Színház

Fidelio Klasszik: Kőváry, Laár, Szikszai, Vörös

2015.10.30. 15:56
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának legközelebbi adása október 31-én hallható a Klasszik Rádió 92.1-en.

Járt-e Cecil a Török utcában? Ez a kérdés dönti el a Kék róka című darab szereplőinek további sorsát. Herczeg Ferenc drámájának női főszereplőjét, a házasságtörés gyanújába keveredett nagyvilági asszonyt mindig rangos színésznők játszották. Az ősbemutatón Varsányi Irén, majd hosszú évekig Bajor Gizi. A Pinceszínház november 13-i bemutatójában Szalay Mariannát láthatjuk majd. Partnerei: Széles Tamás, Szanitter Dávid, Szirtes Balázs és Juhász Réka. A darab felidézi a múlt század elejének hangulatát, amikor a nők gazdag eszköztárral bolondították meg és tartották őrült kételyben a férfiakat, megbillentve őket nemes tartásukban. A Pinceszínház készülő előadásáról további részleteket árult el a rendező, Kőváry Katalin.

Szikszai Rémusz

Szikszai Rémusz (Fotó/Forrás: Takács Attila)

„A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami ésszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az ésszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani, miből is áll az ésszerűség...” – írta Molière a  Tartuffe  védelmében. Mert támadták érte. Betiltották, átíratták, kiátkozással fenyegetőztek. És persze imádták és bemutatták azóta is megszámlálhatatlan alkalommal. Molière halhatatlan, örök érvényű komédiáját október 30-án a tatabányai Jászai Mari Színházban mutatták be Parti Nagy Lajos lendületesen mai fordításában. A főbb szerepekben Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán, Major Melinda, Pilnay Sára, Dévai Balázs, Schruff Milán és Bajcsay Mária látható. Az előadásról, a műről és a fordításról a darab rendezőjével,  Szikszai Rémussz al beszélgetünk.

Laár András zenész, humorista, a L'art pour l'art Társulat és a KFT zenekar alapító tagja november 6-án a Budapest Sportarénában ünnepli 60. születésnapját. A Laár 60 életmű showban több évtizednyi, a szórakoztatásban eltöltött idő munkájának sok érdekes momentumát és fordulatát láthatja a közönség, legyen az az abszurd humor vagy a bensőséges, mély zene és a buddhista filozófia művészi megnyilatkozása. Az este során eddig még nem hallott, új Laár-szerzeményeket is hallhatunk, sőt, vendégművészek is megjelennek a színpadon, mint a Fool Moon vokálegyüttes, Ökrös Csaba hegedűművész, a Virtuózok szimfonikusai és természetesen a KFT zenekar. S a régi időket idézve, egy régi-új alkotói barátság elevenedik meg, hiszen 19 év után újra együtt a színpadon az abszurd humor két emblematikus alakja: Laár András és Galla Miklós. Laár Andrást többek között arról is kérdeztük, 60. születésnapjára készülve inkább érzelmes vagy inkább vidám visszatekintés jellemzi őt, e pillanatban hogyan határozza meg leginkább önmagát és azt, amit képvisel; hogyan lehet egy alkotónak ennyire különböző oldalait, mint az abszurd humor és a mély lelkiélet és filozófia ihlette tanítás összehangolni.

Vörös Szilvia

Vörös Szilvia (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia / Raffay Zsófia)

Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fődíjasa, a Zeneakadémián 2013-ban végzett, egyedüli magyarként a döntőbe jutott Vörös Szilvia lesz a Dalestek a Zeneakadémián sorozat november 7-i estjének szereplője. Első önálló zeneakadémiai dalestjén az 1986-os Liszt-Bartók verseny győztese, napjaink egyik meghatározó Rahmanyinov-játékosa, Mocsári Károly lesz a Prima Junior-díjas énekesnő partnere. Az orosz mester dalaiból és zongoraműveiből állítottak össze izgalmas műsort. A koncert után a Kóda című pódiumbeszélgetés-sorozat keretében Vörös Szilvia és Mocsári Károly, valamint Belinszky Anna zenetörténész várja az érdeklődő közönséget. Az estről és nemrégiben a linzi énekversenyen nyert különdíjáról Vörös Szilvia szopránnal beszélgetünk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 1-jén, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.