Színház

Fiatalok a Thealter U21 fókuszában

2015.05.19. 12:41
Ajánlom
A fiatal alkotókra fókuszál a szegedi MASZK Egyesület fesztiválja, a május 20-án, szerdán kezdődő Thealter U21 plusz, amelyen egy hét alatt tizenegy izgalmas előadás várja a közönséget a Régi Zsinagógában.

A nyitódarab Gergye Krisztián Társulata, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház koprodukciója, a Merénylet - De Sade úr betanításában. Az előadás egyik különlegessége, hogy tizenkét díva, közöttük Takács Kati, Egri Márta, Fullajtár Andrea és Bodor Johanna lép színpadra Tamara Barnoff Magyarországon élő grúz dizájner különleges ruháiban. A következő nap a legfiatalabbaké a színpad. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata három előadással mutatkozik be: megidézik Esterházy Péter Fuharosokját, Amelie varázslatos Atlantisz bárját és Arany János balladáinak világát. Ugyanezen az estén a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatosai egy Mrozek-adaptációt mutatnak be A nyílt tengeren címmel.

Pénteken a kaposvári egyetem negyedéves színészhallgatói mutatkoznak be, Borbély Szilárd Akár Akárki című drámáját adják elő osztályfőnökük, Kocsis Pál rendezésében. Szombaton a Trojka Színházi Társulás játssza a Cleansed című produkciót, amely tavaly a belgrádi FIST (Festival Internacionalnog Studentskog Teatra) fesztiválon elnyerte a fődíjat és a közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést is.

Vasárnap a Manna Produkció és a MASZK Egyesület koprodukciójában készült projekt LULU* lesz látható a Régi Zsinagógában, a címszerepben Sodró Elizával. Geréb Zsófia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendezőhallgatója Frank Wedekind századfordulós drámája és kortárs dokumentarista szövegek felhasználásával a nőkérdést és a nemi egyenlőtlenségek problematikáját járja körül fiatal alkotótársaival.

Hétfőn Tengely Gábor rendezésében, a Sorvezető beavató színházi program keretében lesz látható Mark Ravenhill 2004-ben, a londoni Nemzeti Színház felkérésére írt Állampolgári ismeretek című darabja. Kedden pedig egy különleges verskoncertnek ad otthont a játszóhely. Horváth Kristóf és Tengler Gergely zenésztársaikkal invitálják a közönséget közös utazásra Weöres Sándor kimeríthetetlen univerzumába.

 A fesztivál zárónapján - a színészi pályán Szegedről indult - Molnár Piroska Jordán Tamás társaságában idézi meg a drámaíró George Bernard Shaw és az ünnepelt színésznő, Mrs. Patrick Campbell különleges kapcsolatát. A Rózsavölgyi Szalon Tisztelt Hazudozó! című előadását Valló Péter rendezésében láthatják a szegedi nézők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Jazz/World

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.
Színház szavazás

Döntsön a Kaszás Attila-díj sorsáról!

Az idei jelöltek: Farkas Ignác, Nagy Csongor Zsolt és Varga Klári. A közönség augusztus 24-én éjfélig szavazhat a három színművészre.
Színház fesztivál

Csak érzed, hogy jó, és itt a helyed – Megérkezett az idei Katlan-himnusz

Immár tizenegyedik alkalommal rúghatjuk le a cipőnket és adhatjuk át magunkat a változatos, emberarcú és nyitott Ördögkatlan Fesztiválnak július 31. és augusztus 4. között.