Színház

Fidelio Klasszik: Eperjes, Reviczky, Tfirst

2013.05.10. 12:17
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adásában megszólal még Bércesi Barbara is a Müpa Jazztavasz 2013 sorozata kapcsán.

Vidnyánszky Attila várhatóan Eperjes Károlyt nevezi ki a Nemzeti Színház igazgatóhelyettesnek. Mint a leendő vezető fogalmazott, a külföldi kapcsolatteremtésben számít majd Eperjes munkájára, de ezen kívül előadásokban is játszani fog. „Nagyon pozitív az elmúlt két hónap tapasztalata" - mondta el Vidnyánszky Attila a közös munkáról a Távirati Irodának, hozzáfűzve, hogy nagy tapasztalatokkal bíró, komoly színházi emberről van szó. Eperjes Károlyt a Nemzeti Színház múlt héten megtartott sajtótájékoztatója után arról is kérdeztük, hogy a várható kinevezés után is folytatja-e a veszprémi Petői Sándor Színháznál végzett művészeti tanácsadói munkáját, illetve miért tartották fontosnak Vidnyánszky Attilával Tamási Áron Vitéz lélek című művével indítani a következő, immár az új vezetés által fémjelzett évadot.

E964176E-E753-4DAC-BA73-536189373BA1

Eperjes Károly és Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház 2013. május 3-i sajtótájékoztatóján

Július elsejétől kezdi meg igazgatói működését a Nemzeti Színház élén Vidnyánszky Attila, aki múlt héten ismertette a színház új repertoárját és bejelentette az átalakított társulat összetételét is. A Nemzetihez szerződő művészek között található Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Nagy-Kálózy Eszter, Szűcs Nelli és Trill Zsolt is. A Vígszínházból harminckét év után távozó Reviczky Gábor ugyancsak a felálló új csapatot erősíti a jövőben. A Kossuth-díjas művész arról is beszél, mi vezette rá, hogy meghozza ezt a komoly döntést, mely előadásokban lesz látható a Nemzetiben, és mi lesz a sorsa az eddigi szerepeinek, köztük a Pesti Színházban az ezredik előadás fölött járó A dzsungel könyve Balujának?

A 2013-ban fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekart - számos világsztár vendégművészükhöz hasonlóan - baráti kötelék fűzte a 20. század egyik legnagyobb fuvolásához, a 2000-ben elhunyt Jean-Pierre Rampalhoz. Az akkor húszéves „trónörökös", Emmanuel Pahud már készen állt a nemes hagyományok folytatására. Huszonkét évesen a Berlini Filharmonikus Zenekar fogadta tagjai közé, s azóta már a Liszt Ferenc Kamarazenekar iF több alkalommal lépett fel vele. A francia fuvolaművész május 13-án a Liszt ferenc Kamarazenekarral Janáček, Mercadante, Frank Martin és Debussy műveit adja elő a Művészetek Palotájában. A hangversenyt este fél héttől Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők. Az eseményről Tfirst Péter hegedűművészt, a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagját, az est koncertmesterét kérdeztük.

A Nők a horizonton alcímet viselő Jazztavasz idei két napján ezúttal négy zenekar mutatkozik be a Müpában. Kvarettjével Anat Cohen nyitja a sort, aki szoprán- és tenorszaxofonon, valamint klarinéton a jazz legkülönfélébb ágazataiban is kipróbálta magát a swingtől a post bopon át a latin zenéig. Tűz, érzékiség és muzikalitás jellemzi Eliane Eliast, akinek bizsergető énekhangját ezúttal Chet Baker darabjain keresztül csodálhatjuk meg. A Mrs. Columbo esetében nem egy hölgyet, hanem egy urat övez némi misztikum, hiszen Kovács Norbert dobos az egyedüli kakukktojás az amúgy női zenekarban, amelyet a vidámság mellett a kidolgozott, igényes dalok jellemeznek. Az egyik első kiemelkedő női jazzdobos a műfaj történetében, Terri Lyne Carrington többször járt már a Müpában vendégként, ezúttal azonban saját projektjével mutatkozik be. A május 17-18-án megrendezendő Jazztavasz 2013 rendezvényről a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója, jazzprogramjainak szervezője, Bércesi Barbara mesélt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 12-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Vizuál

Itt a Kisasszonyok előzetese Meryl Streeppel és Emma Watsonnal

Igazi sztárparádés feldolgozás érkezik Luisa May Alcott klasszikusából.
Klasszikus

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Tánc

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház debrecen

Még egy színházat neveznek el Latinovits Zoltánról

Debrecenben felújítják a Csokonait, az újonnan nyíló Latinovits Színház pedig kortárs színházművészet játszóhelye lesz.
Színház ajánló

Kamaraszínházi produkciókkal jön a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország augusztus 24. és szeptember 15. között rendezi meg a III. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyen Európa több országából mutatkoznak be roma társulatok, produkciók.
Színház színházak éjszakája

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Színház gyász

Elhunyt Boda-Szász Kriszta színművész

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze 42 éves volt. Két gyermeket hagyott hátra.
Színház ajánló

Idén is együtt mulathatunk az örkényes színészekkel – jön a 9. Örkény kert

Egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téri teátrum szeptember 7-én.