Színház

Fidelio Klasszik: Fesztbaum Béla és Tengely Gábor

2014.01.10. 08:49
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának január 11-i adásában megszólal még Seres Eszter és Vida Péter is.

Fesztbeum Béla kapta 2013-ban a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat rendszeresen annak a színművésznek adják át, aki abban az évben a Vígszínház társulata szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta. Fesztbaum Béla az Átutazók és Az álomkommandó című előadásokban nyújtott alakítását ismerték el kollégái. A színész a riport elkészültekor Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjának premierjére készült, amelynek bemutatóját január 10-én tartották a Pesti Színházban.

Ismét közönségtalálkozón vehetnek részt az érdeklődők a Fidelio Színházi Est keretében. Ez alkalommal Az iglic különleges együttműködésben, a Budapest Bábszínház és a Katona József Színház koprodukciójában készült előadása után. A január 11-én 15 órától látható produkció előremutató kezdeményezés: színészek, gondolati rendszerek találkozásáról, új impulzusokról szól. Tengely Gábor mintegy tíz éve tervezte színpadra vinni a darabot, amely két világról és a kettő közé rekedt ősöreg tündérről szól. A címszerepet Pelsőczy Réka alakítja. A választás kapcsán a rendező úgy nyilatkozott: a színésznő játékossága, megnyilvánulásai és izgalmas színei passzoltak ahhoz a sokféleséghez, amire szükség volt a szerephez.

A Szépművészeti Múzeum dór piramisában március végéig tekinthető meg Az eszmény diadala - Raffaello című, az itáliai mester életművét tágabb kontextusban értelmező tárlat. A kiállítás a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményében őrzött hat eredeti Raffaello-rajz mellett a mesterrel szorosan együttműködő segédek műveiből is válogatást kínál, olyan festők munkáit mutatva így be, akik maguk is kiváló művészek lettek. A tárlatról Seres Eszterrel, a tárlat kurátorával beszélgettünk.

A Thália Színházban február 5. és 9. között második alkalommal kerül megrendezésre a Humorfesztivál. A Nagymező utcai teátrum ezúttal tizenhárom előadásnak ad otthont. A nagyszínpadon a Győri Nemzeti Színház A kriplivel mutatkozik be, a marosvásárhelyiek a Tarelkin halálát hozzák el, míg a Nemzeti TÁP Színház a Jövedelmező állás című előadásával érkezik. Lesz még Indul a bakterház a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának előadásában, és szintén a nagyszínpadon lesz látható a Thália Színház nagy sikerű produkciója, a Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban. Ezen kívül természetesen a kisebb színpadokon is gazdag kínálattal várja az érdeklődőket a fesztivál, amelyről a tavalyi Humorfesztivál legjobb előadójának járó díját elnyert Vida Pétert kérdeztük, aki idén a zsűrit erősíti.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére január 12-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Színház ajánló

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.
Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.