Színház

Fidelio Klasszik: Cselovszki, Gál, Lajkó, Marton

2016.11.18. 14:35
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának következő adása november 19-én lesz hallható.

A londoni és bécsi létesítmények után Budapesten nyílt Európa harmadik iparművészeti tárgyakat gyűjtő múzeuma. A hazait és egyetemest, régit és kortársat is felvonultató kollekciót először a Nemzeti Múzeum előcsarnokában állították ki, majd ideiglenesen a Műcsarnokba került, mígnem 1986-ban a mai otthonába költözött. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján készült, a magyar szecesszió egyik ékeként emlegetett Iparművészeti Múzeumot százhúsz éve, a millenniumi ünnepségsorozat záróakkordjaként avatta fel Vilmos német császár jelenlétében Ferenc József. November 30-án az épületet is bejáró tárlatvezetésre hívja az érdeklődőket az Iparművészeti Múzeum. Az évfordulót ünneplő intézmény főigazgatójával, Cselovszki Zoltánnal beszélgettünk.

Cselovszki Zoltán

Cselovszki Zoltán (Fotó/Forrás: Koszticsák Szilárd, MTI)

A Miskolci Szimfonikus Zenekar múltja a 19. század közepéig nyúlik vissza, hiszen 1869-ben alakult meg a helybéli Zenekedvelők Egyesülete. A zenekar mai formájában 1963 óta létezik, 84 tagja van, és nemcsak a város és a térség, de az ország egyik meghatározó zenekarává is vált az évtizedek alatt. Évente általában több, mint 80 hangversenyt adnak itthon és külföldön, s bérleteikkel látogatható koncertjeik mellett mindig hallhatja őket a közönség a Bartók+ Operafesztivál résztvevőjeként is. A Miskolci Szimfonikusok nagyon fontosnak tartja ifjúsági koncertjeit, sőt már a legkisebbeket is megszólítja „Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” című sorozatával, annak érdekében, hogy kinevelje a jövő zenekedvelő, koncertlátogató nemzedékét. A Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője a Liszt-díjas karmester, Érdemes művész Gál Tamás.

Gál Tamás

Gál Tamás (Fotó/Forrás: Varadimate)

A művész hegedült és zongorázott gyermekkorától, majd a debreceni konzervatóriumban még felvette a zeneszerzés és harsona szakokat is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát karvezetés, majd karmesterképző szakon. Diplomájának megszerzése óta a nagy hazai szimfonikus zenekarok, valamint a Zágrábi Szimfonikus Zenekar, a Berlini Szimfonikusok és a németországi Filharmonia Hungarica zenekarának állandó vendégkarmestere, de a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is rendszeresen vezényel, sőt a Magyar Állami Operaházban évente 10 opera- és balettelőadást dirigál. Gál Tamás nevéhez fűződik több kortárs mű bemutatója is, és gyakran feltűnik hazai és nemzetközi versenyek zsűritagjaként is. Gál Tamás, aki eddigi pályafutása során, több, mint 30 országban vezényelt, 2014 óta a miskolci zenekar művészeti vezetője és karnagya. Azóta új, kuriózumjellegű sorozatokat indított el, és a Diósgyőri Vár is megjelent a szimfonikusok koncerthelyszíneként, valamint sokszor adnak koncertet a Zeneakadémián.

Lajkó Félix

Lajkó Félix (Fotó/Forrás: Bacsi Robert)

Neked címmel novemberben jelent meg a Fonó gondozásában Lajkó Félix új lemeze, amelyen Bartos Erika megzenésített gyerekversei hallhatók. A hangszereket – citerát, mandolint és hegedűt – Lajkó Félix szólaltatja meg, a versek pedig Tintér Gabriella hangján kelnek életre a korongon. Hogy milyen témák állnak az albumon szereplő dalok fókuszában, miért ajánlhatók a lemezen szereplő művek felnőtteknek is, és mire fordítják az eladásból származó bevételt, arról a Liszt Ferenc-díjas világhírű hegedű- és citeraművészt, Lajkó Félixet kérdeztük.

Marton László

Marton László (Fotó/Forrás: Várhegyi András)

A Vígszínház novemberben mutatta be a Pál utcai fiúk című, Molnár Ferenc 1907-ben megjelent regénye alapján készült zenés játékát. A Pál utcai fiúk örök klasszikus a magyar ifjúsági irodalomban, s egyúttal a legismertebb magyar regény külföldön: rengeteg nyelvre lefordították, és nemcsak itthon kötelező olvasmány, hanem Olaszországban, Japánban és Lengyelországban is. A mű számos szimbóluma, mondata, karaktere – mint Nemecsek, Boka, Geréb vagy Áts Feri – beépült a köznyelvbe, de bizonyos szavak is innen váltak ismertté, mint a grund vagy a gittegylet. Ezt a regényt dolgozta fel a Dzsungel könyve szerzőpárosa, Dés László és Geszti Péter, akik húsz év után írtak újra közösen zenés játékot, a rendező Marton László, a szövegkönyv Grecsó Krisztián munkája, a dramaturg pedig Radnóti Zsuzsa. Marton László, aki tanulmányai után, 1968-ban kezdte el rendezői pályáját a Vígszínházban, az elmúlt 38 évet is itt töltötte, de magyarországi előadásai mellett számos külföldi színház hívta vendégrendezőnek; rendezéseit több, mint 40 országban játszották világszerte.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 20-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Könyv

Milyen olvasmányokat ajánl Szabó T. Anna a karanténos napokra?

Folytatódik Nyáry Krisztián online beszélgetés-sorozata. Az irodalomtörténész április 3-án 16 órától Szabó T. Annát kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl.
Zenés színház

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Könyv

„A karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem”

Interjúsorozatunkban művészekkel, a kulturális élet szereplőivel beszélgetünk arról, hogyan élik meg, át és túl a koronavírus-járvány időszakát. A friss Baumgarten-emlékdíjas Marno János költő, író évek óta visszahúzódó életet él, betegsége sokszor a négy fal közé szorította. Ha van veszélyeztetett ember ezen járvány idején, akkor ő az. Ez az interjú mégis egészen szívderítő, szó van benne az újrafelfedezésekről, Fehér babákról és a szabad gondolkodásról.
Klasszikus

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.
Színház hír

Minden dunaújvárosi egészségügyi dolgozó ingyen járhat a helyi színházba a következő évadban

„Most ők vannak értünk, akkor mi leszünk értük” – jelentette be Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója. Áprilisban is folytatják virtuális színházi programjukat.
Színház interjú

Kováts Adél: „Nem csak a járványt kell túlélnünk”

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.
Színház videó

Társulati versmondás-kihívást indított a Jászai Mari Színház

A Jászai Mari Színház szolidaritási akciója a munkájukat és jövedelmüket vesztett színházi dolgozókra hívja fel a figyelmet, illetve azokra az adománygyűjtő tevékenységekre, amelyek kifejezetten a színházi dolgozók megsegítését tűzték ki célul.
Színház online premier

„Szeretnéd? Szeretném!” – a nőNYUGAT az internetre költözik

A koronavírus helyzetre való tekintettel újabb kultikus előadást tesz közzé YouTube csatornáján az Örkény Színház. Kedd este 19 órától látható a Nyugat folyóirat nagyasszonyainak életét feldolgozó nőNYUGAT teljes felvétele.