne.

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

Rendező: Kukovecz Ákos

Játsszák: Szász Gabriella, Komlódy Márk, Bolla Bence József, Balázs-Bécsi Eszter, Csata Zsolt, Pálóczi Bence, Berkó Boglárka

Bemutató dátuma: 2025. október 5.

Fejléckép: Jelenet az Az a szép, fényes napból (fotó / forrás: F. Tóth Gergely / Csokonai Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.